Keresés a blogon

Cukkinikrémleves márványsajtos golyókkal

Oct 28th, 2007 by Ízbolygó | 0

A korábbi koppintásos postom méltó folytatása ez a leves, ihletet ugyanis ismét Lila Fügétől nyertem. Ötletadó a nála olvasott cukkinipüréleves volt, a végeredmény azonban mégis teljesen más, a mi ízvilágunkhoz közelebb álló leves lett. Bár a család férfitagja megen csak fintorgott, mert hát ugye, milyen leves az, amiben még hús sincs, sőt a zöldségek is csak turmixolva szerepelnek benne?! Nekünk lányoknak azonban nagyon ízlett!

Hozzávalók:
1 kg cukkini
3 nagyobb burgonya
1 fej hagyma
3 dl tejszín

frissen őrölt bors
provence-i fűszerkeverék (kakukkfű, bazsalikom, majoranna, petrezselyem, rozmaring)
konyak
Cambozola sajt
kevés ricotta

A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszelem, a burgonyát megpucolom és felkarikázom, a hagymát megpucolom és apróra vágom. Egy fazékban vajat olvasztok, rádobom a hagymát, üvegesre párolom, majd rádobom a burgonyát ill. pár perc múlva a cukkinit is. Felengedem annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózom, borsozom, provance-i fűszerkeverékkel ízesítem és addig főzöm, amíg a burgonya meg nem puhul. Ekkor öntöm bele a tejszínt, valamint egy kis konyakot és főzöm még 10 percig. A botturmixommal krémesítem, ha kell még igazítok az ízeken. A Cambozola sajtról levágom a fehér penészes héját, a belsejéből golyókat gyúrok. Ha kell, kevés ricottával teszem formázhatóbbá. A golyókat vagy a levesbe dobom, vagy pirítósra kenem és a levessel kínálom.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007