Ízbolygó

Ez még nem recept, de jó téma. A tegnapi állapotjelentős poszt kapcsán kérdezte Merci, hogy mivel társasozunk. Gondoltam, ez megér egy külön posztot. Mert én olyan vagyok, hogy ha valamibe belefutok, ami jó, azt széltében-hosszában kürtölöm szét a világban. Korábban már az elmélkedés szintjéig eljutottam az alkoholmentes-kismamabarát italokkal kapcsolatban is, de hamarosan megírom azt is, mert egyfolytában zajlanak a kísérletek.:-) De vissza a társasokhoz. Nekem mindig gondot jelent a gyermekeknek OKOS játékokat venni. Nálunk nincs tv, meg Pöttyömnek video sem, úgyhogy tényleg komoly fejtörést okoz a megfelelő játékok kiszemelése. Persze az életkori sajátosságokat is szem előtt kell tartani, hiszen egyébként nem fogja értékelni a dolgot. A társas, mint műfaj karácsonykor kezdte diadalmenetét nálunk.

A Jézuska hozott egy HABA társast, a neve: Gyümölcsöskert. Nem olcsó (ez a HABA játékokra általánosságban jellemző), azonban többszörösen megéri az árát. Maga a játék egyszerű és tök jó, hogy a játékosok együtt vannak, egy a cél: a 4 gyümölcsfáról le kell szüretelni a gyümölcsöket a holló elől. 4 színnel (minden szín egy gyümölcsnek felel meg), egy kosárral (2 gyümölcsöt vehetsz le a fáról) és egy hollóval ellátott dobókockával kell dobni. Ha hollót dob valaki, akkor a játéktér közepén egy 3*3as kirakó egy darabját le kell tenni, ebből áll össze a holló. Ha a holló lesz előbb készen, ő nyert, ha a gyümölcsök fogynak el korábban a játékosok nyernek.

Ezt követte az Orchard Toys család Bolondos szakácsok játéka, ami gyakorlatilag egy memória játék. Minden játékos kap egy táblácskát, amin egy elkészítendő étel és ennek hozzávalói szerepelnek. Ezeket kell megtalálni memóriajáték formájában.

Mivel szeretem egy témában körbejárni a lehetőségeket, így leltem meg a Katica Kft-t a Király u-ban, akik ezeket a játékokat forgalmazzák. Az Orchardnak nagyon sokféle társasjátéka van, Pöttyöm imádja őket. Nagy kedvenc a Katicás, aminek a lényege, hogy a dobókockával dobott pontszámot kell keresni a kártyák hátulján, ami grafikailag a dobókockára hajaz. A kártyák másik oldalán pedig különböző számú katicabogár ücsörög a leveleken. Az nyer, aki a legtöbb katicát gyűjti össze.

Nagyon aranyos a Pöttyös kutyák is. Itt a katicáshoz hasonlóan a kutyák pöttyeit kell számolni, azonban nem dobókockát használunk, hanem a pörgetni kell és a kipörgetett számot kell azonosítani a pöttyökkel. Ez már bonyolultabb, de sikeres:-)

És amiben Pöttyöm eddig mindig ronggyá vert minket az az Ügyes kis kertész névre hallgat. Itt minden játékos kap egy cserepet és egy színeket tartalmazó dobókockával kell dobni, majd a dobott színnek megfelelő színű pöttyel ellátott kártyát kell kihúzni, amin a növény szára van valahány levélkével. Az nyer, akinek a legtöbb levelet növesztett a virága.

A megemlített játékok nagyon jó kivitelűek, nem hullanak szét két játék után (bár majd kíváncsi leszek Kisztesó nyálazásának mennyire áll ellen, de ez még odébb van) és nagyon helyesek a grafikák is. Nem mellesleg jegyzem meg, NEM CSAK Orchard játékaik vannak, hanem rengeteg egyéb fejlesztő-okos játék! Óvodaként is remek beszerzési forrás és árban is igen baráti!
Szóval ajánlom, mindannyiótok figyelmébe, akik ovis manókkal rendelkeztek!:-)

Everything will be all right in the end. If it is not all right, then it is not the end.

Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon-nagyon megható az a szeretet, segíteni akarás és ezek őszinte megnyilvánulása, amivel felénk fordultok! Nem telik el úgy nap, hogy ne kapnék (jó)pár levelet, külföldről és itthonról egyaránt, amiben Pöttyöm hogyléte felől érdeklődtök, javasoltok módszereket, orvosokat, alternatív irányzatokat. Olvasom őket és remélem, nem bántódtok meg rajta, ha ide válaszolok. Szeretném, ha tudnátok, rengeteg erőt adtok! Hogy ezért indultak-e el jó irányba a dolgok, nem tudom, de végtelenül hálásak vagyunk érte! Köszönjük!

