Keresés a blogon

Sta-poszt
(-tisztika és -féta)

Aug 28th, 2008 by Ízbolygó | 0

Na ez már tiszta ujjgyakorlat a képek szerkesztgetése után. Az volt a legdurvábban időigényes a VKF szervezési dolgai közül. De nézzük a statisztikát!

A XVIII-ik fordulón, ami “Különleges túrósok” címet viselte összesen 65 blogger indult 98 recepttel. Ennek nagyon örülök, hisz ez azt mutatja, sok túrót eszünk és szeretjük a túrós kajákat! TÚRÓ forevör! (Zárójelbe kívánkozik a témát nem az Országos TEJ Terméktanács szponzorálta és a TEJ lobby sem áll a dolog mögött..)

A receptek túlnyomó többsége (62%) tehéntúrót tartalmaz, de voltak akik ricottát (21%), juhtúrót (11%) avagy rizs-/kölesúrót avagy tofut alkalmaztak.

És végül, de nem utolsó sorban a staféta átadását is megejteném itt és most. A VKF! XIX. fordulójának kitalálási, kihirdetési, megszervezési, összegzési jogát ezennel Doctorpeppernek átadom! És most taps-taps-taps!!! Kívánom, neki, hogy legalább olyan nagy örömet leljen ebben a játékban, mint én, mert anélkül ugye mivégre. És magunknak, hogy a hölgy igazán érdekes témával rukkoljon elő, de napokon belül, különben odaadom másnak!:-)))) Nem áááám… Szóval hajrá-hajrá! Mi pedig várjuk szépen a téma meghirdetését.

A túrós forduló résztvevőinek pedig köszönöm, hogy erre jártak, olvasták, főzték, fotózták, írták és posztolták a remekebbnél remekebb túrós recepteket!

VKF! XVIII. – Összegzés (P-ZS)
Itt a vége, fuss el véle!

Aug 27th, 2008 by Ízbolygó | 0

Pákosztos – Millie
Pákosztos Macska konyhai kalandjait megörökítő Millie kisfia, Kapitány lázas és étvágytalan volt pár napig, így Millie most a tervezettnél kevesebb, csak egy recepttel jelentkezett, az viszont nem akármilyen! Millie ismét gyúrt, dagasztott és a végeredmény, a metélőhagymás-ricottás zsemlék, sünik vagy punkok biztos vagyok benne, hogy hozzájárultak kis Kapitánya gyógyulásához!

Partizán Orsi
Partizán Orsi fellebbenti a fátylat a német Quarkról. Megtudhatjuk a készítési mód titkait, a különböző tejzsírszázalékok szerinti elnevezéseket ill. rövid áttekintést a Kaesekuchenről is. Majd hirtelen sávot vált és az essen und trinken alapján egy csipkebogyószörpös túrómousse-t készít, amit betesztel előételként és desszertként is. Mindkettő esetben sikeresen vizsgázik, bár édesszájú Orsinak a desszert kicsit jobban ízlik.

Pásztorka
Külsősként úgy érezte, szeretné a gasztroblogger közösséget meglepni egy egyszerű recepttel, ami egyébiránt igen ötletes darab. Nevet nem írt, így a keresztségben juhtúrós fatörzsnek neveztem el, remélem, egyet ért a névválasztásommal.
Recept: 2 és fél deci vizet egy kávéskanál sóval és fél kocka margarinnal összefőzünk majd beleteszünk 15 dkg lisztet és ezt is – kavargatva – összefőzzük. Ezután egyenként – belekeveréskor a tűzről levéve – belekeverünk 4 tojást. A masszát kiolajazott tepsibe széttapicskoljuk és kb. 20 pericg sütjük. Kivesszük a sütőből, bekenjük tejföllel, beterítjük juhtúróval, feltekerjük mint a fatörzset, bekenjük a tetejét tejföllel és megszórjuk füstölt sajttal. Nekem melegen-hidegen egyformán jól csúszik.

Piazza, piazza
Gabah a tésztakészítés egyik guruja most egy rizottóval készült. Különleges alapanyagok, autentikus receptek, ez mind egy helyen a Piazza, piazzán, sőt Mammával egy közös pasta blogot is indítottak. A Gabah által posztolt rizottó veszélyesen jól hangzik, tökvirággal és füstölt ricottával készült. Egy a bibi, kellenének hozzá hazai beszerzési helyek is! Aki tud, segítsen!

Piszke a Candy’sről ismét itt!
Megtudhatjuk, hogy Piszke gyerekei lassan rendes emberek lesznek és megesznek mindent, de legalábbis a dupla túrós fűszeres pogácsa már lecsúszott nekik, ami igazán bíztató jel. Piszke asszony, kérem, ne csak egy-egy villanás erejéig szerepeljen a blogon, tessék rendesen írogatni!

Saját levében
Nem elég, hogy nyomasztotta szegény SL-t a határidő, még az udvaron játszó kölyköknek is kedvezni kellett kajaügyileg. Nyomasztó vasárnap, mi tagadás…
De SL nem írna gasztroblogot, ha ezt a két apróságot ne oldotta volna meg egy huszárvágással! Horváth Ilona elő és már sistergett az olajban a túrófánk! A saját lekvár és túrófánk ütős kettőse miatt a kölykök a játékokat messzire hajították…

Sajtkukacok
A Sajtkukac szerzőpárosa, O és N egy-egy finomságot készítettek a VKF alkalmából. Egyikük Cserkéhez hasonlóan a ricottás-spenótos malfattinak futott neki és sikeresen abszolválta is, másikuk igen helyes túrós raffaello golyókat készített. A ricottás malfatti, olasz ételkülönlegesség és lehet előétel vagy akár vega főétel is. N-nek feladtam a leckét a túrós kiírással, mivel gyermekei tejérzékenyek, de ügyesen kivágta magát a raffaello gombócokkal.

