Keresés a blogon

Ricottás-spenótos quiche

Oct 20th, 2010 by Ízbolygó | 0

Egy hipphopp ebéd/vacsi: quiche. Az idei ősz egyik leggyakrabban készített étele címre bátran pályázhat nálunk. De nem csak ez a spenótos-ricottás, hanem úgy általában a sós pite+saláta variáció. Érdekes, hogy az elmúlt 2 évben szinte minden évszaknak lett egy emblematikus étele. Most ez nagyon fut. Igazán gyerekproof, mivel ebben aztán megint csak sok mindent el lehet rejteni, ami egyébként “nemszeretem”.

Közben az idő rohan, hétvégén már Mini első szülinapját ünnepeljük. Az ifiúr ennek örömére az első önálló lépéseit is megtette. Azóta pedig nem is hajlandó mászni: égnek emelt kezekkel, egyenes térdekkel masírozik a család többi tagja között, néha pedig már különutakon is jár. Kedvenc terepe a lépcső és a szemetes kuka mellé is szívesen bemászik pakolni. Egyébként továbbra is imád enni, nem válogat. A virágföldet is fogyaszthatónak ítélte a minap…:-)))

A tésztához:
25 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
1 tojás
csipet só

A töltelékhez:
30 dkg spenót
1 csokor újhagyma
25 dkg ricotta
3 tojás
2 dl tejszín
5 dkg kecske sajt (keményebb, reszelve)

frissen őrölt bors
kevés szerecsendió

A lisztbe darabolom a hideg vajat, majd lazán, könnyed mozdulatokkal a vajdarabkákat addig morzsolgatom a liszttel, míg morzsás szerkezetet nem kapok. Ekkor hozzáadom a tojást, a csipet sót és összeállítom. Fóliába csomagolom és fél órára hűtőbe teszem.

A hagymát finomra vágom, 2 ek olívaolajon megfonnyasztom, majd hozzáadom a spenótot és pár perc alatt megpárolom. Sózom, borsozom, majd leturmixolom. Hozzákeverem a ricottát, a tejszínt, a lazán felvert tojásokat, ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval, majd belereszelem a sajtot is.

A tésztát kinyújtom és egy kivajazott piteformába simítom. Egyszerű megoldás az is (de ebben aze setben nem lesz olyan egyenletes a tészta, mint nyújtva!), ha a hideg tésztából szeleteket vágunk és kézzel beleegyengetjük a formába. Tűvel megböködöm, majd 180 fokon 15 perc alatt elősütöm. Ezt követően ráöntöm a masszát és 180 fokon megsütöm. A tetejét díszíthetjük hagymával, paradicsommal.

Eredetileg a Blikk Nők Konyha szeptemberi számában jelent meg.

MÉG VALAMI!
Ha szeretnél hírlevelet kapni, íratkozz fel itt a jobb oldalon. Hírek, érdekességek, játékok, amolyan ÍZbolygósan:-)
Ízelítő az elsőből:

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007