És akkor, hogy írjak arról is, ami a legfontosabb. 25-én, hétfőn túlestünk az első kontrollon. Jómagam jó nagy gyomorgörccsel érkeztem oda, a “kontrollált személy” azonban jókedvű volt, tele tervekkel, mikről is fog beszámolni a doktor bácsinak. A doktor bácsi jól átnézte, megtekergette kezeit, lábait, közben Pöttyöm leadta a mondandóját. A törpökről, akikkel lehet már társasozni, mert “összesmegvan”, hogy jó futkározni, motorozni és egyáltalán, jól szuperálnak a csülkei. Közben ahogy hallgattam a csivitelését és elhűlve néztem a “tekergetést “arra gondoltam, hogy milyen csodálatos dolog is az anyaság. És hogy mennyire szerencsés ember vagyok, hogy ilyen tündérborsó kiscsaj akart ide születni hozzánk. Meg azon töprengtem, hogyan is lehet az, hogy itt egy 3 éves, 15 kg-os kislány , egy minimanó és mégis minden porcikájából sugárzik az életigenlés. Hogy hogyan is kételkedhettem akár pillanatokig is abban, hogy nem fordulnak jobbra a dolgok. Hogyan is lehettem, ha rövid időre is ilyen borúlátó?! Mert igenis jól alakulnak a dolgok!

A manuális vizsgálat összegzéseként kiderült: Pöttyöm érintett 5 ízületéből (2 boka, 2 térd, bal csukló) egyedül a bal csuklóban érzett még az orvos pici gyulladást, így a szteroid adag lefelezésre került. Kő legördült. Tudom, ez még csak részeredmény. A gyógyulás folyamata még sokáig eltart majd. De olyan bíztatóak a jelek! És olyan jó örülni ezeknek!
Történt egy érdekes dolog is. Ahogy öltöztettem a folyamatosanbeszélő Pöttyöt, az orvos az asszisztenssel váltott pár mondatot, amiben szerepelt az is, hogy az osztályon majd “megbökik” (=vért vesznek). Azt gondoltam, hogy ezt nem hallotta, hiszen közben szinte levegőt sem vett, be sem állt a szája. Ahogy az osztályra értünk, felkerestük a mosdót és ott bekérdezett… Anya! Ha felszúrnak, sírhatok majd? Hogyne, persze- mondom. De csak kicsit fáj, mintha egy szúnyog csípne meg, épp csak annyira. Téma részéről lezárva, vonul kifelé, a matricás füzetbe ragasztani. Behívnak minket, ül az ölemben, már készülök lélekben a múltkori sikítva üvöltős pánikra, de ő csak tartja a kezecskéit. A kézfejéből vettek vért és EGY HANG NÉLKÜL TŰRTE! Sőt! Közben a katicabogarakról beszélgetett az asszisztenssel, hogy azok is ilyen pirosak, mint a vércseppek. Ettől teljesen készen voltam. Tudni kell, én egyáltalán nem bírom a vérvételt. Komolyan fel kell készülnöm rá mindig lélekben, pedig most a várandósság alatt viszonylag gyakran szúrnak. Pöttyöm a szememen HŐS lett, nincs mese!:-) Végül leragasztották a kézfejét és az egyik hölgy, rajzolt rá neki egy napocskát, ami bár akkor még nagyon tetszett neki, később a kocsiban már közölte, ő inkább almát szeretett volna rá, vagy körtét. Nem napocskát.

A vérvétel eredménye: a gyulladásos faktorok nullásak, ergo nincs számottevő gyulladás a szervezetében. Három hét múlva kell ismét visszamennünk, akkor, ha minden jól megy, ismét felezésre kerül a szteroid adag. A héten jártunk szemészeti kontrollon is, ahová 3 havonta járnunk kell, de ez is negatív. Gyulladásnak se híre-se hamva.