Süssünk, valami finomat!
Taeni a túrót nektarinnal házasította és ebből született meg a második VKF-es pályaműve. A túró-barack (legyen akár nektarin, akár őszi, akár sárga) közkedvelt párosítás és ha egy finom lepénytésztán ücsörög a gyümölcsös túrókrém, annál kevés jobbat lehet elképzelni! Náluk is seperc alatt elfogyott!:-)

Sütisnéne
Sütis néne visszatért. Pár forduló kihagyása után ismét körünkben üdvözölhetjük és rögtön 3 recepttel érkezett! Ráadásul, egy másik átkot is megtör ezennel, hiszen ami tőle nem megszokott, hogy sós ételt posztoljon, most már csak a múlt! Gazdagabbak lettünk a litván tekercs receptjével, ami remek vendégváró! Készült még túrós pite mazsolával és Sütis néne kísérletének eredményeképpen megszületett a házi Túró Rudi is! Jó, hogy visszajöttél Sütis néne!

Szilda kipróbált receptjei
Szilda már gasztroblogot is ír, mivel főzni és gasztroblogokat olvasgatni is nagyon szeret.
“Vegán létemre nem igazán, sőt egyáltalán nem fogyasztok túrót. Ez nagy feladat a számomra, mert nagyon finom túrós ételek emléke él bennem. Szeretném őket kiváltani összetéveszthető ízvilágú vegén ételekkel, és ez a téma most remek lehetőséget biztosít ezen a téren a számomra.
Két nagy kedvenc klasszikusomhoz nyúltam. Feltuningoltam, vegánosítottam, és kidíszítettem őket, szilda módra.
Maga a túró::
Rízst jól szétfőzöm poharanként egy evőkanál citromlével. Megy a turmixba tofuval sóval hagymával és szójajoghurttal.
Túrószcsusza, szigorúan szalonnakockával
Gyúrok egy adag tésztát, amit a legvékonyabbra nyújtok. Meghagyom a teljes szélességet és hosszúságot. A túróval vastagon megkenem, majd feltekerem. 3cm-es darabokra felvágom, és a kikent tepsibe állítom. Ha megtelik a tepsik, kicsit még meglocsolom joghurttal, izlés szerint fokhagymával vagy sörlélesztőpehellyel ízesítve. Mehet a sütőbe.
Míg sül a tészta addig összeaprítok kb 7mm-res kockára egy fél tufot, és egy tepsiben a kis kockákat pirosra sütöm, minden olaj nélkül. Ha már szépek, akkor belekeverem egy kis zöldfűszeres szójaszószos olajjal, amivel majd mindenki meglocsolhatja a tésztáját.
Körözött túró
A kimaradt túrót bekeverem szokásos módon: joghurttal, hagymával, paprikával, sóval, borssal, köménymaggal, és már lehet is a kenyérre kenni.

Öcsém is készült egy túrós finomsággal, Túró Rudolf hajójával.

Tintaleves
Tintaleves-Papírgaluska Eszter éppen hogy csak letette utazótáskáját máris posztoláshoz fogott túró témában, ami igen megtisztelő. Köszönöm! Recept azonban nem szerepel a posztban, mert annyi ötlete volt, hogy végül nem tudott dönteni, melyiket is tartsa érdemesnek a fordulóhoz. Ill. mindet érdemesnek tartotta volna rá…. Szóval az mindenesetre kiderült, Eszterék nagy túró/ricotta/juhtúró fogyasztók hírében állnak és a szerző szinte karmikus kapcsolatban áll a túróval, nagy konyhai dicsőséget és bukást is köszönhet neki. A legnagyobb nyilvános sikert eleddig a helyi pogácsaversenyen aratta a juhtúrós pogijával (ennek receptje azért szerepel a posztban!) és a bukás is csak az olasz ricotta miatt történt, abból nehézkes volt a túrógombóc elkészítése. Eszter személyes hangvételű írása végén kilátásba helyez egy édes finn és egy sós balkáni étel receptjét, remélem, semmilyen hátráltató tényező nem fogja negatív hatásait éreztetni és hozzájuthatunk a titkos receptúrákhoz. Azért majd néha rákérdezek, nehogy feledésbe merüljön a dolog…

Ungvári Mónika
Külsősként osztotta meg velünk az általuk legfinomabbnak tartott túrótorta receptjét. Ímhol:
Torta alap (26 cmes forma):
3 tojássárgája kikeverve 3 ek cukorral
fehérje habnak felverve
1 ek liszt
1 ek keményítő (vagy vanília puding)
1 ek cukrozatlan kakaópor

Ha ez megsült, és kihűlt, akkor erre jön a krém:
50 dkg túró
2 van cukor (bourbon, ha lehet)
8 ek cukor
pici só
citromhéj, és lé ízlés szerint
2 dl habtejszín
1,5 dl zsíros tej
1 cs zselatin (Lucullus vagy Rozi)

A másfél deci tejet majdnem felforralom, bele a zselatin, alaposan elkeverem, megvárom, hogy kihűljön langyosra. Utána mindent alaposan összekeverek, rá a piskótára. Tetejét kirakom gyümölccsel (eperrel állati jó!), és nyakon öntöm tortazselével. 2 órára hűtőbe. Isteni finom!!!

Zsannamanna
Nagyon örültem neki, hogy a Zsannamanna blog Citromfűje a túró készítését leírta ill. képekkel is illusztrálta. Két, a témához kapcsolódó kérdésem azonban volna. Egyrészt mi a „bádogboci” ill. hogy a megaludt cucc fölével mi történik a továbbiakban?
Az eredetileg Anyósától tanult túrókészítési eljárás végén a kész túró sorsáról családi tanács döntött és ez nem is kerülhetett volna méltóbb helyre, mint egy túrós lepénybe, aminek receptjét szintén Citromfű anyósának köszönhetjük. Kézcsókom a Néninek!

Zsukonyha
Zsu is egészen belelkesült az alapanyagos téma kapcsán. Olyannyira, hogy egy komplett menüt vont a túró, mint téma köré. Készült nála zöldfűszeres ricottával töltött paradicsom, vörösboros marharagu enyhén mutálódott túrógombóccal ill. egy új verziós mokkás túrótorta. Ezt a menüt bármikor bevállalnám, még a köztünk feszülő sok-sok km leküzdése árán is!

Zsúrkenyér
Zsúrkenyérék háza táján is gyakori vendég a túró, juhtúró. Készül belőle édes-sós, körözött, túrófánk, túrógombóc avagy a vkf-recept vargabéles is. A vargabéles eredete a múlt ködébe vész, ráadásul a városi pletyók elég vad dolgokat is emlegetnek, miszerint Kolozsvárról repülő hozta volna rendszeresen székesfővárosunkba, na de ez szerintem kizárt. Zsúrkenyér receptje azonban ütős, mivel kevesebb tésztát használ a töltelékébe, így az nem olyan fújtós, mint néha nagyimé szokott lenni. Ergo recept elmentve jobb napokra babgulyást követően.

