Keresés a blogon

Grízdesszert karamelles almával, mandulával és friss ananásszal

Sep 28th, 2009 by Ízbolygó | 0

Ahogy közeledik a “végjáték” (már 2-3 ujjam elegendő, hogy a várható időpontot kiszámoljam) egyre nehezebben aktivizálom magam. Főleg hétvégente… Jövök-megyek, de a főzés nehezen indul. Meg el is felejtek mindent. Néha azt is, mit is szeretnék főzni. Bonyolítja a dolgot, hogy a gyümölcsön kívül nem igazán kívánok semmit. Elkészíteni. Mert ha beülünk valahová enni, akkor bezzeg bírom tömni a búrám! Sőt! Múltkor csak egy kávét nyomtam egy ismerőssel, aztán hazaérve addig csigáztam MR.ÍB-t (Képzeld! A mellettünk lévő asztalnál valami pörköltet evett a pasi krumplis tésztával! És az a brassói, amit a nő nyomott! -ezen a ponton már láttam, nyert ügyem van- Nem ugrunk le kajálni? És mentünk:-))))

Másik oldalról meg szívesen elbíbelődök menük összeállításával, mert az a pár hét még abban nem korlátoz, hogy vendégeket is hívjunk. Ilyen fura kavalkád van bennem manapság főzés fronton. Is.

És ez a hét újabb újdonságot hozott. Akkora lett a hasam (vagy úgy fekszik benne Pötty tesója), hogy nem tudok normálisan, asztal fölé hajolva enni. Mert akkor nyomom szegény fejétkezéthátátnemtudommilyét és nyomban ezerrel tiltakozni kezd: rúgdos kíméletlenül. Azt nézegettem/méregettem ma reggel, hogy lassan megáll a tálca a hasamon és akkor ez rövid úton meg fog oldódni. Addig meg kecsesnőiesen kitolom a fenekem és úgy hajolok. Akkor nincs ellenkezés. Annyira:-)

Low budget desszert. Gyors és finom.

Hozzávalók:
12 dkg búzadara
8 dl tej
2 cs vaníliás cukor
2 ek méz
4 alma
karamellszósz
1 rúd fahéj
2 marék mandulaszelet
friss ananász felkockázva

A tejet a mézzel, a felhasított vanília rúddal és a vaníliás cukorral felmelegítem. Beleszórom a grízt. Az almákat megmosom, meghámozom, kimagozom. A karamellszószt kicsit megmelegítem, majd az almákat beleszórom és hagyom melegedni, puhulni. Beleszórom a mandulaszeleteket is. A kész grízt összekeverem a karamelles almával és hagyom hűlni. Persze elegánsabb megoldás, ha a tetejére halmozod. Mi friss ananászt ettünk hozzá.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007