Keresés a blogon

Grillezett csirkemell cukkini „főzelékkel”

Aug 13th, 2013 by Ízbolygó | 0

“Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta:
– Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. – A félelem, a düh, a irigység, a féltékenység, a sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség.

Másikuk a Jó. – Az Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia, a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit.” ‘

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
– És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
– Az, amelyiket eteted!”

Hozzávalók:
80 dkg csirkemellfilé
1 kg cukkini
10 dkg vaj
3 ek olaj
1 dl tejszín

Frissen őrölt bors
petrezselyem

A csirkemellfiléket megmosom, papírtörlővel leszárítom és éles késsel szeletekre vágom. Grillserpenyőben mindkét oldalát pirosra sütöm (ehhez nem szükséges zsiradékot használni, hiszen ezek a serpenyők bevonatosak), sütés közben borsozom, majd a végén megsózom.

A cukkiniket megmosom, szárvégeit levágom és zöldséghámozóval hosszú szalagokat húzok belőle. A vajat összeolvasztom az olajjal és a cukkiniket hozzáadom, enyhén sózom és hagyom, hogy összeessen. Kevés tejszínt adok hozzá és azzal sűrítem, majd vágott petrezselyemmel megszórom. A csirkével tálalom.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007