Szerdán a rengeteg feszültséget kompenzálandó a szervezetem jelzett: ennyit és ne tovább. Benyaltam egy torokfájós, taknyos valamit, amit mindennemű óvintézkedéseim ellenére egy nappal később Pöttyöm is átvett.:-((( Ennek az első két napja überpara volt, hiszen aggódtam, mi van, ha lázasodik, akkor irány a kórház. De hál Istennek megúsztuk. Láz nem lett, csak rengeteg váladék, köhögés, nemalvás… De lassan túl leszünk rajta. Ezen a héten már kezdhetett volna ismét közösségbe járni, de sajnos, ezt most halasztjuk. Pedig számára ezidáig a pajtik nélküli lét a legkomolyabb lemondás, amit viselnie kell. Reggelente hang nélkül veszi be a gyógyszereket, nem nyafog semmiért. Csak hát az ovi, az már nagyon hiányzik neki…

Az ovi-misszinget leszámítva egyébként remekül van. Kirobbanó jókedv és energia jellemzi. NONSTOP társasozunk és a legjobban azt szeretem manapság, amikor leül a mesekönyvvel és a képek alapján mesél. Remek sztorik kerekednek belőle. Néha jobb, mint b.erika saját irományai!:-) Eddig sem beszélt keveset, de most már igen választékosan, FOLYAMATOSAN mondja. Ma du. együtt aludtunk. Én korábban felébredtem és az elzsibbadt tagjaimat nagyon lassan kiszedegetve, megpróbáltam kiosonni. A következőképpen ébredt: szem kinyit, majd az ágyból szó szerint kiugrik és már mondja a magáét (Anyahovamészmérnemalszolvelemdemárénsemvagyokálmos;
nemakaroktöbbetaludniéskülönbenispisilnemiskell!) És míg én ezt tátott szájjal, elhűlve nézem, ő már a mosdó felé tart….:-))))

Az elmúlt időszakban, rengeteget gondolkoztam, Pöttyön, magamon, magunkon, a blogon, meg mindenfélén. Hogy mit akarok, mit mennyire akarok, akarok-e valamit egyáltalán. Sok emberrel beszélgettem, sok mindenre jutottam is már. Amolyan részeredményekre. Egyrészt a bloggal kapcsolatban. Bár a második blogszülinap még csak augusztusban lesz, kicsit azért számot vetettem. Amolyan pro/contra összegzést csináltam. És rájöttem, furcsa volt az élet majd egy hónapig blog nélkül. Nem mintha függő volnék. Nem hiszem. De szeretek főzni, szeretek ide írni, szeretem, akik ide jönnek, mintha benyitnának a konyhámba: Hello! Mit főztél? És ha tetszik nekik, megfőzik és újra jönnek és megírják, hogy sikerült. És akkor az olyan majdnem, mintha közösen főztük volna. Meg szeretek fotózni is. Egyre inkább. És jó, hogy van egy ilyen kedvenc recept-gyűjteményem. Mert itt keresek már mindent. És ez a legfontosabb. Hiszen ezért indult ez az egész, majd két évvel ezelőtt.

És aki ilyen tökrendes volt, hogy idáig végigolvasta, annak itt egy recept is:-) A májusi GBT-s profiterole.

Hozzávalók:

Tészta
4 dkg vaj
1,25 dl víz
csipet só
10 dkg liszt
3 tojás

Krém
2-szer 20 dkg eper
5 dl tejszín
20 dkg fehér csoki
2 dl kókusztej

Csokiöntet
35 dkg ét- vagy édesszájúaknak tejcsoki
2,5 dl tejszín

A vizet a vajjal és a csipet sóval felforralom, majd beleöntöm a lisztet és addig keverem, amíg a massza sima nem lesz és el nem válik az edény falától. Ez csupán pár perc. Ekkor leveszem a tűzről, kicsit hűtöm, majd a tojásokat egyesével hozzáadom, mindegyiket jól elkeverem. Figyelem! Itt tudok bele levegőt vinni! Sütőpapírral bélelt tepsire 3 cm átmérőjű gombócokat nyomok habzsákkal vagy nyomópisztollyal. Megspriccelem vízzel és 220 fokos sütőben pirosodásig sütöm.

A fehércsokit a kókusztejben alacsony hőfokon felolvasztom. 20 dkg epret leturmixolok és belekeverem a fehér csokis masszába. A tejszínt kemény habbá verem és egy kanállal belekeverek belőle az epres krémbe, majd apránként belekeverem a többit is. A maradék 20 dkg epret apróra kockákra vágom és a masszába keverem. Töltésig hűtőben tárolom.

Az ét/tejcsokit a tejszínnel összeolvasztom. Ha kisültek a fánkocskák, késsel kicsit bevágom az oldalukat, majd nyomózsákba töltött fehércsokis krémmel megtöltöm őket. Egy üvegtálba halomba (vagy ha csokisabban szeretnénk, akkor egymás mellé) teszem, majd meglocsolom a csokiöntettel. A tetejére vágok még epret és pár citromfű levélkével díszítem.

…avagy hová is tűntem ilyen sokáig?