Zsuzsi főz
Zsuzsiéknál is komoly túróevési szokásokat vélek felfedezni. Most sütött egy gyümölcsös ricotta tortát, omlós tésztával ofkósz, ill. (juh)túrós-sajtos pogácsát, aminek külön jellegzetessége, hogy Zsuzsi bármennyit visz belőle a társaságnak, mindig hipp-hopp elfogy. Gondolom, mert finom, foszlós….mmmmm Imádom a túrós pogácsát!

A végére becsúsztam én is egy nem is olyan különeges menüvel, mint korábban terveztem. További csapás (a családra nézve), hogy egy nap alatt kellett előállítanom és nekik meg megenni, úgyhogy sikerült elérnem, hogy a többiek még mindig nem kívánják a túrót… Finnyás népség, én mondom:-)))
Bemutatásra került a díjnyertes körözöttem, Fűszeres-parmezános ricottával töltött gomba, a rukkolás túrótorta és Noeo barátnőm túrótortája.

+1!

Bridge túrós zsemléje, ami ma érkezett mailben
Zsemle
Hozzávalók:
3 dl tej (helyette: fele víz – fele tej, vagy szójatej, esetleg valamilyen magtej) (átlagos zsömlénél lazább állagú legyen, azért kell a több folyadék)
5 dkg margarin (helyette: 4 ek olivaolaj)
30 dkg finomliszt
15 dkg teljes kiőrlésű liszt
1-2 evőkanálnyi méz
1 teáskanál só
élesztő

A hozzávalókat összekeverem, 15-20 perc alatt megdagasztom, vagy a gép. Letakarom, és hagyom kétszeresére kelni. Azután lágyan átgyúrom, 12 egyenlő részre osztom, meggömbölygetem. Sütőpapírral bélelt, vagy kiolajozott tepsibe helyezem őket. Újabb 10-15 percig hagyom pihenni, azután kevés vízzel megkenem a tetejét. Előmelegített sütőben 200°C–on 35-40 perc alatt megsül.

Töltelék
Mennyisége sokban függ attól is, hogy zsömlés túrót szeret-e enni az ember családja, vagy túrós zsömlét.:-)Továbbá kérdéses, hogy nagyobb zsömléket szeretnél-e készíteni. Természetesen minél nagyobb, annál több töltelék fér bele.

Hozzávalók:
50 dkg túró
1 tojás
2 púpos ek tejföl
15 dkg cukor (2 ek méz) Ez ízlés kérdése
kis vaníliapép (vagy vaníliáscukor)
1 marék mazsola (elhagyható)
Botmixerrel összedolgozom, de ha villával összekevered, szerintem az is tökéletes.

A kihült zsömlék tetejét vékony sávban levágom, a kalapokat melléjük teszem (nem árt megjegyezni, melyek tartoznak egybe) A belét kivájom, de nem hagyom túl vékonyra a zsömle falát.

További hozzávalók:
kb. 1 liter tej
1 ek méz
vanília
Mindezt meglangyosítva összekeverem.

Még további hozzávalók:
4 ek olaj v. 10 dkg margarin
A kiolajozott tepsit az asztalra készítem, mellé rakom a tejesedényt, és egymás után belemártogatom a zsömléket annyira, hogy fellazuljon az állaga, de ne menjen szét. (Ha esetleg bolti zsömlét használsz, légy óvatos vele, pillanatok alatt szétmállik.)
Egymás mellé rakosgatom a tepsiben lazán, helyet hagyva, hogy megdagadjon.
A zsömlék belét, vagy egy részét a tejbe áztatom, kicsavarom, és a töltelékhez keverem, majd a zsömlékbe kanalazom. Beáztatom a kupakokat is,és befedem a zsömléket.
A tetejére pici olajat öntsünk, vagy margarinlapkákat helyezünk, és 180-200 fokon sütjük fél óráig. Akkor kész, ha már ropogós a külseje, és szépen megpirult. (ha kiveszed, és összeesik, még süthetted volna… tudom, eső után köpönyeg)

Ez a “lábróllevevős” ételek közé tartozik az ismerőseim körében. Bármikor szívesen látják a tepsiben sült falatokat!:-)

Ha valakit esetleg kihagytam, az csakis a véletlenek kegyetlen összejátszásának műve, úgyhogy kérem, ne haragudjon meggyötört személyemre, hanem jelezze komment formájában. Köszönöm. Már csak egy poszt lesz a VKF!-el kapcsolatban, a sta-poszt (féta és tisztika). Aki idáig elolvasta, az megérdemli, hogy külön megköszönjem a türelmét és kitartását!

VKF! XVIII. – Összegzés (K-O)

Aug 27th, 2008 by Ízbolygó | 0

Folytatva a sort jöjjenek az K betűtől az O betűig a második szekció tagjai. (ez most kicsit off, de a K betűről most eszembe jutott egyik volt egyetemista társam, aki panaszkodott, hogy őt biza puffasztják a K betűs zöldségek. Már akkor is kíváncsi voltam, így érdeklődésemre fel is sorolta őket: karfiol, káposzta, karalábé…no meg az a kur..a brokkoli:-))

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Az első eresztésbe bekerült Baba és konyha Vatruskája ill. Chilii és csoki két remekműve!

Kicsi Vú
Kicsi Vút a világ legkomolyabb feladata elé állítja kis purista Pankája, hiszen –ezt most idézem- „…aki most már nemcsak, hogy purista, de újabban bicsérdista is, azaz csak nyers koszton él, sőt kacsingat a fényevés felé…”. Azért néha elgyengül a kis gézengúz, hiszen anyukája citromos-ricottás kuglófjának még ő sem bírt ellenállni! Alkotónk nem értem, miért ostorozza magát a múlttal, nála mindig klassz recepteket találni! A kuglóf tésztája nagyon ötletes, ez is legyártásra kerül hamarosan az én csütifalómnak is.

