Keresés a blogon

Tavaszi saláta cikóriával

Mar 25th, 2008 by Ízbolygó | 0

A zöldségesénél bukkantam rá 2 tálca cikóriára, amiből egyet meg is vettem. A friss, roppanós zöldséget salátába szántam, de krémlevesként is bemutatkozott. Itthon kevés helyen találkoztam még vele, pedig igazán finom zöldségféle. Nem túl karakteres, kicsit talán kesernyés, de abszolút nem hivalkodó íze van. Szintén semleges gombával ill. az annál sokkkal karakteresebb naranccsal és hónapos retekkel tettem egy csapatba és nem bántuk meg!

Pár okos dolog a cikóriáról:

Ősét, a mezei katángot minden természetjáró ember ismeri: ez az a gyomnövény, amely az egész országban szántóföldeken, utak szélén, töltéseken, legelőkön, parlagterületeken, de még kertekben is megtalálható, és ritkásan ágas szárán a nyár közepétől az ősz végéig kék, kerek virágokat nyit. Egy angol népmese szerint azért olyan szép kékek, mert egy hajóra szállt és soha vissza nem térő kedvese után síró lány szemei őrződnek bennük. A katángkórót gyakran ültették virágórába, mert virágát meghatározott órában nyitja, és pontosan öt óra múlva becsukja. A nyitás időpontja a földrajzi szélességtől függ. A növény virága salátába, virágrügye savanyúságba tehető.

Pótkávéhoz a vastagabb gyökereit lehet felhasználni. A gyökereket meg kell mosni, majd felaprítani és végül megszárítani. A darabkákat mérsékelt tűzön pörköljük meg, majd őröljük meg.
A cikória növény levele borogatás formájában gyulladáscsillapító. A gyökér forrázata általános frissítő, emellett enyhén has- és vizelethajtó hatású.

A cikória legjobb része az ún. chicon, a gyökérnyaki hajtás kezdeménye. A sötét, meleg helyen fejlődő tőrózsák fehér vagy halványsárga, csúcsuk felé enyhén zöld levelekből állnak. A levelek világos színe és zsengesége a fénytől védett helyen való hajtatás eredménye. A kellemesen ropogós levelek enyhén kesernyés ízűek.

A cikória gazdag magnéziumban, A-vitaminban, folsavban és ballasztanyagokban. Tartalmaz még szénhidrátot, zsírt és fehérjét is, valamint kalciumot, káliumot, foszfort, vasat, B1-, B2- és C-vitamint, niacint, de nátriumban szegény. 10 dkg zöldségnek 15 kcal az energiaértéke.
Vásárláskor figyeljünk arra, hogy a zöldség a levél csúcsáig szorosan tárva legyen, a külső leveleken ne legyenek barnás, rothadásra utaló foltok, ne legyen fonnyadt. A cikóriát akár 1 hónapig is tárolhatjuk hűtőben, papírba csomagolva.

Hozzávalók:

1 cikória
4 kisebb retek
1 narancs filézve
negyed lilahagyma vékonyra szelve
3 kisebb gomba
narancs balzsamecet
olivaolaj

A retket, a gombát felszeletelem, a narancsot kifilézem és a vékonyra szelt lilahagymával együtt egy sakátástálban összekeverem. Narancs balzsammal és olivaolajjal ízesítem, majd a cikória leveleibe halmozom.

Recept ötlete a Viva! 2008/3 számában látott cikóriás kép alapján jött.

Az okosság a cikóriáról az origoról származik.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007