Keresés a blogon

Retro poszt – lecsengés:-)

Nov 12th, 2007 by Ízbolygó | 0

Megtöröm a napok óta tartó publikálási csendet, sőt a csend okait is elárulom. Egyrészt a legutóbbi bejegyzésben valószínűsítem, “kiiírtam” magam… és valamiféle alkotói válságba kerültem. A konyhában ez nem volt érezhető, tettem-vettem alkottam, azonban verbiálisan gellert kaptam.
Jó, hír! Kezdek ismét magamra találni. A másik ok, hogy gasztro-szempontból elég sűrűre sikeredett a hétvége. Márton Napi rendezvény közelébe se jutottunk, azonban megünnepeltük barátnőm szülinapját, aki Márton napján született illetve vasárnap hajnalig tartó vörösbor kóstolást csaptunk Erdőjáró családjával.
Konyha fronton a végeredményt tekintve voltak igazán jól sikerült dolgok, ezek majd jönnek. Volt egy “csakazérteszemmegmertnagyonéhesvagyok” kategóriájú csirke Stahl új szakácskönyve jóvoltából. (Ezt születésnapomra kaptam és meg kell mondjam, nem vagyok szétzuhanva tőle. Sőt! Háborgok rajta, mivel rengeteg olyan étel van benne, ami már korábban megjelent, csak adott esetben másfajta hússal. Úgy tűnik, kezd kimerülni Juci receptbányája.) illetve egy torta, ami mindamellett, hogy randa, de nagyon finom, mire az ünnepelthez értünk vele a tortaszállító-doboz falára kenődött. És ha ez még nem lett volna elegendő, rájöttem, a gyertyák is otthon maradtak… Szóval rengeteg kaland van mögöttünk, igyekszem őket megosztani Veletek!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007