Keresés a blogon

Kenőmájas házilag

Oct 13th, 2008 by Ízbolygó | 0

Ivóvíz, marhamáj (22%), gyártási szalonna, sertésbőrke, búzaliszt, szójaliszt, részlegesen zsírtalanított zsírszövet, vöröshagyma, marhafaggyú, szeparált sertéshúspép, konyhasó, burgonyakeményítő, stabilizátor (difoszfátok), fűszeraroma…

És még ki tudja miket nem tesznek bele a bolti májasokba. A legkomolyabbak a baromfimájasok, melyekbe igen nagy százalékban kerül bele a sertésbőrke, sertéshús és a sertésszalonna(!!!) is. Hogy ez hogyan és miként létezhet és miért engedélyezhető ne is firtassuk, kapjunk magunkat inkább és készítsük el házilag.

Hozzávalók:
7 dkg bacon
40 dkg csirkemáj
2 fej hagyma

frissen őrölt bors
pár ek tejszín
bazsalikom (szárított)
majoranna (szárított)
kakukkfű (szárított)
pár ek sherry
2 tk dijoni mustár

A hagymát apróra vágom, a szalonnát vékonyan felcsíkozom. A szalonnát zsírjára pirítom, majd a hagymával üvegesre párolom rajta. A májat megtisztítom, megmosom és a hagymás-szalonnán közepes lángon nagyjából 5-10 percig sütöm, éppen addig hogy ne keményedjen ki. A hagymás májat átpakolom a turmixgépbe. Most jön az improvizációs rész: hozzáadom a mustárt, kevés tejszínt, bazsalikomot, majorannát, kakkukkfüvet, sherryt, sót, borsot, összeturmixolom. Megkóstolom és tovább hangolom, ha szükséges.

Májas 2.

Hozzávalók:
60 dkg csirkemáj
2 fej hagyma

frissen őrölt bors
fél dl tejszín
1 nagy körte
1 dl sherry
1 marék mazsola
fél tk fahéj
fél k curry
citrom leve
5 dkg tiszított ananász

A mazsolát összeforralom mikróban a sherryvel. A hagymát apróra vágom és üvegesre párolom kevés olívaolajon. A májat megtisztítom, megmosom és közepes lángon nagyjából 10 percig lefedve sütöm/párolom a megtisztított körtével együtt. Ráöntöm a sherrys mazsolát és fedő nélkül elpárologtatom az alkoholt belőle. A májat átteszem a turmixba, hozzáadom a tejszínt, sót, frissen őrölt borsot, az ananászt és nagyjából fél citrom levét. Ez utóbbival óvatosan, mivel az ananász is savanyít rajta!

PS: a hétvégén megtartott GBT-n, melyről Doctopepper már meg is emlékezett és ahol remekül éreztem magam, szóval ott kóstoltam Sajtkukac N májkrémét, amiben meg alma volt és az is remek!

Egyszóval májkrémre fel, csak jobb lehet, mint a bolti!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007