Keresés a blogon

Egy pohár luxus
Lazac és krémsajt

Apr 20th, 2010 by Ízbolygó | 0

A gyomornak is kell néha egy kis luxus. Lazac krémsajttal és kaporral-pohárban.

New Yorkban minden sarokra jut egy bageles, sajnos itthon csak kevés helyen lehet hozzájutni, jót találni pedig kőkemény kihívás! A bagel egy zsidó eredetű kör formájú, lyukas közepű péksütemény. Állaga tömött, annak idején nagy tápanyagtartalma miatt a gyerekek fogzáskor (is) örömmel rágcsálták. A zsidó kivándorlók révén került a tengeren túlra és hódította meg Amerikát. A bagel készítés érdekessége, hogy a megkelt pékárut rövid ideig megfőzik, majd így kerül a sütőbe. A héja sokkal jobban karamellizálódik a rövid főzést követően, mint a hagyományos sütési eljárásnál és finom, édeskés ízzel gazdagodik ezáltal. Bagelt lehet készíteni otthon is, azonban most a töltelékével játszottam, alakítgattam. Végül lett belőle egy elegáns, poharas előétel, ami isteni, azonban összedobni nem tart tovább, mint 10 perc.

A füstölt lazac nem a legolcsóbb kaja, de markáns ízével rögtön megszeretteti és feleteti magát. Mint oly sok halhoz, a kapor a lazachoz is passzol. Zsírosságát remekül közömbösíti a lime és a sajtkrém savanykássága.

Hozzávalók
10 dkg füstölt lazac
1 szál újhagyma vagy 1 kisebb salotta hagyma
kapor

frissen őrölt bors
fél doboz Philadelphia sajtkrém
3 evőkanál tejföl
kevés frissen reszelt vagy 1 teáskanál majonézes torma
lime leve
1-2 evőkanál olívaolaj

A lazacot vékony csíkokra, majd kockákra vágom. A hagymát szintén nagyon finomra aprítom. Összekeverem a hagymát a lazaccal, sózom, borsozom, lime levével és kaporral ízesítem. A krémsajtot összedolgozom a tejföllel és a tormával, majd sózom, borsozom, olívaolajjal összekeverem.

Szép kis poharakba halmozom a lazacot. Lehet az aljára adagolni vagy dizájnosan az oldalára kenni. Föle/mellé pedig a krémsajtos masszát teszem. Grissinivel kínálom.

Ötlet: Lecker

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007