Keresés a blogon

Citrusos sütőtökkrémleves mandulával

Oct 8th, 2008 by Ízbolygó | 0

A sütőtökkrémleves népszerűsége csak nem akar itthon csökkenni, így legalább próbálom változatosan elkészíteni. Készült már almával avagy pirított mandulával, de talán ez a mostani maradt meg a legemlékezetesebbnek. A narancs és a citrom párosa remekül ellensúlyozta a sütőtök édességét, mégsem lett belőle savanyú leves.

Hozzávalók:
2 kisebb sütőtök
2 fej hagyma
15 dkg szeletelt mandula
2 narancs facsart leve

frissen őrölt bors
2 ág friss majoranna
1 ág friss rozmaring
3 ek natúr joghurt
kevés tejszín
fél-1 citrom leve

A tököket meghámozom, a belső magházát kiszedem és felkockázom. A hagymákat is megpucolom és apróra vágom, majd kevés vajon megfonnyasztom. Ekkor mehet rá a tök. Annyi vízzel felöntöm, ami éppen ellepi, hozzáadom a narancsok levét, sót, borsot, a zöld fűszernövényeket és addig főzöm, míg meg nem puhulnak az összetevők, majd botmixerrel homogenizálom a levest. A lecsepegtetett natúr joghurtot kikeverem egy kevés tejszínnel és ebbe merek bele kevés levest, hogy melegedjen, majd összekeverem a leves többi részével. Kevés citromlével állítok a savanyúságán. A mandulát száraz serpenyőben megillatosítom, majd ezt szórom a leves tetejére tálaláskor.

Ötlet: Lecker 2008/10

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007