Keresés a blogon

Romantika I….
avagy hogyan csúszhattam le ennyire a VKF-ről

Oct 1st, 2008 by Ízbolygó | 0

Nos, jól látszik, az elmúlt, a jelenlegi és erősen (úgy tűnik) a jövőbeli időszak nem kedvez a romantikus együttléteknek. A blogolásnak sem, de ez egy másik történet. Azonban a romantikus kajálás alapvetően jó dolog és nagyon tetszett Doctor Pepper kiírása is, aki éppen ezeket a kedves pillanatokat szerette volna visszacsempészni az életünkbe. Jogosan. Hiszen a romantika legnagyobb ellensége a hétköznapok monotonizmusa és szürkesége észrevétlenül és gyorsan körénk szövi hálóját. De azért nyugi kedves szinglik és fiatalok, nem kell ennek feltétlenül bekövetkeznie! De azért legyetek résen….:-))

Background: Nálunk igazán sohasem tombolt a romantika kulináris területen. Mindketten szeretünk/-tünk jókat enni-inni-beszélgetni, de azért azegymástetetjükésezenrémnagyonfelizgulunk nem a mi műfaji sajátosságunk. A gyertyafényt viszont imádom, meg azt ahogy belassul ilyenkor minden, főleg ahogy a pocak is megtelik. Azt azért be kell látnom, hogy még Pötty születése előtt a kulináris-romantika érezhetőbben jelen volt az életünkben. Igazán nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ő a hibás, de ettől  kimondva-kimondatlanul születésével új élet kezdődött mindannyiunk számára.:-)

Még a meghódításom idején a “becserészési-hadművelet” szerves részét képezték a kulináris örömök, amiket a gyermek későbbi apja zseniálisan (fel)használt a cél érdekében. Sokszor készített ilyen-olyan finomságot, aminek a csetreszét laza eleganciával hagyta maga mögött a konyhában. Ez akkoriban (még) nem zavart. Rém lazán a “nem az én konyhám, majd megoldja” körbe soroltam ezt is. Iszonyúremek camparidzsúzokat kevert és mivel ebből viszonylag sokat meg tudtam inni (jóvanna! Ilyen korszakom is volt!), rendületlenül hordta ki a teraszra, ami a törzshelyünk volt mind étkezés, mind tartózkodás szempontjából.

Amikor már összeköltöztünk csupán annyiban változott meg mindez, hogy egyre inkább én vettem át a konyhai irányítást, ennek minden pro és kontrájával. Részéről pro, hogy nem kellett mosogatnia (sem), kontra hogy egyre kevesebb alkalmat kapott ő a főzésre. Nos, ezen a fájdalmán a vidékre költözés és a nyári konyha kialakítása enyhített valamit. Hiszen, a nyári időszakban rengeteget grillezünk, aminek ő a teljhatalmú ura. És el kell, hogy mondjam, évről-évre jobb benne! Idén már éttermi szinten nyomta a rozé húsok előállítását mind grillen, mind tárcsán. És a bográcsozás, halászfőzés is az ő feladata, a grillcsirkéről már nem is beszélve. Így helyreállt az áhított bálánsz.

Ahogy fentebb írtam, a romantikus, összebújós kajálások sohasem voltak igazán jellemzőek, inkább a borozás-sajtozás zajlott gyertyafénynél ill. sátras ünnepekkor azért kitettünk magunkért a gyertyafényes, készülődős étkezések terén. Pötty születése óta pedig az éttermezés lett az elvonulós, romantikázós együttlétek színtere, megadva a lehetőséget arra, hogy egész este a gyerekről beszélgessünk, csak éppen máshol:-)))

Most viszont Pepper kiírása kapcsán kicsit konfúz módon oldottam meg a feladatot. Még a kiírás előtt le volt fixálva egy baráti párral egy ebéd, amit összevontam a VKF!el és így egy abszolút nem szokványos “double-date” (thx G!) keretében végigettük a (a Férj kedvéért néhány hagyományos elemet is tartalmazó) déli-menüt. S hol maradt a romantika? A terített asztal, jó társaság nekem már önmagában is nagy élmény, még a gyertyafényt is hajlandó vagyok beáldozni érte.:-)

Menü:
Hagymás lepény paradicsomos-kapris szósszal, lazaccal és kaporolajjal
Joghurtkrémes gomba újhagymakrémmel
Sherrys tyúkhúsleves benne főtt zöldségekkel
Paradicsomos-rozmaringos nyúl újhagymával és gnocchi alla romanaval
Túrós brownie
Rugelach

Közben persze mindenféle finom borok is kísérték a fogásokat, ennek taglalásába most nem is mennék bele.