Kőleves
A, aki gondolom családtag, át lett verve. Igaz nem sajnálom, mert az általa vágyott joghurttorta egy sokkal klasszabb édességre cserélődött Kőleves fondorlatai miatt. Igazi nyári édesség született a konyhájában. Ezt a nektarinos túrótortát még sütni sem kell, így ez a nagy melegek ideális hűsítő desszertje!

Kulináris élvezet
Ez immáron a negyedik VKF!, amin a Kulináris élvezet is megjelenik. A túrós fordulón túróval töltött zöldpaprika receptjével vesz részt a blog, ami akár könnyed, nyári ebédnek is bevállalható!

Léttudatos konyha
Renáta, a Léttudatos konyha szerzője 4 gyermekes anyukaként is talál időt arra, hogy belépjen a gasztrobloggerek és most már a vékáefesek táborába is és az immáron nagykorúvá vált VKF-re nektarinos-köles/tofu desszertet készített fahéjas keksszel. Külön dicséret, hogy ilyen nehezített pályán is alkotni tud, nem is akárhogy! Nagyon tetszik, hogy egyre szaporodnak a vega/vegán stb. blogok, így erről a számomra kissé misztikus területről őket olvasva mind többet tudok meg. Most pl. azzal okosodtam, hogy az általam is nagyra becsült kölesből is lehet előbb tejet, majd túrót készíteni. Hogy mik vannak!

Lilahangya
Lilahangya, aki származását tekintve (velem együtt) tolna megyei, szintén nagy túró-fan, ez már a kiírásnál kiderült. A Hangyacsalád apraja-nagyja eszi a túrót édesen, sósan, sőt! Házitejből el is készítik otthon! Lilahangya most két édes étellel jelentkezett, amitől ezek mégis különlegesek, az az elkészítési módban keresendő. A narancsos sült túrógombóc sütőben sült, a túrós rétesfelfújt pedig egy extra törékeny réteslap hasznosításának végeredménye. Szuper, szuper mindkettő, így nem is csoda, hogy a Kishangyák is imádják a hasukat!

Lorien
Lorien, a konyhai partizán, aki évi rendes szabadságát tölti (áááá, de jó neki!) egy, a múlt ködéből előtűnő, körözöttel csalt mosolyt az arcomra! A kolléga az egyik gasztroalapműből, az Ínyesmester szakácskönyvéből merítette az ötletet. A végeredmény önmagáért beszél, saját asszonya, aki nem a halak barátja is a halas verzió pártját fogta, ám Pirosnál mégsem aratott osztatlan sikert ez az abszolút nem hétköznapi körözött. Lehet, hogy Piros aznap nem a gourmand nyelvét hozta magával?! A libamáj+kaviár+szardella kombó kipróbálását is remélem, posztolja majd a kolléga, bár az nekem már kicsit túl soknak tűnik a jóból…

Macsfalatok
Kismacs a Macsfalatokból egy klasszikust emelt ki a túró-rengetegből és juhtúrós sztrapacskát készített. A rettenet adaghoz 1,5 kg krumplit reszelt le a kislyukú reszelőn, ami kérem, nem piskóta! Megtudhatjuk tőle továbbá azt is, hogy amit mi (tévesen) sztrapacskának hívunk, az a szlovákoknál valójában “brindzás galuska” (= bryndzové haluski) néven fut. A sztrapacska ott savanyúkáposztával készül. Engem ez a káposzta nélküli is a boldog békeidőkre emlékeztet! Már csak egy jó pofa sör hiányzik a teljes ízélményhez!

Mamma (Dalla cucina, per te)
Mamma is egy komplett menüt húzott fel, ám olasz módra. Ahogy olvasgattam a posztokat, elkalandoztam és hirtelen egy toszkán trattoriában éreztem magam. A homlokzaton ez virít: Mamma. Belépve egy sármos olasz siet elém. Egy pompás asztalhoz gardíroz, ahonna a pínea fenyők és a táj úgy simulnak egybe, mintha egy giccses festményt néznék. Hihetetlen, de létezik ilyen hely. Bambulásomat a sármos szakítja félbe és a ricottás menüt ajánlja. Kezdetben egy értekezést hallgathatok meg a ricottáról és a séf, Mamma túróhoz fűződő viszonyáról. De már érkezik is az üdvözlőfalat a kapros-lazacos ricottakrém citromkosárkában a konyha mélyéről, ahol Mamma kever-kavar fakanalával. Hogy ne tunyuljanak az ízlelőbimbóim, antipastoként firenzei ferde tornyot citromos ricottamártással élvezhetek. A primot, a tésztát kihagyom, hiszen már alig bírok levegőt venni és közben korholom magam, hogy a szűkebb derekú szoknyámban jöttem… A főétel ricottás húsgombócok paradicsommártással, melynél megértem, mekkora különbség is van a zsemlemorzsás és a ricottával dúsított vagdalt között. Desszertként még leküzdök egy cannolot, amire mindenképpen ráküldök egy limoncinot, már csak a szétcsapatás kedvéért. Időközben záróra lesz, Mamma feljön a konyhából, mindenkivel vált egy-két barátságos szót és meg a sármőrrel hazavonszolom plusz kilóimat. De ki visít?! Jézus, a gyerekemre magára borított valamit. Álmodozásnak vége szakad, sármőr tova…. Mamma, köszönöm, hogy (legalább gondolatban, de) elutazhattam a toszkán lankákra!

Maszatkonyha.hu
A maszatkonyha.hu nem tévesztendő össze Zsuzsi77 Maszatkonyha blogjával! Ez egy weboldal, amit szintén egy Zsuzsanna üzemeltet és a fordulóra egy liszt nélküli túrós-meggyes sütivel jelentkezett. Sajnos, fotó nem készült róla, de elkészítése mindenképpen szuper egyszerű!

Zsuzsi77 – Maszatkonyha
Maszatkonyhás Zsuzsinak is ez a második alkalom, hogy VKFen vesz részt. Ahogy írja, az első a piknikes volt, itt azonban jobban rákészült, hiszen nem a gombhoz kereste a kabátot, hanem a kiíráshoz a receptet! A közismert diós kosárkák diós-lekváros-habos töltelékét túrósra cserélte, ami igen ígéretes sütiket eredményezett! Remek újítás, kipróbálandók listájára felvettem.

