Keresés a blogon

Kabátos husi töltött gombával –
Tartalmas hétvégénk 2.

Nov 22nd, 2007 by Ízbolygó | 0

A gimnazista és egyetemi évek alatt (mint sokan mások) én is dolgoztam. A legemlékezetesebb két egymást követő nyár volt, amit egy gyenesdiási halétteremben töltöttem, mint felszolgáló. Nem vagyok egy munkától megrettenő valaki, de az első munkanapomat ott, sohasem fogom elfelejteni. Meg az éjszakát sem, amikor az ágyamban fekve úgy éreztem, hogy még rovom a kilométereket és álmomban is az étlepon szereplő ételek kódjait memorizáltam. Akkoriban ez a komplexum, amire a link mutat, “csak” egy kemping, pár appartman és egy halétterem volt. A tulajdonos egy hatalmas fazon! Ők már akkoriban a visszajáró német vendégeikből éltek és így van ez a mai napig. Nem érintette meg őket “az egyre kevesebb német vendégéjszaka a Balatonnál” szele sem! Ezen a helyen rengeteg érdekes, furcsa, normális, flúgos avagy totál kattant (nagyrészt német) emberrel hozott össze a sors. Egészen konkrétan, örültünk, ha magyarokat szolgálhattunk ki. Egy magyar család kislányát (‘asszem Fanninak hívták) soha nem fogom elfelejteni! Egyrészt, mert olyan szép volt, hogy olyat csak festeni lehet. Barna, göndör hosszú haj, gyönyörű pofi és mindehhez volt vagy legalább 3 éves. Másrészt, én még egy ilyen hisztis, nyafogó kisgyereket nem láttam. (Hál’Istennek azóta sem!) Sokáig kísértett a kislány és azt gondoltam, inkább legyen kisfiam, mert az biztosan nem lesz ilyen hisztérika! Na, ez a kislány hívta a rántott húst kabátos husinak… amit a szüleivel folytatott hosszas egyezkedések árán megrendelt, majd nem ette meg.:-)
Egyébként ez nem egy klasszikus kabátos husi, mert nem bő olajban kell megsütni, hanem sütőben. Én ez utóbbit preferálom..

Kabátos husi

Hozzávalók:
8 csirke alsó comb

frissen őrölt bors
zsemlemorzsa
Tartár:
1 tojás sárgája
olivaolaj
citromlé
tejföl

bors
mustár

A tartár hozzávalóiból elkészítjük a mártást (sárgája kikever a folyamatosan kis mennyiségben hozzáadott olivaolajjal, majd ízesít), majd a csirkecombokat fűszerezem sóval és borssal, majd a csirkéket a tartárban éjszakáztatjuk. Másnap zsemlemorzsába forgatjuk a húsokat, egy tepsit kivajazunk és belefektetjük a húsokat. Alufóliával letakarjuk és 1 órán át így sütjük, majd utána 15 perc alatt megpirítjuk a tetejét is.

Töltött gomba

Hozzávalók:
8 fej gomba
2 cukkini
3 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
1 dl tejszín
petrezselyem
sajt (feta vagy camembert)

A hagymát nagyon apróra vágjuk és olivaolajon megpirítjuk. A cukkiniket a nagylyukú reszelőn lereszelem, majd a hagymára dobom a gombák apróra vágott tönkjével együtt. A fokhagymákat belereszelem, sózom, borsozom. 5 percig párolom, aztán beleöntöm a tejszínt és besűrítem. A végén megszórom friss petrezselyemmel. A gombákat megtöltöm a cukkinis masszával, majd kivajazott sütőtálba teszem és mindegyik gomba tetejére egy szelet feta vagy camembert sajtot teszek. 200 fokon pirosodásig sütöm.

Szerencsendióval és parmezánnal ízesített burgonyapürét is ettünk hozzá, hogy teljes legyen az élmény.:-)

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007