Nagyon köszönöm azt a sok-sok mailt, kommentet, amiben aggódtatok, érdeklődtetek. Őszíntén szólva képtelen voltam válaszolni rájuk. Mert írhattam volna, semmi gáz, nyugi. De a helyzet ennél bonyolultabb és gáz van. Nem is kicsi.

Nagyon sokszor nekiültem megírni ezt a posztot. Pár hete még csak addig jutottam, hogy megnyitottam, de az ujjaim nem múködtek. Szavak leírása helyett csak a könnyeimet törölgettem. Aztán következett a teljes érdektelenség időszaka. Még a konyhát is csak kávéfőzésre használtam. És csak jöttek-jöttek az aggódó levelek/kommentek. Furdalt a lelkiismeret és a lehetséges válaszokat fogalmaztam a fejemben. Két nappal ezelőtt azonban mintha megtört volna a jég. Késő éjszaka, amikor már csak a szeretteim egyenletes szuszogása hallatszott és már csak a hasamban lakó Csöppség virrasztott velem, úgy éreztem készen állok. Megírom.
Megírtam. És elszállt az egész. Véletlenek szerintem nincsenek. Lehet még szükséges volt, hogy elteljen ez a két nap. Sok minden nem történt, lezajlott jó pár telefonbeszélgetés és most mégis úgy érzem meg tudom fogalmazni, miért uralkodott el a némaság az Ízbolygón.

Idén nagyon sok minden történt, pedig az év fele még hátra van. Az elmúlt hetek eseményei azonban felfoghatatlanok. Bár lassan kezdem felvenni a fonalat.

Pöttyöm harmadik születésnapjáról nem számoltam be, pedig annak rendje s módja szerint megültük márciusban. Az ünnepelt azonban magas lázzal küzdött 2 napig, mit sem értek a lázcsillapító gyerekszirupok… Hétfőn a Doktor nénink tüszős mandulagyulladást állapított meg nála. Antibiotikum-kúra 10 napig. Közben beindult a lakásátalakítás is és “száműztük” otthonról a már szinte gyógyult Manót. Azokban a napokban figyeltem fel arra, mintha bicegne egy kicsit. Az új cipőre gyanakodtam és mivel elég random jelleggel fordult elő csak a dolog, kértem Mamit ő is figyelgesse. Amikor Pöttyöm hazajött még mindig csak hébe-hóba fordult elő, mintha bicegne. Teltek a hetek és a bicegés egyre feltűnőbb lett. Nagyrészt reggelente volt problémája, az elindulással. Aztán ez napközben elmúlt. A Doktor nénivel konzultálva vérvételre mentünk. Ott az átélt traumán kívül (Anya! Felszúrtak!) sok minden nem derült ki, de az közben kizárásra került, hogy Streptococcus okozná nála a tüneteket. Következett az ortopédia. Röntgen, ultrahang, eredmény: szinte semmi. Illetve dehogynem: nem ortopédiai elváltozás okozza nála a fájdalmat. Időközben Pöttyöm állapota kétségbeejtően romlani kezdett. Húzta a jobb lábát, fájlalta a bal csuklóját, ami korábban gipszben volt. Reggelente nem tudott lábra állni. Az ortopéd orvos a Doktor néninkkel konzultálva rövid távon fájdalomcsillapítás és gyulladásgátlás miatt Cataflam cseppek szedést javasolta. Pöttyöm ettől sokkal jobban lett, azonban pár nap után kihagytunk két adagot és ahelyett, hogy javulást tapasztaltunk volna, a gyerek nem tudott a lábára állni és sírt a fájdalomtól. Az ortopéd orvos személyes ajánlásával kerültünk az immunológia-reumatológiára. Ez május 7-én volt. Pöttyömet átvizsgálták, röntgenezték, ultrahangozták és ismét “felszúrták”.

A végén teljesen elcsigázottan ültünk az orvosi szobában, ahol az orvos közölte a diagnózist. Autoimmun betegség, krónikus gyermekkori sokízületi gyulladás. Csak ültem a széken, ölemben a legféltettebb kincsem és már csak messziről hallottam az orvos szavait. Könnyek folytak végig az arcomon és csak az dobolt a fejemben. MIÉRT??? MIÉRT Ő???
Nem lehet tudni. Sem az okokat, sem azt hogy mindez, meddig tart. Úgy egy éve kezdődhetett nála, de sokáig a tünetek alattomosak. Nem látszik semmi. Aztán a tüszős mandulagyulladás felerősítette a tüneteket (ilyen szempontból még hálásak is lehetünk!), így került mindez reflektofénybe.
A LÉNYEG: Jó esélyei vannak a TELJES gyógyulásra. Ez nagyon jó hír! Őszintén szólva nem is számolok mással. Meg fog gyógyulni!