Max konyhája
Max és alkotótársa Pannicica is vállalt egy-egy túrós receptet erre a fordulóra, ill. Max időközben a posztidőzítés csínját-bínját is kitanulta.:-) Pannicica zöldséglevest készített túrógombóccal ill. ráadásként túrós párnát, míg Max egy vérbeli francia, szerelmetes desszertet alkotott.. Coeur á la Créme – ez annyit jelent franciául, hogy: szív krémmel. Ezt eredetileg úgy készítik, hogy lyukacsos aljú porcelán formákba teszik a krémet és hagyják kicsepegni a túróból a savót, így kapnak egy igazán krémes szív alakot. Ezzel a desszerttel bárki feje elcsavarható!

Mennyei Manna
Szintia a Mennyei Manna háziasszonya egy pohárkrémet készített „Szederálom túrókrém” fantázianévvel. Szintia igen szűkszavúan csak annyit árult el, hogy ez az egyik kedvenc desszertje. Mindenesetre a kép gyönyörű!

Mennyei Mignon
Mignon is olimpia lázban égett az elmúlt hetekben, így drukkolásos sörözéshez-borozáshoz (ez kifejezetten gasztro versenyszám!) készítette a ricottás-chilis sütkrumpli falatokat. Remélem Mignon nem bánja, de itt emlékeznék meg az olimpia egyik legszebb napjáról, amikor a Kemény Dénes által irányított vízilabda csapat ronggyá verte az USA válogatottját és ezzel bearanyozta a VKF-leadó-vasárnapunkat!

Mézesmadzag
Habolondneszeddle-Mézesmadzag Zsuzsa szülei a kertes házukban nagyüzemi paradicsomtermesztésbe fogtak, így a gomba után náluk a paradicsom következik a kedvencek listáján! Zsuzsa bazsalikomos ricottával töltötte meg a piros-sárga napízű parikat előétel gyanánt. Aztán, hirtelen keletkezett még egy pályamű, ami túróomlett névre hallgat és szilvával isteni! Ez igazi kooprodukciós finomság lett, hiszen Mamma mascarponés szilvája, Rossamela édes túróomlettje lépett itt figyre a VKF kiírás alkalmából! Aztán még egy üveg Marsalát is elszopogattak hozzá. Zsuzsám! Bírtok élni, semmi kétség!

MiniMálna
Málna kolléganő évi rendes szabadságát tölti láblógatva Göröghonban, de gondosan, előretevezetten már a nyaralás előtt megírta tócsni posztját, amit joggyakorlaton szerezett be. Felénk a tócsniban krumpli van és húsmentes, de ahány ház, annyi szokás. Málna tócsnijának fő alkotóeleme a túró és a husi, de szerephez jut benne a cukkini és a gomba is. Az ügyvédnőtől más tuti recept nem jött?!

Mirelle
Mirelle szívének (két gyönyörű kislánya mellett) újabban társbérlője akadt! Mi más lehetne egy vérbeli gasztroblogger rajongásának legfrissebb tárgya, mint az omlós tészta? Még egy kis túró-paradicsom-bazsalikom és már el is készült a sós tészták királynője a quiche a’la Mirelle, amit az egész család boldogan falatozott! Gondolom, ezért a kedves férj is megbocsátotta az étel meat-free voltát.:-)

Moha és Sáfrány
Moha kisasszony az utazása előtt még iziben összeütött két túrós, pardon ricottás finomságot! A posztban említett Donatella’s Kitchenben volt szerencsém nekem is megkóstolni az általa is oly nagyon favorizált ricottával töltött cukkinivirágot. Mit mondjak? Az olasz konyha egyik remeke! Egyszerű, mégis fantasztikusan finom! Most már csak a cukkinivirág beszerzése okozhat(na) nehézséget az otthoni előállításnál, de Moha kisasszony arra is ad egy tuti tippet! A másik recept a cannoli, aminek nőiesen, hősiesen csőkulccsal és fogóval (!!!) esett neki, miközben minden aprószentet felsorolt a foga között megszűrve (remélem az én anyukámat kihagyta!) De minden jó, ha a vége jó, üdvözöljük körünkben a cannoli gyártás egyik nagymesterét!

Napmátka
A Napmátka tűzhelyén prósza gőzölög, amit a tetejére varázsolt kapor, juhtúró és szardínia tett egészen különlegessé! Napmátka maga a juhtúró szeretetét már az anyatejjel szívta magába, úgyhogy nem kell csodálkozni ezen a remek ízharmónián! Én még életemben nem sütöttem prószát, sőt! Enni is csak egyszer ettem, de ezt -addig éljek- kipróbálom!

Nokedliblog
A Nokedliblog tulajdonosa is külföldön él, így a klasszikus magyar túró helyett Philadelphia sajtkrémből készítette el az URLAUBSKUCHEN-t, amit különösen kedves szokásnak tartok. A lényege, hogy aki nyári-szabadságra megy, valamilyen sütivel kedveskedik kollégáinak. (Lehetséges, hogy ezt magyarul leginkább engesztelő sütinek kellene fordítani?) Mindenesetre ezzel a ribizlis-túrós kombóval nagy sikert aratott kollégái körében a szerző.

nosalty
Nosalty Sütis nénéhez és Doctorpepperhez hasonlóan Túró Rudi előállításba fogott otthon. A végeredmény leginkább az általam favorizált Pont2-re hasonlít, csak még a belső mogyorós massza hiányzik belőle. Légyszi, kérek szépen olyat is bele!:-)))

Okostojás
Horsi-Orsi és Okostojás egymástól függetlenül gyermekkorom egyik kedvencét dobták össze a VKF és Orsi esetében, egy vendégség ürügyén. A kakaós-reszelt túrós sütit amúgy anyukám nem gyakran készítette, mivel nem szerette a gyártási folyamatot. Őszintén szólva. nem értem, miért. Okostojás és Orsi leírása lapján sem egy bonyolult matéria, kipróbálom mindenképpen!

Ottis főz
Ottis egy sós és egy édes kreációt is útjára bocsátott, aminek nagyon örültem. A juhtúrós tekercs legfőbb alapanyagát, a juhtúrót Ottis édesapja készítette sk.! Komolyan mondom a sárga irigység esz meg!:-) Másik pályaműve a Rudi szelet az édes kategóriát erősíti. Nem csoda, hogy ilyen ügyesen süt-főz ez a lyány, hiszen volt kitől örökölnie! Ottis édesanyja ugyanis mennyei sütiket készített Ottis gyermekkorában! Csak így tovább Ottis! Előre a lenini úton!

