Keresés a blogon

Húsvétunk és a fagyidömping

Apr 15th, 2009 by Ízbolygó | 0

Az idei Húsvét több szempontból is rendhagyónak számított. Például nem a nagyikkal ünnepeltünk, mivel a múlt hét közepén hagyták el a mesterek a helyet, eltűnt az átrium, lett viszont nagy tér ill. várt ránk egy rakat takarítani/pakolnivaló. Persze, azért igyekeztünk pihenni is ez alatt a 3 nap alatt. Több-kevesebb sikerrel össze is jött (egy este fél 10-től másnap 8-ig tartó alvás becsusszant pl.). Kaja szempontból is volt változás, hiszen míg évekig a roskadásig megrakott asztalról falatoztuk napokig a sonkát tojással, friss szalámival és egyéb epekímélő dolgokkal, most (a szombat estét leszámítva!) igen szolidan étkeztünk. Jójó, persze azért volt tojás, meg sonka is, meg körözött, és a fris szalámiról, az újhagymáról, újfokhagymáról, retekről sem mondtunk le és került fonott kalács is…:-) Mégis ez az idei olyan más volt. Jó volt együtt lenni. Nézni ahogy a kertben berobbant a tavasz. Ahogy egyik napról a másikra kizöldültek a fák, virágba borult a cseresznye. Ilyenkor hetekig ezt csodálom és képes vagyok nap, nap után hálás lenni azért, hogy ilyen zöldben élhetünk! Kicsit talán azért is fogott ez most meg ennyire, mert idén már négyen köszönthettük a tavaszt. Igaz, a legkisebb a “kisztesó”, még csak bentről lehet részese ennek a zöldellő, színesedő csodának! Ez utóbbi helyzet miatt manapság kicsit egyoldalú a táplálkozásom. Vannak hetek, amikor fajsúlyosabb, húsosabb dolgokat kívánok, ill. van, hogy éppen a saláták vannak porondon, most éppen a görög.:-) Ezért aztán vasárnap és hétfőn is grilleztünk, valamint görög salátát és sült krumplit ettünk.:-) Ilyen az, amikor még a család többi tagjára is rákényszerítem:-)))


“Imááádom a fagyit! És téged is, anya!”

És amiért legemlékezetesebb maradt ez a három nap, az a folyamatos fagyigyártás volt. Talán múlt héten, amikor hirtelen beütött a nyár, ugrottunk be a közeli cukrászdába, hogy megnyissuk a fagyiszezont. Lehet, nem ott kellett volna, hiszen a fagyik felejthetőek voltak, túl édesek és telenyomva mindenféle színezékkel, amitől Pöttyöm nyelve órákig olyan vörös volt, mint az ördögé. Akkor elejtettem, hogy namajdanyacsinálfinomfagyit! Hétfőn, amikor kanosszátjártunk, hogy beszerezzük mogyorógrillázst a Segítsüti-hez, betévedtünk végső mentsvárként egy Lidl-be. Egyrészt ott volt mogyorógrillázs (ami a Tesco-Auchan-Kaisers-Interspar-Culinarisban nem beszerezhető), másrészt döbbenten tapasztaltam, hogy hétfő este 3/4 7kor tömve volt az üzlet, harmadrészt a sütési kellékeknél felfedeztem fagyitölcsért és rolettit. Pöttyöm már a kocsiban elkunyerált egy tölcsért, majd egész héten azt hallgattam, hogy “Anyacsakegytőcsétkérek!”, amit mindig lezártam hogymajdhétvégéncsinálunkfagyit és majd ahhoz lehet enni. Szombat reggel, miután édesen felébresztett (simogatás és “Kiszbogaram! Éblesztő!!!”), és lecsekkolta hogy ma már bizony hétvége van (Anya! Ma szombat van má?), közölte, hogy akkor kapjam magam és menjek fagyit csinálni. Mert megígértem. Végül ketten készítettük el az év első eperfagyiját, ami ebéd után nagyjából el is fogyott. Délután ezt követte a kivis fagyi, majd egy nagyobb adag málnás is.:-)

A fagyik mindhárom esetben ugyanúgy készültek:

nagyjából fél kg gyümölcs (eper/málna/kivi)
1 nagy pohár natúr joghurt
1 citrom leve/lime és héja
(epresnél, málnásnál kevés erdei málnás balzsamecet)
méz

A fagyott gyümölcsöt a joghurttal összeturmixolom, citrom levével savanyítom, reszelt héjával ízesítem, édesítem mézzel, (balzsamecettel) majd fagyigépbe töltöm és nagyjából negyed óra alatt elkészül a finom hideg nasi.

Tavalyi fagyik a “FAGYLALT, SÖRBET, GRANITA” címszó alatt.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007