Keresés a blogon

Salátafőzelék

Apr 23rd, 2010 by Ízbolygó | 0

Íme az első tavaszi főzelék. Persze nem a szó klasszikus értelmében. Ez máshogy főzelék.

A wiki azt írja, a főzelék zöldségből készült főfogás, ami nem köret. Ezzel a kijelentéssel nem értek egyet, hiszen a főzelékhez is szoktunk feltétet nyomni. Ráadásul napjainkban a az újradefiniálás dívik a gasztronómiában, így a főzelék határai kitágultak. Nevezhetünk főzeléknek párolt zöldséget kevés vajas mártással nyakon öntve, de találkozhatunk tejszínnel, tovább megyek rizsnyákkal sűrített főzelékekkel is. Nos, a lényeg a lényeg, ez amit készítettem, sokaknál biztos nem is főzelék kategória, hanem mondjuk saláta. Ami ráadásul meleg. Vagy salátafőzelék.

Pár évvel ezelőtt, amikor a lányom a szilárd ételhez szokás rögös útját járta, találkoztam először a „salátafőzelék” kifejezéssel. Salátafőzeléket fejes salátából készítenek. Megpárolják a felcsíkozott salátát, majd berántják a főzeléket. Ennél rémesebb dolgot elképzelni nem tudtam. A salátafőzelék szerintem egészen más. A salátafőzelék egy olyan főzelék, ami salátafélékből áll össze, azonban ezekből nem hideg, hanem meleg étel lesz a végeredmény.
Ebbe került pl: bébispenót, rukkola, medvehagyma, retek és paradicsom, ill. olívaolaj és balzsamecet. Az elkészítés folyamata 15 perc volt és csak egy serpenyőt kellett elmosogatni utána. Nem volt se rántás, se a zöldség lelkének szétfőzése. Éppen csak egy kis hőkezelés.

A rukkola és a medvehagyma kellemes karakteres ízeket kölcsönöz a főzelékünknek. A sajtkrém sűríti és lekerekíti. Egy szelet csirkemellel fejedelmi ebéd lett belőle.

Hozzávalók:
10 dkg rukkola
10 dkg bébispenót
medvehagyma
6 kicsi retek
6 koktélparadicsom

frissen őrölt bors
1 ek vaj
1 ek olívaolaj
parmezán

A vajat és az olívaolajat összeolvasztom, majd hozzáadom a medvehagymát, a rukkolát ill. a bébispenótot. Nagyjából 5 perc alatt hagyom, hogy összeessen. Sózom, borsozom, majd hozzáadadom a – mérettől függően- félbe/negyedbe vágott retkeket és még egy percig sütöm/párolom. A végén beledobom a koktélparadicsomokat, ennek már csak 2 perc kell ill. belekeverem a sajtkrémet. Ha a sajtkrém eloszlott, a zöld alkatrészekbe kettőt beleturmixolok, ez be is sűríti a főzelékünket.

Tálaláskor parmezánt reszelhetek rá. Keverhetek hozzá túrót/ricottát, de dúsíthatom barna rizzsel is.
Így vagy úgy, mindenhogyan finom.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007