Az O-ZS kezdőbetűs blogok gazdái se csüggedjenek, talán ma felcsusszan az az összegzés is!

VKF! XVIII. – Összegzés (A-Í)

Aug 26th, 2008 by Ízbolygó | 0

Nos, hát akkor belefogok az összegzésbe, ami több részletben fog megjelenni, különben a világ végéig kellene ebben a keskeny blogban lefelé görgetni…

Ági, főz
Ági nem kis meglepetést okozott azzal, hogy egy rövid ideig az elbújdosást tervezte a kiírásom miatt. De hát miért?-hasít belém a kérdés. Hiszen házilag túrót/sajtot gyártott és a melléktermékeket is mesterien használta fel mangós itókaként. A kész sajtból Paneer musalam, avagy egy paradicsomos, túrós finomság készült. És végül ő is szót ejtett a spenót és a juhtúró mágikus kapcsolatáról galuska formájában, ami náluk manapság népi eledellé vált!

Baba és a konyha
Baba és konyha úgy érzi, a (közép-)kelet-európai gasztronómia teljesen elhanyagoljuk, ezért aztán a kezébe veszi a dolgot és legyártja az orosz túrós táskát, a vatruskát. A vatruska általában kelt tésztából készül, de készíthetjük élesztős leves tésztából is. Baba és konyha tessék nem csak VKF!-re posztolni! Nem elhanyagolni ezt a szép blogot!

Beatbull a Kísérleti Konyha kreatív séfje
Beatbull ismét nagyon kitett magáért! Különleges fogásokból álló menüjét bármelyik étterem befogadhatná! De lassan inkább kampányt indítok nála, melynek célja az lesz, hogy Beatbull nyissa meg saját éttermét, ahol én biztos törzsvendég leszek! De lássuk a fogásokat szépen sorban, kiélvezve a virtuális ízeket! Előételként csalán-ricotta galuskát készített piros és sárga paradicsommal. Már a színek pompásak, csalánt mondjuk még nem ettem, de biztos olyan zöld íze van, mint a spenótnak. Nem? Főételként porhanyós bárányborda szerepelt málnamártással és vaníliás-zöldborsó-ricotta krémmel. Ez esetben a vaníliás-zöldborsó-ricotta krém és a málnamártás harmóniájára volnék kíváncsi! A desszert zárásként feltette az i-re a pontot! Csokis ravioli házi kókusztúróval. Hmmm! Beatbull, egy szerencséd van, hogy messze laksz, különben minden nap a konyhaablakban kuncsorognék leeső falatok után! Igazán fantasztikus ételek, csodás menü, köszönöm! !

BeckZsu
BeckZsu kérem szépen anyós lett. Nem túl nyerő pozi, de az anyák így járnak. De ennek semmi köze a túrós fordulóhoz, csak azért írtam le, hogy aki nem tette volna meg eddig, legyen kedves gratuláljon az ifjaknak és kívánjunk sok gyereket nekik, hogy BeckZsuból lehessen mielőbb nagymami! Szeretem BeckZsu blogját, mert végtelenül praktikus recepteket közöl. Ez a mostani, a fűszeres túróval töltött csirkemell is ilyenféle.

Chili és Vanília
Megtiszteltetésnek érzem, hogy a magyar gasztroblogolás nagyasszonya, a VKF! kiötlője és meghonosítója, Chili és Vanília hosszabb kihagyás után részt vett a fordulóban. Vááá és ujjongás! De tényleg! Nagyon örültem neki, hogy a kiírás Chilit is megmozgatta és egy igen fantáziadús paradicsomos tarte tatint készített juhtúrós pesztóval. Ehhez kérem, nehéz olyat hozzáfűzni, ami kimért és nem hangzik puncsolásnak. Úgyhogy azt mondom, Ez zseniális! Köszi Chili!

Chilii és csoki
Nem tudom ebbe a problémába már belefutott-e valaki, de hajnalban lekapcsolják a blogter-t, mint takarodókor a lámpát. Ez valami internetenergiatakarékossági program része, vagy mi?!
No, de nem is ez a lényeg, hanem chilii két szuper receptje. Chilii még mindig diétán tartja magát, így a hagyományos túrógombócokat fitnesszelte meg. Ez nem azt jelenti, hogy a túrógombócokkal közösen edzett, hanem hogy elkészítéséhez zsírszegény túrót és tönköly búzadarát használt (Horasz kollégának is ajánlom!). A gombócok tetejére vékony fátylat hintett mákból, éppen csak annyit, hogy ne úszógumi-, hanem feszeshasbarát maradjon. A második recept az igen hangzatos Miele e ricotta (méz ricottával) névre hallgat és eredete állítólag a rómaiakra vezethető vissza, szóval náluk kell keresni a bűnöst, akire ujjunkkal mutogathatunk, miközben édesen bűnbe esünk…

Cookingstar
A fakanálforgató, fényképezőgépet profi módon csattogtató bloggerpasik egyik mintapéldánya Cookingstar. Ő azon szerencsés sorsú gyermekek közé tartozott, aki még láthatta, ahogy Nagyija a tejből túrót varázsol, majd rétest is nyújtott hozzá! ÚÚÚÚ! Komolyan elsárgulok és menten megüt a guta!:-) A kapros-túrós pite azonban feketelistás szerzőnknél, ami egy ilyen ínyenc esetében, mint ő, igen fura dolog, de lehet hogy fiatal korára vezethető vissza és az évek elteltével majd szorosabb barátságot kötnek, ő meg a kapor. A pályamű azonban egy ricotta palacsinta lett mézzel és fügével, no meg csodaszép fotóval! Türelmetlenül várjuk a vinyón csücsülő dolgokat is, Uram!

