Keresés a blogon

Tojáslikőrös-málnazselés torták tojáslikőr öntettel, vágott pisztáciával

Apr 24th, 2011 by Ízbolygó | 0

Aki tanácstalanul tördeli a kezeit Húsvét vasárnapján, hogy mi legyen nass, annak akár segítség is lehet ez a desszert. Hűtéssel 1 óra alatt összerakható, ami sztem gyors, főleg hogy isteni finom és látványos is! Remélem, mindenetek akad hozzá a kamrában!

És meaculpa hogy csak most jutottam hozzá, hogy megírjam a receptet. Jó egy hete debütált a Csillagánizsban, de azt kell mondjam, közel sem volt ennyire kiforrott darab, még termékfejlesztettem és így jobb.

Hozzávalók:
Piskóta
3 tojás
3 ek hideg víz
17 dkg cukor
csipet só
100 g liszt
2 tk sütőpor
25 g keményítő

Málnazselé és a sajtkrém
45 dkg fagyasztott málna
2 ek méz
8 zselatinlap
35 dkg sajtkrém
1 vaníliarúd
2,5 dl tejszín
1,5 dl tojáslikőr (1 dl a krémbe+többi díszítéshez)
porcukor
5 ek apróra vágott pisztácia

A piskótához a tojásokat szétválasztom, a fehérjét 3 ek vízzel kemény habbá verem, a sárgáját a cukorral habosra keverem. A lisztet, keményítőt, sütőport összekeverem és a sárgájához adom, majd hozzákeverem a hab 1/3-át, ezzel fellazítom, majd elnagyolt mozdulatokkal belekeverem a maradék fehérje habot. Sütőpapírral bélelt tepsibe habkártyával elsimítom, majd 180 fokon 12 perc alatt kisütöm. Ezt követően tiszta konyharuhára borítom és desszertgyűrűvel kiszaggatom. Igazából ennek a piskóta mennyiségnek a fele elég, úgyhogy a maradékot a gyerekekkel feletetem.

Míg sül a piskóta, összerakom a málnazselét. Ehhez a málnát mézzel összeforralom, ha már besűrűsödött, akkor szűrőn áttöröm. 4 zselatinlapot hideg vízbe áztatok (egymás után! mert különben összetapadnak!), majd a forró málnavelőben feloldom. A fagyasztóba teszem a tálat, hogy minél előbb beinduljon a dermedés.

A desszertgyűrűkbe sütőpapírcsíkokat szabok és az aljára teszek egy piskóta tallért. Erre kenek 2 eknyi félig megkötött málnavelőt, majd visszateszem a fagyasztóba. (így a leggyorsabb)

A tojáslikőrös krémhez a Phildalephia sajtkrémhez keverem a tojáslikőrt és a vaníliát. 2,5 dl tejszínt kemény habbá verek. A zselatinlapokat hideg vízbe beáztatom, majd kinyomkodom és 2 eknyi vízben a tűzön felolvasztom. Belekeverek 2 ek tejszínt a hőkiegyenlítés végett, majd a zselatint a sajtkrémbe keverem. Végül hozzáadom óvatosan a tejszínt is. A tortákat kiszedem a fagyból és rákanalazom a krémet. Hűtő.

Tálalás: A tortákról a desszertgyűrűt leemelem, majd lefejtem körben a papírt a tortákról. 0,5 dl tojáslikőrt kikeverek sok-sok porcukorral (nagyjából 8-10 eknyi), sűrű, alig folyékony cuccot kapok. Ezt kenem a tortácskák tetejére, majd megszórom apróra vágott pisztáciával.

Forrás: Kiindulópont egy Lecker recept volt.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007