Keresés a blogon

Sok kicsi 2010: a nyertes vacsorája

Aug 25th, 2011 by Ízbolygó | 0

Van még valaki nemisbékán kívül, aki emlékszik még, mit is ajánlottunk fel tavaly november végén a Sok kicsi akcióban?! Két személyes vacsorára invitáltuk a nyertest a Sauska Borászatba Villányba. Szégyen vagy sem, mostanra tudtuk összehozni a dolgot. Ehhez persze kellett az is, hogy az év első felében a résztvevő 6 főből 4-en a világ egész más országaiban dolgoztak és még véletlenül sem tudtunk összehozni egy olyan metszetet a mostani augusztusit leszámítva, hogy mindenki Villányban legyen. DE! Minden jó, ha a vége az és a vége az nagyonnagyon jó lett!

Első lépésben a bor-étel párosítások összeállítását intéztük telefonon-mailben, majd következetett az előkészítés, az ételek nagy részének lefőzése/szállítható állapotba hozása, majd bepakolás-start Villányba. Ott pedig a finiselés ezerrel. És itt álljunk meg! Szeretném kiemelni a Sauska Borászat munkatársainak példátlan segítőkészségét, kitartó és önzetlen odadását az est sikerre vitelével kapcsolatosan. Külön köszönet Gergőnek és nagy-nagy hála és ölelés Apróséf-Árpinak, aki ha kellett sarabolt, tálalt, kezem alá játszott… Puszipuszi érte! Eközben persze rengeteget poénkodtunk és röhögtünk valamint az est vége felé Apróséfből a borok hatására Rasztaséfet kreáltunk, aki lazán egy jakfarhátat tálalt a zománcos fazékból, pedig nem is, mert short-ribet és a fazék sem fazék volt, nem hogy zománcos.:-) De ez maradjon meg így a múltnak, mert erre az estére is jó lesz emlékezni! Örök élmény marad!

A Sauska Borászat jórészt friss, még nem piacon lévő tételekkel kápráztatott el minket. Én mint nő, teljesen osztom Andi nézeteit, az est egyik fénypontja Portugizi volt, a maga delejességével, ízbomba mivoltával. Én lájkolom erősen és alig várom, hogy boltban is hozzájuthassak! Nedű, én mondom… És még jegyezzétek meg a 7es Villányit is és a Birsalmás Furmintot magatoknak, jó lesz ez az info még Nektek! Ha szembejön, csapjatok le rá!

A társaság meg persze zseniális volt, így Hofi szavait véresen komolyan véve (inkább az orrunk legyen borvirágos, mint a fogunk vízköves) mosolyogva hajtottuk aznap álomra a fejünket, hiszen szép volt, jó volt minden! Itt szeretném megköszönni a szíveslátást és a felajánlást Andinak és Krisztiánnak!

A legnagyobb boldogság pedig másnap érkezett két részletben: az egyik a nyertestől Gábortól, aki eddigi élete legjobb vacsorájaként aposztrofálta az előző estét, ill. nagyon jól estek Apróséf kedves szavai és nagy öröm hogy kicsit mi is inspirálhattunk!
Ezért mondom mindig: A FŐZÉS ÉLMÉNY EGYEDÜL IS, DE HA TÁRSAK IS VANNAK HOZZÁ AZ ÚGY MEGAKLASSZ!

Itt pedig a menü, amit hősien abszolváltunk este fél 8tól hajnali 1ig!

UPDATE! A nyertes és kedvese egyébként ezekben a napokban éppen az Igazgyöngy Alapítványnál önkénteskedik! Full respect társadalmi szerepvállalásból!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007