Doctorpepper
Doki visszatért és hagyományokat számolt fel! Pl. már nem csak egy pályaművet készít a VKF-re, hanem többet is. Ami viszont a legjobb, hogy most nem csak sütifronton villogott, hanem remek bazsalikomos-túrós paradicsomot is készített, ami kis kenyérrel vagy zöldsalátával ideális ebéd vagy vacsora lehet, bár Doki előételként mutatta be. De lássuk csak a sütis szekciót: az őszibarackos túródesszertnél kiderült felesleges a tetejére a csoki (az hogy lehet felesleges???:-)) ill. legyártásra került az überszuper házi rudi, ami akár a fotó alapján még pöttyös is lehet! A technikákkal kapcsolatosan ajánlom a rudigyáró-kisiparosoknak (Sütis néne, DP és nosalty) egymás receptjének elemzését, hátha kiüthetjük a nyeregből a Friesland Hungáriát! (Nekem most hétvégén lecsúszott egy nagyobb adag Pont2, a rudi pötty alakú változata a közepén kis adag mogyorókrémmel. Az szeretném házilag!!!)

Dolce Vita
Dolce Vita nekem úgy tűnik, még mindig ezerrel pörög a konyhában, pedig állítása szerint már alig főz ill. vásárolni sem jár. DV most igen szűkszavúra vette a figurát, pedig kíváncsi lettem volna, mi a különbség a pályamű polpette és az általa felemlegetett polpetti között! A mentás ricottafasírt ötlete egyébként remek, ismét egy példa arra, hogyan lehet az olasz konyha változatosságát tovább fokozni!

Dulmina a tündérkonyhából
Dulmina manapság kerüli ill. bújtatja a tejtermékeket, mint a forradalmárokat anno a jónép. Most is olivás pogácsába rejtette a túrót ez a jóasszony!:-) Dulmináról tudni kell, a legaktívabb blogger címet simán bezsebelhetné és irigylésre méltó harmóniában él az őt körülvevő környezettel, virágokkal, zöldségekkel!

Ecet és olaj, alias Phzs
Phzs, az Ecet és Olaj háziasszonya röviden bevezet minket posztjában a túrókészítés rejtelmeibe és tippeket ad, hol is lehet sós lepényhez jutni. Én szeretnék kérni tőle as extra pár konkrét tippet is, hogy merre keressem, mert az ő sós túrós lepénye kérem szépen olyan jól néz ki, hogy kapásból bendult a nyálelválasztásom! Fontos info továbbá, hogy kapható teljes tejből készült túró is, reméljük Ribizli hamarosan bekommenteli, pontosan hol lehet megvásárolni

Etetőből Cserke jelenti
Miután ismét könnyesre röhögtem magam Cserke azon vágyán, hogy ő lehessen a helyi szamaras asszony, elszégyelltem magam…. Szegény Cserke! Otthon brutál módon el van nyomva, vágyait vissza kell, hogy fojtsa, mivel a családtag már a szamárka említésére is lángot fúj az orrából (ezen megen vinnyogok, bocs!) szóval elszégyelltem magam és megírtam Cserkének, hozzánk hozhatja az állatot. Itt a senki földjén, az utca végén kikötnénk, aztán lelegelhetné az összes rohadt parlagfüvet, amitől mi itt tüsszögünk. Miután Cserke pozitívan nyilatkozott, nyithatnánk egy szamaras blogot is, ahol nyomon követhetitek az állat fejlődését és így Cserke is megnyugodhatna, szegény pára fizikai állapota felől. Mert lenne webcam is, ahogy kell.
A receptekkel kapcsolatban csak annyit, hogy Cserke kettőt, egy édeset és egy sósat is beajánlott. Az édes (halkan súgom: túrós)koszorú teljesen saját fejlesztés, szerinte itt-ott finomításra szorul, a sós egy malfatti, aminek forrása a Szakácsok könyve, de leginkább csak inspiratív jelleggel…

Édes élet cukor nélkül – Cukroskata
Cukroskata gyorsan végigvette a túróval kapcsolatos főbb élményeit, úgymint a gyermekkorában gyakori vacsoraként fogyasztott tejfölös túrót vagy a juhtúróval töltött zöldpaprikát, amit kirándulások alkalmával eszegettek kenyérrel és hideg teával. A legjobban mégis a kaukázusi gomba története fogott meg, amit folyamatosan etetni kellett, mint a kovászt, különben bedöglik és nyaralások alkalmából egy célszemélyre kellett bízni, mint egy kutyát:-) Kata sajtos-sós túrógombóca zseniális húzás, az ostoros kalácsa (felénk így híjják) pedig nagyon szép!

Fakanál
Fakanál a kiírást olvasva komoly dilemmába esett, hiszen a blogján rengeteg a túrós recept, azonban valami olyannal szeretett volna jelentkezni, ami eddig nem még nem volt. És igen! Az általa olasz rétesnek aposztrofált édességet Anyukám is készítette anno, ha jól rémlik “lusta asszony rétese” néven futott talán és mi nagyon szerettük. Ez a barackos megoldás is szuper! Ettől igazán pikáns lesz ez a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nass! Köszönöm Fakanál!

Fűszeres Eszter
Fűszeres Eszter is a végére befutott Hegyaljáról, vissza a dolgos hétköznapokba. Pedig milyen jó dolog is az aktív pihenés, mely borkóstolókból, evés-ivásból, nagy alvásokból áll, ahogy kell!-) Eszter az elmúlt hetek tapasztalatait összegezve arra jutott lightosítja a tótok nemzeti eledelét a lepcsánkát. A kísérlet jól sikerült, de a tótok előtt –csakis a békesség miatt- hallgassunk róla!

Gabojsza (Anya ez isteni! blog szerzője)
Gabojsza manapság próbálja utoléri magát így most egy, az nemesen egyszerű és isteni finom recepttel állt elő. Liza barátnőjéről kapta anno a receptet, amiért csókoljuk Lizát! A gőzölt túródesszert alapanyagait csak össze kell keverni és akár egy vasárnapi húsleves főzése közben, a lábasra állítva meg lehet gőzölni. Imádom az ilyen „kétlegyetütökegycsapásra” megoldásokat! Manapság én is időhiányban szenvedek, így ez a recept még életmentő lehet!

Gabriella konyhája
Gabriella Hollandiában vágyakozva gondol a hazai száraz tehéntúróra, de felülkerekedve a túró hiányon és a rengeteg ötleten, sikerült a végére két receptet kiválasztania. Az egyik a nagyi mennyei narancsos-túrós-mazsolás pitéje, a másik pedig egy antipasti (túróval töltött cukkinifalatkák) á la Gordon Ramsay. Ez utóbbi, ahogy a misztertől megszokhattuk, ötletes, egyszerű, mégis könnyed nyári kaja! A nagyié meg überelhetetlen!

