Keresés a blogon

Bûche de Noël másként (almával, karamellel)

Jan 15th, 2010 by Ízbolygó | 0

Karamellimádók figyelmébe! Tudom, tudom, isteni a csokis verzió is, de az már többször készült. És ez olyan szép fotóval kellette magát a 2008-as karácsonyi essen und trinkenben, hogy teljesen elvette az eszem. Így ezt választottam.

Hozzávalók:
4 alma (kb. 75 dkg)
15 dkg cukor
6 csillagánizs
6 dkg vaj
5,5 dl tejszín
4 levél zselatin
piskóta
4 tojás
10 dkg cukor
csipet só
10 dkg liszt
2 dkg kakaópor

Az almákat meghámozom, negyedelem, majd fél cm vastag szeletekre vágom. A cukrot egy serpenyőben aranyszínűre karamellizálom, majd hozzáadom a vajat, a csillagánizsokat és 5 ek tejszínt. Az almákat is beleforgatom és 3-4 percig főzöm őket.
A piskótához a tojásokat a cukorral és a csipet sóval habosra keverem (legalább 5 percig!), majd hozzászitálom a lisztet és a kakaóport és óvatosan összeforgatom. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre borítom a masszát és 200 fokon 12 percig sütöm. Ha kisült, tiszta konyharuhára borítom, lehúzom róla a sütőpapírt és szorosan a konyharuhával együtt feltekerem. A karamelles almát leszűröm, a lecsepegő lét 5 perc alatt beforralom. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, majd kinyomkodom és a a meleg karamellszirupban feloldom. A maradék tejszínt kemény habbá verem és először 2 eknyit a meleg szirupban gyorsan elkeverek, majd óvatosan a tejszínre öntöm és összeforgatom. A krémet negyed órára hűtőbe teszem.
A csokis piskótát kigyöngyölöm, a karamelles almákat elosztom a felszínén (a csillagánizsokat kiszedem belőle!), majd a krém 2/3 részét rákenem és feltekerem. A maradék krémmel kívülről beborítom. Jól behűtöm.
Tálalás előtt a két végét levágom és a vágásfelülettel kifelé a piskótához illesztem.
Citrom levével megkent almaszeletekkel és csilagánizzsal valamint apróra vágot pisztáciával díszítem.

essen und trinken 2008/12

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007