Keresés a blogon

Visszatértem! Egy Szuflét?

Nov 15th, 2011 by Ízbolygó | 0

Üdv Mindenkinek, aki itt van! Közel 2 hónapot scippeltem a blog életében. Az elmúlt 4 évben ilyesmire nem volt példa. Most is megvan a nyomós oka, hogy miért. Először is összegyűltek a munkák. Nem kicsit nagyon. És életemben először most éreztem azt, hogy mindaz, ami egyszerre körülöttem zajlik, na ehhez már kevés és kicsi és fáradt vagyok. Főzni persze főztem, nem keveset, tanítani tanítottam, oviztam, gyerekeztem, néha sportoltam és dolgoztam véget nem érően. A helyzet most sem sokkal jobb, azonban legalább egy dolgot leraktam, aminek története lett és ami komoly lenyomatot hagyott bennem. Úgy is mondhatnám, átalakította az életem. A sok munka közül az egyik legkedvesebb a mostani Szuflé volt. Imádom a telet (mielőtt a barátaim felhorkannának! BENTRŐL nézni, azt imádom!), a fehéret, a Karácsonyt, a vöröset, a szeretet-boldogság-fahéj-alma-fenyőillatát, a forralt bort, a meleg takaróban ücsörgést és a kandallóban a pattogó fa bambulását (ebben külön jó vagyok!) és még sorolhatnám. Egyrészt ezekből kötöttünk egy csokrot “20 dolog, ami jó a télben címmel”. Szuper téli programok és igazi kuckózós téli finomságok. Másrészt készült egy karácsonyi puzzle, ami gasztroajándéknak sem utolsó.

Egyik kedvencem a vörösáfonyás-matchás keksz volt.

De mi is a matcha?
Könnyed ízvilágú, szinte virág illatú tea, melybõl üde zöld, édes Usucha, és krémes Koicha készíthetõ. Háromhetes, sátras (Tana) árnyékolás után szedett, frissen nyílt rügyekbõl õrölt matcha. A matcha a japán teaszertartás, a cha no yu teája, a japán teakultúra eszenciája. A teaút vége, a teák megismerésének, a természetes ízek elfogadásának, majd élvezésének utolsó állomása. A zsenge tearügyek három hét árnyékolás után bukkannak elõ a hálóval fedett teabokrokon, majd a szelektív szedés és enyhe gõzölés után hónapokra ládákba kerülnek, elzárva a nedvességtõl, fénytõl, melegtõl. Majd malommal púderfinomságú porrá õrlik. A feldolgozás összes fázisa nagy tapasztalatot és odafigyelést igényel, a legkiválóbb rügyekbõl is csak így lehet kíváló matchát készíteni, melyben a közönséges keserûség nyomokban sem bukkanhat fel. Ha matchát iszunk, megisszuk a tealevelet, nem csak a levél levét. A legjobb kyotói matchák pedig mind lágyak, de nagyon összetettek is, természetes, “vad zöld” karakterrel, hosszantartó, intenzív utóízzel. Elkészítéséhez használjuk a hagyományos eszközöket, mint pl. a bambuszkeverõt, és a “chawan” matcha csészét, melyben felkeverjük, s amelybõl végül kínáljuk, isszuk is. A tea elkészítése elõtt, ha már egy-két napja kinyitottuk a csomagolást, érdemes matcha szitával is fellazítani a dobozban egy idõ után kis csomókká összeálló teaport. Így még lágyabb, zöldebb teát kapunk. Matchából alapvetõen kétféle stílusú tea készíthetõ. Usucha (“híg tea”) készítéséhez általában két chashaku (bambusz teás kanál) tea és egy dl víz jár. A vízzel megtisztított és elõmelegített chawanba helyezzük a teát, majd kb. 80 fokos vízzel felöntjük, a bambuszkeverõvel pedig krémesre, habosra keverjük, ügyelve arra, hogy a tea felülete minél homogénebb simább habú legyen, nagy halszem buborékok nélkül. A Koicha (“sûrû tea”) készítése már nagyobb gyakorlatot igényel. Koichához 4-5 adagolókanál teát, és általában fél dl vizet használunk. A teaport kevés vízzel, lassú mozdulatokkal krémesre keverjük, ezután még egy kis vízzel felöntve tovább keverjük. Vagy sütibe keverjük, mert abban is szuperül érvényesül aromája.

Hozzávalók:
22,5 dkg szobahőmérsékletű vaj
10 dkg cukor
28 g szitált porcukor
Nagyobb csipet só
2 nagy tojásfehérje
27,5 dkg liszt
1 púpos tk matcha por
10 dkg aszalt vörösáfonya

A vajat a cukrokkal habosra keverem, majd hozzáadom a sót és a tojásfehérjéket. Következik a liszt és a matcha por, valamint és az áfonya. Folpack segítségével hengert formálok belőle és 2-3 órára hűtőbe teszem. Amikor kiveszem fél cm vastag szeleteket vágok belőle és ezeket sütőpapírral bélelt tepsire ültetem. 180 fokon 15 perc alatt megsütöm.

Matcha okosság a Hanami teaháztól való.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007