Keresés a blogon

7, eddig meg nem említett dolgom

Oct 31st, 2008 by Ízbolygó | 0

No megen egy kördés. Jók ezek, hiszen így még több mindent megtudhatunk egymásról. De olyan nehéz pont 7et kiválasztani. Azt gondolom, a blogon inkább a kibeszélős(lepcsesek…) táborát erősítem, nem óvom a magánéletem agyon, de nem is teregetek ki mindenfélét. Bár a hűtőnyitogatósnál Pötty apja kitért a hitéből… A mai napig nem értem, miért. Alapvetően nyitott embernek tartom magam, denk’ ich, ezért is írok online bele a világba. Mégis van megannyi dolog, amiről eddig még a “Magamról“ban sem tettem említést, igen nehéz éppen 7et kiválasztani. Amúgy jó ez a 7es szám, mert számomra a mesék világát hozza vissza. A hét törpe, meg a sárkány 7 feje, emlékeztek ugye?:-) Én most olyan 7 dolgot említenék, amiknek hozzám sok, a gasztrohoz vajmi kevés köze van!


és a +1: Imádom a színeket, a barna-csoki és árnyalatai és a lila-rózsaszín mennek manapság…

És legyen az első, amiről vallok a mesék ill. a mesékhez való viszonyom. Naaaaagyon szeretek mesét hallgatni (beszélgetni, másokat hallgatni és persze beszélni!) és most már a sajátomnak (sajátjaimnak) mesélni is! Tegnap például Wass Albert Szilléjéről szólt a mese, s eközben még a torkom is elszorult, pedig nem is szomorú, de oly szépen írta le a képet a tocsogónál, ahogy a madarak táncolnak, hogy rögvest megjelent a Hortobágy a lelki szemeim előtt, ahol a hajnali párában részem is volt ebben. Élőben.

És már a második dolognál tartok, hiszen imádok élni, megélni és emlékezni. Érzékeny és szentimentális vagyok. Biztosan rém idegesítő nagyi leszek, aki egyfolytában a saját hülye, ódivatú sztorijaival traktálja majd az unokáit. Feltéve, ha megérem. Az elmúlt 2,5 hónapban akkora a hajtás és a tempó, hogy az elmúlt hetekben kétszer is jelzést kaptam, lassítsak, mert nem ér utol az őrangyalom… Most már tudatosan igyekszem pihenni, kikapcsolni.

Ez volna a harmadik dolog egyébként: ha valamibe belefogok, nyomom orrvérzésig. De szerintem, csak így lehet igazán jót csinálni!

A negyedik: nagyon-nagyon-nagyon rég óta sportolok. Hol milyen intenzitással, de éppen most heti 4-5ször elindulok és futok 5-5,5 km-t. (És nem csak azért, mert év elején megfogadtam:-) A futást egyébként imádom. Kézilabdáztam, atletizáltam, de a futás, mint legegyszerűbb-legnagyszerűbb dolog megmaradt. Próbálkoztam trendibb ágakkal is, de a halálom, amikor a gizik a hajukat, sminkjüket és a ruhájukat igazgatják sport közben…. Gyorsan rájöttem, ez nem az én világom. Futás közben viszont az agyam kitisztul, rengeteg ötlet születik, a testem felfrissül, majd kellemesen ernyedt állapotba kerül. Hanemalegjobb:-))) És nem érdekel, hogy a fejem piros, mint a pipacs és még smink sincs rajtam…

Hányadiknál tartok már?! Ja igen, most jön az ötödik. Szeretem az embereket és szeretek segíteni. Mélyen megérintenek embersorsok. Néha túl mélyen és nehezen veszem észre, hogy aki maga nem akarja a változást, annál kár izmoznom…. Simán sírok emberi-történeteken, riportokon. Kizárólag olvasok, mivel tv-nk nincsen.

Hatodik: Nagyon fontos szerepet játszik életemben a zene. Sok korszakom volt már. A gimiben párhuzamosan ment Madonna-Kispál-DeepecheM-PUF, sok minden és sok mindenki hatással volt rám. Aztán a következő komolyabb a Stones korszak volt köszönhetően egy volt kollágámnak, majd a zenei mindenevőség támadott és végképp letepert:-) Legújabb kedvencek: Coldplay, Katie Melua és Jason Mraz, akiket két jó barátnak köszönhetek. Vezetni CSAK zenével! És is a hetedik: a főzés mellett vezetni is imádok! Autót persze. A motoroktól (Pöttyel együtt) félek:-)

Köszönöm a kördést KicsiVúnak és Áginak!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007