Keresés a blogon

Spenót és feta (rétes és felfújt)

Sep 23rd, 2009 by Ízbolygó | 0

Akár egy jó kis görög film címére is asszociálhatnánk, de ez most nem itt nem a filmkritika rovat.  Azt Mr.ÍBnek kellene írnia, hiszen ő jól áll filmnézés szempontjából.:-)

Értekezés a spenótról, főleg azoknak, akik csak főzelékként ismerik.

A spenótról korábban az a hír járta, tele van vassal. Ez az utóbbi idők folyamán léket kapott, erről már írtak a borsások korábban is. A spenót egyébként nagyon egészséges, tele van pl. káliummal, folsavval, béta-karotinnal. További pozitívuma, hogy sokféleképpen el is készíthető. Nyersen salátákba, párolva, főzve köretként, főzelékként, de remek alapanyag lehet más fogások gazdagításához, színesítéséhez. Az olaszok gyakorta ricottával társítják, de remekül harmonizál a fetával, illetve a kecskesajtokkal is. (Figyelem! Fetának hivatalosan csak a görög juhtejből készült fehér, sós, félkemény sajtot lehet nevezni!) A feta sajtot, illetve ennek készítését már Homérosz is megénekelte jó régen, nem csak salátában isteni, hanem a spenóttal is.

Sós előétel gyanánt készült ez a leveles rétes, és jól vizsgázott. A rudat vághatjuk háromszög alakzatban is, így még dizájnosabb, hiszen tudvalevő, nem csak a szánkkal, a szemünkkel is eszünk.

Hozzávalók:
35 dkg fagyasztott leveles vagy dupla ennyi friss spenót
1 nagy fej hagyma
4 gerezd fokhagyma

fél dl tejszín
4 evőkanál zsemlemorzsa
2 tojás
frissen őrölt bors
feta sajt ízlés szerinti mennyiségben
1 rúd leveles tészta
1 tojás sárgája a kenéshez

A hagymát megpucolom, és apróra vágom. Két evőkanálnyi olívaolajat öntök egy serpenyőbe, és a hagymát fedő alatt megfonnyasztom. Hozzáadom a spenótot, sózom. Belereszelem a fokhagymákat, majd a lángról félrehúzom, és botmixerrel párat beleturmixolok, hogy ne legyen nagyon szálas, inkább krémes legyen az állaga. Hozzákeverem a tejszínt, a zsemlemorzsát és a kissé felvert tojásokat. A masszát megborsozom. A tojást szétválasztom. A fehérjét csipet sóval kemény habbá verem, és a masszához adom. A leveles tésztát kitekerem, majd megkenem a spenótos krémet. Rámorzsolom a fetát, majd feltekerem a leveles tésztát. A tetejét megkenem tojással, majd 180 fokon 25 perc alatt pirosra sütöm.

Salátával remek vega főétel, saláta nélkül előételként fogyasztható.

Ha maradt a töltelékből…

szuflétálka kivajaz, zsemlemorzsával megszór, a spenót masszát beletöltöm, majd telenyomkodom feta darabokkal. Megsütöm. Így is szuper!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007