Hagymás lepény paradicsomos-kapris szósszal, lazaccal és kaporolajjal

Hozzávalók:
Tészta:
1 ek olivaolaj
1 ek finomra vágott fokhagyma (4-5 gerezd)
4 ek finomra vágott sonkahagyma (1 fej)
22,5 dkg vaj
28 dkg liszt
22,5 dkg Philadelphia sajtkrém
1 felvert tojás a kenéshez

Paradicsomos-kapribogyós szósz
4-5 paradicsom
3 gerezd fokhagyma
1 sonkahagyma
4 ek kapribogyó
1 ek olívaolaj
2 dl tejszín

csipet cukor
frissen őrölt bors
és
Lazac
Kaporolaj

Az olívaolajon 2 percig pirítom a fokhagymát és a sonkahagymát. Majd kicsit hűtöm és a vajjal, liszttel, krémsajttal simára keverem. A kész tésztát folpackba csomagolom és vagy 1 órára a hűtőbe vagy ha sietünk 20 percre a fagyasztóba. A sütőt előmelegítem 180 fokra és a tésztát lisztezett munkalapon 8 darabra osztom és mindegyikből kör alakot készítek, a széleit kicsit felpöndörítem, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre ültetem őket, megkenem tojással és 15-17 perc alatt megsütöm őket.
A paradicsomokat „fenéktájon” ék alakban bemetszem, majd forró vízbe mártom és lehúzom a héjukat. Turmixgépbe dobom a hagymával és a fokhagyma gerezdekkel és az olivaolajjal felöntve összeturmixolom. Serpenyőbe öntöm és besűrítem. Tejszínnel felöntve selymesítem. Végül sózom, cukrozom, borsozom és belekeverem a kapribogyót is. Na ennél a pontnál komoly önmegtartóztatást kellett gyakorolnom, hogy ne egyem meg úgy ahogy van.
Amikor kihűlt a szósz, a lepényekre adagolom, tekerek rá lazacszeleteket és kaporolajjal megszórom, majd tálalom.

PS: Kaporolaj: SOLIO termék. Ez egy magyar cég, aki különböző (13 féle) hidegen sajtolt olajakat gyárt. Hidegsajtolással naponta két-ezerötszáz liter növényi olajat képes előállítani a Solio. A cég tizenöt dolgozónak ad megélhetést. A legtöbbet napraforgóból állítják elő, de készítenek tökmagból, lenmagból, gabonacsírából, dióból, szezámmagból, paprikamagból is különleges termékeket. Szállítanak nagy konyháknak, kozmetikai cégeknek, reformboltoknak, gyógyszergyárnak. Az alapanyag nagy részét maguk termeltetik. A növények a környékről, illetve az ország más részeiből származnak. A sajtolás melléktermékei takarmányként hasznosulnak. A Solio nevéhez köthető az egyik ismert termék a Peponen-kapszula is.

Joghurtkrémes gomba újhagymakrémmel

Hozzávalók (4 személyre):
4 közepes gombafej
2 csokor újhagyma
2 dl tejszín

frissen őrölt bors
2 dl száraz fehérbor (chardonnay)
12 levél bazsalikom
1 dl húsleves
extra szűz olívaolaj
1 nagy pohár natúr joghurt

A joghurtot textilben pár óra alatt lecsöpögtetem (legjobb előző éjszaka), majd hozzáadok kevés olívaolajat, csipet sót, borsot és az apróra vágott bazsalikomot. A hagymát vékonyan felkarikázom, majd serpenyőben kevés olajon megpárolom. Felöntöm borral, megrottyantom, majd mehet bele a leves és a tejszín. Lassú tűzön besűrítem a masszát. A gombák tönkjét kitöröm, majd serpenyőben vaj és olívaolaj keverékén mindkét oldalát megsütöm. A kalapokat megtöltöm a joghurtkrémmel ill. a hagymás mártással körítem.

Sherrys tyúkhúsleves benne főtt zöldségekkel
Elkészítése megegyezik a fácánlevésvel, csak a hús és az alkohol más:-)

Kötelező olvasmány a témában!

Folyt.köv.!

PS: Drága Pepper ugye nem haragszol?:-)))))

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007