Keresés a blogon

MÁK Bistro és a citromos zöldborsó krémleves petrezselyemmel és parmezán fagyival

Jul 6th, 2010 by Ízbolygó | 0

Kicsit kihagytam. Sok minden zajlik egymással párhuzamosan, merőlegesen, akárhogy, nehéz mindent összehozni. Az elmúlt hetekben volt pár vendégség és létrejött pár igazán ütős kaja, sok mindenről kép sem készült. Ezeket kénytelen leszek újra készíteni.:-) Grennek innen üzenem, hogy az olívakaramell is jön, talán már ma délután, de legkésőbb holnap. Most úgyis szobafogság van. Pöttyöm benyalt egy tüszős mandulagyulladást, persze ilyenkor rögtön pánik, mivel a magas láz és a tavalyi rémálom még nem csengett le. Sőt! Benne vagyunk nyakig. Alapvetően a 39,8-at szinte egész nap tündérmódon viselte. Hiába, egy híró-nőci.

Meg aztán van nagy öröm is! Megérkezett a harmadik! Szintetesómbarátnőmnek Mnak megszülett a harmadik kisfia, szintén OF monogrammal! Volt egy kis izgalom az érkezésekor, mivel 4 héttel korábban nyomta meg a START gombot, úgyhogy egy újabb anyuka izgult, nyomorgott egy kényelmetlen széken frissen szülten egy korababaosztályon. Remélem, ahol a Segítsütivel segítettünk, már jobb állapotok vannak….

Meg volt az sk előállítottakon kívül is gasztro élmény. Ismét bejátszott a MÁK, ismét szuper volt. A társaság is és főleg a húsos kaják! Pedig az utóbbi időben nem vagyok ragadozó. Már sokat töprengtem, hogy a hús abszolút tökéletes elkészítésén túl, mi az, ami miatt nehezen felejthetőekké válnak? Hát a jus-k, pecsenyelevek. Minden esetben koncentráltak, bársonyosak. A tányérok nem bonyolultak, sokkal inkább a kíváló elkészítés, a szuper alapanyag és az egyszerűség dominál. Abszolút hozzák a bepozicionált pintxo-bistro-t, ez átütő! Kicsi, intenzív adagok nagyon odatéve! Desszert pálya: aznap a katalán krémmel lopta be magát a szívembe, de el kell mondani, hogy igazán újszerű felfogásban dolgozik Huszár Krisztián séf oldalbordája, Balatoni Brigitta. Sztem klasszak a desszertek, bár az “epres” kissé tejszínes volt, de ez legyen a legnagyobb hiba! Kisebb patakokban folyt a rozé (idén Sauskát szeretjük, meg Konyárit, de majd hónap végén lesz komoly szaktekintélyekkel rozékóstoló. Továbbra is nagy arányban fogy azonban Bujdosó Pince RoseSeccoja, ez mindent visz!!! 1500-ért hanem a legjobb!), amivel egyenes arányban egyre vidámabbak és egyre hangosabbak lettünk:-) Lelepleztük Édesemet is. Szóval MÁK: lájk!

Back a címben szereplő leveshez. Ez szuperfinom lett! A fagyi persze nem azért kell, mert nyár van. Francokat. Azért kell, mert 1. dögös, 2. kihűti a levest, 3. miközben hűti remek aromával gazdagítja. Hideg és langyos levesben érvényesülnek leginkább az ízek. Az ötlet Zsuzsa Maze könyvéből származik. Ott másként ízesítik a levest, de sztem a borsóhoz a parmezán így is-úgy is szuper! És a hosszú bors igazi egzotikus aromákkal gazdagítja.

Hozzávalók:
1 csokor újhagyma
1 kg friss, zsenge zöldborsó
0,7 l zöldségalaplé
2,5 dl tejszín
1 citrom reszelt héja és leve
3 gerezd fokhagyma
2 nagy csokor petrezselyem
1,5 dl sűrű tejföl

frissen reszelt indonéz hosszú bors

Levesbetét
20 dkg borsó
3 szál újhagyma
2X2 ek vaj + pici olívaolaj

Parmezán fagyi
2,5 dl tejszín
6 dkg reszelt parmezán (eredetileg 7 de nekem úgy nem volt elég krémes)
csipet só
indonéz hosszú bors

A hagymát finomra vágom, majd kevés olívaolajon közepes láng fölött szinte krémesre párolom (egy nyelet alaplé segít a folyamatban) Ezt követően hozzáadom a borsót, kicsit átforgatom, majd felöntöm az alaplével és a borsót 10 perc alatt puhára főzöm. A tejszínnel besűrítem, majd a citrom héját belereszelem és a levét belefacsarom. Ismét pár perc főzés és botmixerrel egyneműsítem. Legalább 5 perc pörgetem, hogy ne kelljen átpasszírozni kellően krémes legyen. Mehet bele a tejföl, ezzel már ne forraljuk! A petrezselymet felaprítom, majd még egyszer botmixerrel egyneműsítem. A levesbetétneka hagymát és a borsót külön megpárolom kevés olívaolajon és vajon, majd összekeverem őket.
A fagyihoz a tejszínt felmelegítem, belereszelem a parmezánt és felolvasztom benne. Lehúzom a tűzről, tálba öntöm. Kétkarú robottal keverem, míg kihűl és besűrűsödik. Fagyigépbe töltöm és elkészítem.

a tányérokba levest merek, a közepéba halmozom a hagymás-borsót, majd a tetejére ültetem a mini fagyigombócot, amit karalábévájóval készítek.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007