Keresés a blogon

Dinnye-füge, csajbuli és elmélkedés a kapcsolatok fontosságáról

Aug 19th, 2011 by Ízbolygó | 0

Manapság mind többet töprengek a kapcsolatok lazulásának, szorosabbá válásának, kialakulásának bonyolult, kiismerhetetlen, kusza folyamatán. A világ híreit minimálisan engedem be az életembe. Nincs tévénk, a külvilág hírei (rémségei) valóban csak véletlenül vagy érintettség folytán jutnak el hozzám. Nem is olyan régen volt is ebből egy kis feszültség, mondván beszűkült vagyok, de komolyan mondom, semmi szükségem arra, hogy még jobban féltsem a Pöttyöket, magunkat. Ráadásul kétgyerekes sohanemunatkozóként, már elég régóta kevés szabadidőm van. Ez nem panasz, csupán tény. Ezt viszont szeretem úgy eltölteni, hogy minden percét kiélvezem. Szeretek ezekben a nehezen összehozott órákban maximálisan feloldódni, csak arra/azokra figyelni akikkel eltöltöm ezeket. Utálom, ha valami leszív, ilyenkor inkább feltöltődni, kikapcsolni, lazulni, nevetni szeretek. És BESZÉLGETNI, dumálni, pletyózni…

Az emberi kapcsolatok, ill. ezek minősége éppen az imént felsoroltak miatt felértékelődött számomra az elmúlt időszakban. Pár éve már írtam Chris Anderson Hosszú farok elméletéről ill. arról a folymatról, hogy tévedés azt gondolni, az internet elszigetel egymástól. Éppen a közös hobbi köré szerveződő emberek egy idő után kilépnek a nickjük mögül a valódi életben is kapcsolatokat létesítenek egymással. Így van ez pl. a gasztrobloggerek között is, GBT-k szerveződtek/-nek, de a blog történetének 4 éve alatt a legérdekesebb, leginspirálóbb történet egy posztomhoz kapcsolódik. Fotós blogokról írtam, többek között Jaksa Timiéről is. A posztot mailváltások, majd egy egy személyes találkozó követte. És az érzés: mintha mindig is ismertük volna egymást! Beszélgetünk és megszűnik az idő, a tér és csak azt éreztem közben, hogy még bármiről, bármeddig… Aztán az időtényező miatt nagy kapkodva abbahagytuk a csipogást, majd ismét levelek jöttek-mettek. Timi is nagyon elfoglalt, így nem túl intenzíven, de mindig érzem/tudom, hogy itt van. Hogy számíthatok rá bármikor. És ez jó.

Timi blogján találkoztam N-lányokkal is. Hihetetlen, de ahogy néztem őket, úgy éreztem, őket is ismerem. Pedig sohasem találkoztunk. Aztán tavaly ősszel, amikor Pöttyömnek nézegettem a Budai Táncklub oldalát, megdöbbenve láttam, hogy K ott tanít! Rögtön dobtam egy mailt Timinek, hogy kérdeznék Któl, mivel volt bennem bizonytalanság, vajon Pöttyöm bírja-e majd a művészi tornát az ízületei miatt. Írtam, K nagyon kedvesen válaszolt is mindenre és kiderült az is, hogy ő és a nővére B is imádnak főzni és olvassák az Ízbolygót. A levelezést nagy közös hármas találkozó is követte tavasszal. Aztán pedig a múlt héten összehoztunk egy újabb csajosat! Timi bevallottan a konyhát csak kávéfőzésre használja, ám enni, mint mindenki, szeret. Így jött az ötlet, Bval összerakunk egy menüt és mivel a Ncsajok hihetetlen kreatívak és a kitűzött nap Lőrinc napja volt, a téma a DINNYE ill. annak temetése lett! Dinnyeszínekben nyomtuk (piros-zöld-fekete welcome!), készítettek kitűzőt is ill Timi még behúzta a körbe pár kreatív barátnéját. Sajnos, a többieknek közbejött valami, de eljött még Gyenes Szilvi, aki a legcsudibb virágkreatív, akit valaha is láttam! Aztán, hogy a sok kaja nehogy rajtunk maradjon, átjöttek Timi szomszédai is, így lett igazi nagy dzsembori! Vidám, csajos, néhány pasival, mégis az estét belengte a szomorúság vékony fátyla, amit remélem, a hatalmas szív és az életöröm tovalebbent majd. A lényeg, hogy pár vidám, kreatív csaj, aki 1,5 éve még nem is ismerte egymást, összezár, segít, meghallgat és tudom, nemsokára ismét együtt örül majd! És ez jó! Hihetetlenül meleg, felemelő érzés!

Timi videója az összejövetelről:

A Nlányok posztja, Timi posztja.

Aznap este vittem egy kis semmiséget is, fügét édes-citrusos szirupban megpárolva, amit a helyszínen továbbgondoltam, a szomszédasszony hozott hozzá joghurtot és diót, így lett egy különleges desszert a különleges estéhez.
És persze nem én lennék, ha nem csavartam volna rajta még egyet, így kerül most ide az Ízbolygó olvasói elé!

Hozzávalók:
10 füge
2 cassia (egész fahéjjal helyettesíthető)
3 csillagánizs
3 ek mirin
1 dl 1:1 cukorszirup
1 citrom reszelt héja és leve
1 dl Sauska Édes élet

3 dl natúr joghurt lecsepegtetve
1 ek datolyaszirup (mézzel helyettesíthető)
3 ek pisztácia

A cukorszirupot a fűszerekkel és a borral összeforralom. A fügék tetejét finoman bevágom, kerámiatálba ültetem őket, majd nyakon öntöm a sziruppal és 180 fokon 20 percig párolom, majd kiszedem a fügéket és kihűtöm. A szirupot egészen sűrűre beforralom. A joghurtot a datolyasziruppal összekeverem, majd habzsákba töltöm és a kihűlt fügékbe töltöm a krémet. A pisztáciákat száraz serpenyőben megillatosítom, ha kihűlt durvára vágom.
TÁLALÁS: a sűrű szirupből a tányérra csíkot húzok ecsettel, erre ültetem a fügéket, majd megszórom a pisztáciával.
Különleges alkalmak, különleges desszertje.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007