A legnehezebb az egészben, hogy egészségesnek kezeljem. Hogy ne féltsem agyon. Hogy ne fusson át az agyamon naponta többször “Mi lesz, ha…”. Mert nincsen HA. Hiszen egészséges. Vagy az lesz. Rövidesen.

Jelenleg “karanténban” van, hiszen szteroidot kap első körben, hogy a gyulladást lehúzzák ill. ez az immunrendszerét jelentős mértékben visszafogja, hogy ne forduljon a szervezet ellen. Jövő hétfőn megyünk kontrollra, remélem, akkor elkezdik visszavenni az adagot és szépen lassan leállunk a szteroidról. (Az orvos szerint szteroidot max. 3 hónapig fog kapni.)

És hogy mi látszik rajta?
Már az első nap szteroid “meggyógyította”. Persze, ez hülyeség, de kívülről mindez így tűnik. Oda a fájdalom, lábhúzás. Szaladgál, békaszökdel, motorozik ezerrel, leginkább Szélvész kisasszonyra hajaz.:-) Rendkívüli módon felszabadult, jókedvű, hiszen nem fáj semmije. Kicsit “bolzasztó” egyfolytában otthon lennie, de a programok szervezésével csak nagyon csínján bánunk. Sok ember közé nem merem vinni, nehogy elkapjon valamit, de igyekszünk ki-kiszabadítani a “fogságból”, amit szintén nagyon-nagyon élvez. De egy új társasjáték, vagy egy új könyv, vagy a testfestés szemceruzával is új távlatokat nyit számára.:-) Így relatíve gyorsan telnek a napok.

És ma talán az is kiderül, “milyen lesz a kisztesó?” Bár a kisfiú lehetősége egyáltalán nem csigázza fel.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött, aggódott. És nagyon sajnálom, hogy csak most szedtem magam annyira össze, hogy visszajelezzek. Az Ízbolygóval még nem tudom, mi lesz. Bár jó jelnek tartom, hogy tegnap előtt már kedvtelésből főztem és a postán érkezett gasztoújságot is érdeklődve átlapoztam.:-)

Kiegészítés 1:
Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy jó pár alternatív dolgot is kipróbálunk mindeközben, NEM leváltva, hanem KIEGÉSZÍTVE a hagyományos terápiát (homeopátia, kineziológia stb.).

Kiegészítés 2:
Kisfiú:-))))) (Pöttyöm már emészti…)

Kiegészítés 3:
Elakadt a szavam és a könnyzsákom tartalma visszatarthatatlanul elindult, amikor megláttam a rengeteg kommentet, amiből árad a szeretet és a pozitív energia. Igyekszem jól feltöltekezni belőle.
Nagyon nehéz megfogalmazni, mit is jelent számomra mindez. Hogy mennyire jó érzés, hogy ebben a nagy virtuális térben ilyen sok érző ember mozog. Hogy mekkora erőt képes ez önmagában adni.

Hálásan köszönöm Nektek!!!

Reggel óta tanakodtam,
mit mondhatnék teneked?
Olyan szépet gondoltam ki,
Elmondani nem lehet.
Nem leltem rá szavakat,
még verset sem találtam.
Minden, amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban.

Már régen volt, de most ismét poharas desszert kategória. Na, nem mintha a sütik nem csúsznának… Szó sincs róla! A hétvégén mégis inkább valami kanalasat kívántam. Eper-csoki-kókusz. Nagyon komoly. Ilyen összeállításban még nem kóstoltam. A legjobb benne mondjuk a kókuszos csokiréteg. Rá is cuppantam hamarjában és már azon agyalok, milyen köntösbe tudnám  bújtatni még ezt a finomságot.

Hozzávalók:
fél kg ricotta
40 dkg fagyasztott eper
3 ek kókuszreszelék
1 ek citromlé
(kevés méz)
1,5 dl tejszín habbá verve
5 dkg olvasztott étcsoki
1 dl tejszín
3 ek kókuszreszelék

A csokit gőz vagy alacsony láng felett megolvasztom. Belekeverem az 1 dl tejszínt és a kókuszreszeléket. Az epret felolvasztom és a ricottával összeturmixolom. Pici mézzel édesítem, citrom levével savanyítom. Belekeverem a kókuszreszeléket is. A maradék tejszínt habbá verem és az epres ricottakrémbe forgatom. Poharakba adagolom, tetejére a kókuszos csoki kerül és már lehet is enni.

Ötlet: Lecker május