Keresés a blogon

Citromos-kakukkfüves csirkenyársak szalonnás újburgonyával

Jun 8th, 2010 by Ízbolygó | 0

Nálam most nagyon fut a citrom és a lime. Gyakorlatilag mindenbe kerül belőle:-) Nem menekülhetnek a húsos kaják és a köretek sem. Ma a húsos, holnap egy isteni köret következik.

A hétvége igen komoly felfedezése volt, hogy MiniPötty a húst igen komolyan akceptálja. Ujjaimmal szétnyomkodtam és csak úgy nyomta befelé a finom csirkedarabokat. Maga a csirke mondjuk nem egy egyszerű darab volt. Mr.ÍB készítette grillen. Ez is következik a héten. ÉS lesz még néhány epres finomság is, de ezeket majd csak a ma esti főzősuli után…

Hozzávalók:
60 dkg csirkemellfilé
6 babusz/hurkapálcika

frissen őrölt bors
1 citrom leve és héja
5-7 ág kakukkfű
olívaolaj
vaj
1 kg újkrumpli
5 dkg bacon

A bambusz/hurkapálcákat vízbe áztatom, hogy amikor nyársra tűzöm a húst, ne szálkásodjon fel. A csirkemelleket megmosom, papírtörlővel megszárítom, majd vékony csíkokra vágom és a pálcákra tűzködöm, közben a csirkecsíkokat mindig kicsit megtekerem, így szebbek lesznek a nyársak. A szalonnát felkockázom, majd serpenyőben alacsony lángon kinyerem a zsírját, kiszedem, félreteszem. A citromot lereszelem és kifacsarom. A csirkemell nyársakat 1 ek vaj és 2 ek olívaolaj keverékében pirosra sütöm, közben sózom, borsozom, citromlével a felénél meglocsolom ill. kakukkfüvet dobok mellé. A legvégén a reszelt citromhéjat rászórom, így igazán üde-illatos lesz a nyársam.
A burgonyákat megmosom, felkockázom, majd olívaolajon pirosra sütöm. Tálalás előtt rászórom a pirosra sütött szalonnadarabokat.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007