Keresés a blogon

Cukkinis kenyértorta és a GBP

Jul 23rd, 2008 by Ízbolygó | 10

Szombaton a Millenáris füvén megtartott első GasztroBloggerPiknikre készült ez a kenyértorta, ami igen finomnak bizonyult. Eredetileg a nemhúsevő bloggerkollégáknak szántam, de húsevőként is meg kellett, hogy állapítsam, ez istenesen finom lett! A rendezvény Gourmandula művésznő szervezkedésének eredményeképpen jött létre, melyet ezúton is köszönök neki! Jó volt találkozni az írások mögül előlépő, eddig személyesen nem ismert bloggerekkel és persze azokkal is, akikkel korábbi alkalmakkor már találkoztam. Mi, a kisgyerekesek (Dolce Vita, Ági, aki főz és jómagam) az óriás pléd egyik oldalára kerültünk a három örökmozgó porontyunkkal (és két pocakban lakóval). A hirtelen bekapott komoly mennyiségű kaja elfogyasztása utáni oxigénhiánnyal küzdve bevallom nem is mozdultam onnan. Pedig szívesen beszélgettem volna a többiekkel is, remélem, még lesz lehetőségünk találkozni akár egy újabb szabadtéri piknik keretében! Ezúton üzenem Ági férjének, hogy ÖRÖKHÁLÁM, mivel a 3 kölyköt legalább fél órára lekötötte ill. az én lányom komoly szerelembe esett is esett az “Áánis apakája”val.

Hülye módon aznap ebédeltem, így sajnos, nem sikerült mindent megkóstolnom, amit azóta is nagyon bánok… Példát kellett volna vennem Beatbullról, aki igazán derekas módon végigette a plédeken felhalmozott irdatlan mennyiségű ételt! Mindenesetre az abszolváltak közül Vegasztrománia csicseriborsós curryjét, Sajtkukacék zelleres kuszkuszsalátáját és Mindennapi Manna mazsolás, kukoricás rizssalátáját is feltétlenül elő kell állítanom, ill. Pöttyöm alig akart lecuppanni Gourmandula vörösboros-szilvás leveséről, aminek szeretném kérni a posztolását!
És egy csodálatos megepetést is kaptam a szervezőtől, aminek nagyon-nagyon örülök, de erről majd máskor!

Húsevő bloggertársaimnak a bőség kenyerét sütöttem meg.

Megjegyzés a recepthez: a szombati kenyértortához képest most dupláztam a cukkini és a többi hozzávaló mennyiségét, így a képen már ez szerepel. Ez a verzió kerül most ide fel, mivel így sokkal szaftosabb a végeredmény, kevésbé “kenyeres”.

Hozzávalók:
6 szelet enyhén szikkadt (barna)kenyér
4 paradicsom
1 kg cukkini
2 csokor újhagyma
6 tojás
5 dl tejszín
15 dkg füstölt sajt reszelve
2 ek zsemlemorzsa
2 ek szárított zöldfűszer (majoranna, bazsalikom, kakukkfű, zsálya)
5 ek olivaolaj

A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy kapcsos tortaformát kivajazok és kibélelek sütőpapírral. A hagymát apróra vágom és olivaolajon üvegesre párolom, közben a cukkiniket lereszelem a nagylyukú reszelőn. Ha a hagyma már üvegesen néz ki a serpenyőből, rádobom a cukkinit, sózom, borsozom, megpirítom. Ráöntöm a tejszínt és összeforralom. Félrehúzom a lángról és kicsit hűtöm. Ezalatt a tojásokat felverem, sózom, borsozom. A tojásokba mártom a kenyérszeleteket és kirakom velük a forma alját. 200 fokon 10 percig sütöm. A kenyéráztatásból visszamaradt tojásokat a langyosra hűlt cukkinis masszához keverem, majd a reszelt sajtot is hozzáadom és a kenyérszeletekre öntöm a kész masszát. A paradicsomokat felkarikázom és kirakom vele a torta tetejét. A zsemlemorzsát a zöldfűszerekkel összekeverem és megszórom a tortát. Az olivaolajjal meglocsolom és 180 fokon 50 percig sütöm.

Fakanál 2006/7-8

10 hozzászólás a “Cukkinis kenyértorta és a GBP” bejegyzéshez


  1. Zsuzsa said:

    Biztos, hogy így még finomabb, a több töltelékkel, de úgy sem volt túl “kenyeres”. Meg is lepődtem, mert az elmondás alapján másra számítottam. Jó kis nyári kaja! :)


  2. nana said:

    óóó igen, mindenképpen meg fogom csinálni! :)


  3. Ági, aki főz said:

    Jelentem, a férjem melle dagad a büszkeségtől, hogy ilyen – idézem – “hasznos tagja a blogger társadalomnak”. A kaja meg tényleg finom volt. Minden és nekem nagyjából sikerült is mindent végigkóstolnom.


  4. Ízbolygó said:

    Zsuzsa!
    Simán megállja a helyét, akár mint főétel kis salátával.

    Nana!
    Örülök! A curryd még mindig a számban érzem! Hmmm…

    Ági!
    Dagadhat is! HŐS volt! Jó Neked! A férj és az összes kaja végigkóstolása miatt is!:-))))


  5. Beatbull said:

    phü, kellett is ám utána amúgy egy pálinka, mert nagyon nagyon teliettem magam! ;) de hát mindent meg is szerettem volna kóstolni ;)

    olyan jó volt találkozni! ;) sajnálom, hogy Dite nem tudott eljönni, mert ő is nagyon élvezte volna (no meg kíváncsi is ;) )


  6. Ízbolygó said:

    Beatbull!
    Legközelebb Ditével is!:-)))


  7. cukroskata said:

    Remek volt, én is meg fogom csinálni :-)


  8. gourmandula said:

    Drága ÍB,
    Izzíthat Pötty, mert fahájas szilvaleves posztolva! :) http://gourmandula.blogspot.com/2008/07/vrsboros-fahjas-szilvaleves.html
    (örülök, hogy ekkora sikert aratott!)


  9. gourmandula said:

    jah, és rájöttem, mitől jött be nekem ennyire extrán ez a kenyértorta: Édesanyám főztjére hajaz… :) ))


  10. Ízbolygó said:

    Gourmandula-kislyányom!
    Köszönöm a gyermek nevében!:-)
    Pusz, Mama:-)))

Itt szólhatsz hozzá