Garffyka
Aki olvassa Max blogját, találkozhatott már Garffyka nevével. Ő az újooncok táborát erősíti VKF ügyileg, ez az első szereplése. De rögtön komoly felütéssel nyit, hiszen egy komplett túrós menüt alkotott a felhívásra. A menüben a következő ételek és ezek receptjét találjuk:
Zöldségleves bazsalikomos túrógaluskával
Juhtúróval rakott zöldséges puliszka
Tejfölös-tehéntúrós puliszka són sült csirkével és fokhagymás cukkinival
Aljanélküli túrós süti szilvalekvárral, őszibarackkal

A poszt végén külön szószedetet találunk olyan szavakkal, amik a poszt szövegében felbukkantak és sokunk számára ismeretlenül csenghetnek, mint pl. a murok avagy a molnárlegény. Hát ezért külön nagy köszönet Garffyka!

Gigi a konyhában
Gigi blogja új sablonnal, mi pedig egy remek Rákóczi túrós recepttel lettünk gazdagabbak. Hogy miért neveztek el Rákócziról egy süteményt, nem derült ki, de az igen, hogy ő is megörült a kiírásnak, hiszen nagy túró-fan hírében áll! Akad is a blogján túrós recept szép számmal! Én egyébként úgy tűnik teljesen el vagyok tévedve Rákóczi túrós ügyileg, ugyanis én azt hittem annak hab van a tetején.

Gourmand Lizard
Gourmand Lizard is friss pályázóként két augusztusi receptjét jelölte a XVIII-ik VKF-re. Nem tudom ez mennyire szabályos, gyanítom semennyire, azonban úgy megesett rajta a szívem, hogy ennyit szívatja a felsőoktatás és rázza a mocskos élet, hogy nem terhelném friss receptek posztolásával. Főleg, hogy a küldött receptek tök jók! Az epres zselénél tengeri szellővel mondjuk nem értem, miért fosszilis, de ezt majd biztosan elmagyarázzák nekem ill. lehet hogy a kései óra teszi. A másik egy sajttorta, ami megkapta a best of jelzőt Lizard kisasszonytól. Megtudhattuk továbbá, hogy ő sem szereti a torták tésztáját, annál inkább a krémet! De még így is brutál mennyiségnek tűnik a 10 doboz Philadelphia sajtkrém… Ez biztos így van?

Gourmandula
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs igen! Tudtam, hogy Ms G-re számíthatok! Internacionálra vette a figurát, hindiül szólt hozzám, bár a címet olvasva megijedtem, hogy rántott/panírozott zöldségek lesznek a főszereplők. DE! Tévedtem! Indiai túrót/sajtot gyártott (akárcsak Ági főz!) és ez végül egy gombás curryben vert sátrat. Gourmandula receptjére bár sokat kellett várnom, a legújabb mániámat (indiai kaja forever!) tekintetében mindenképpen megérte! Köszi-köszi-köszi!!!

Grenadine
Grenadine életében komoly változás zajlik éppen, tudniillik kertes lakásba költözött. Részben. Így most két konyhája van. Az nagyon kellemetlen állapot, én is voltam így 3 éve. Mindig az kellett, ami a mási konyhában pihent. De Grendaine-t ez sem tarthatta vissza a részvételtől, egy héjában sült burgonyás receptet bocsátott a köz javára, amiben a burgonya belsejét finom túrós-vajas-fokhagymás-tejfölös keverékre cserélte fel. Nemhiába, az egyszerűség gyönyörködtet

Horasz
Ismét egy pasi, ismét egy húsos kaja a javából! Már éppen elnehezültem volna ettől a rengeteg sütitől, amikor befutott Horasz, aki diétája idején is finomakat főz és eszik. Ez a natúr sertéskaraj, túróknédlivel és juhtúrós mártással pedig nagyon komoly darab! Számomra a túróknédli hangzott leginkább inspiratívan, amire úgy vettem észre, más bloggertásak is lelkendeztek!

Horsi Orsi és Okostojás
Horsi-Orsi és Okostojás egymástól függetlenül gyermekkorom egyik kedvencét dobták össze a VKF és Orsi esetében, egy vendégség ürügyén. A kakaós-reszelt túrós sütit amúgy anyukám nem gyakran készítette, mivel nem szerette a gyártási folyamatot. Őszintén szólva. nem értem, miért. Okostojás és Orsi leírása lapján sem egy bonyolult matéria, kipróbálom mindenképpen!

Ízkaraván
A kutya ugat, az Ízkaraván halad…. A karaván vezetője, Krisztina nemrég tért vissza a nyári pihiből és máris egy mutatós, nyári desszerttel, piros öntetes túró fagyival lepett meg minket a XVIII-ik forduló alkalmából. Bevallom, ezzel a recepttel én is szemezgettem a nyár folyamán, de folyton lecseréltem egy-egy sorbet-ra. De Krisztina szavai meggyőztek a megvalósítást illetően!

Folytatás várható…

VKF! XVIII. – Részeredmények

Aug 25th, 2008 by Ízbolygó | 0

Kedves Bloggertársak!

Nagyon köszönöm azt a rengeteg receptet (szám szerint eddig 84-et) és azt a sok-sok kedves gondolatot, amit küldtetek az immár nagykorúvá vált XVIII-ik “Különleges túrósok” címmel kihirdetett VKF! fordulóra.

Közel 60 bloggert mozgatott meg a téma és sokan közületek több receptet is megosztottak velünk! Igazán jófej módon az alkotók szinte kivétel nélkül a megadott e-mai címre is elküldték posztjuk linjét (ÖRÖKHÁLA!), így nem úgy kellett összevadásznom a recepteket innenonnan. Dobtam mindenkinek választ, aki nem kapott, annak a receptje sem futott be hozzám. Ha akad ilyen, kérem, küldje újra!
Igyekszem tematikusan is feldolgozni a témát, hogy lehessen tobzódni a tehén- és juhtúró, ricotta receptek között!

Ami még fontos: az összefoglaló nagy része (80%a) már elkészült, azonban 5 bloggertársunk pici időt kért még tőlem, így az összefoglalót várhatóan holnap/holnapután teszem közzé és azzal a lendülettel tovább is adom a stafétát.

Köszönöm, hogy velem játszottatok!

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007