Keresés a blogon

Sütőtökös crème brûlée, Dining Guide gála és a Kistücsök

Jan 31st, 2012 by Ízbolygó | 0

Na, hát az van, hogy soha nem érek ide… Pedig logisztikai nagymesterré avandzsáltam az utóbbi időben, mégsem megy minden, nem jut mindenre időm. Francbafrancba. Pedig a blog a játszóterem. Szeretek itt lenni. Szeretnék is többször. Idénre nem fogadtam meg semmi publikusat semmit, úgyhogy ezt akár meg is fogadhatnám… Akár heti alkalommal is elégedett volnék. Főleg, hogy a mappákban sorra gyűlnek a lefotózott-nem megírt anyagok.

Lássuk, mi van: az Élet továbbra is vidáman telik a kis barakkban. Mini is szájgép lett, de még tök furán hangsúlyoz és éppen ezért irtó vicces. Ahhoz képest meg, hogy még csak 3 hónapja múlt 2, iszonyat éleslátó. Ami szintén nagyon szórakoztató. Pöttyel most már eljátszanak, beszélgetnek és ahogy látom nagyon-nagyon szeretik egymást. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy Mini jó néhányszor lezúzza a nővérét…:-(

Az elmúlt két hétben gasztro szempontból RENGETEG említésre méltó dolog történt. Például 19-én este lezajlott a Dining Guide Év Étterme 2011 gála, amin a Kiskukta főzőverseny nyertesei is részt vettek. Az ünnepségre a TOP 10 éttermekhez hasonlóan lazacos-édesköményes quichet parmezánnal készítettünk a gyerekekkel, melyhez narancsdresszinges zöldsalátát kínáltunk. A fiúk-lányok egész nap irtó lelkesek voltak és komolyan a szív csordultig telt szeretettel, amikor a gálán rájuk néztem. Félszegen, kiöltözve, de NAGYON BÜSZKÉN vettek részt az eseményen és iszonyat sokat melóztak egész nap. Az asztaluk a konyhától a legtávolabbi pontra esett, így irtó messzire kellett a tányérokat elvinniük, de hordták-hordták lankadatlanul. Összességében hatalmas élmény volt velük dolgozni. És jöjjenek a nyertesek:


Forrás: diningguide.hu, Készítette: Nagy Balázs

1. helyezett: Erdei Blanka
2. helyezett: Perjési Laura
3. helyezett: Szabó Panna

Tesco különdíja: Németh Béla
Kométa különdíja Horváth Szabolcs

Innen is nagy szeretettel gratulálok mindenkinek és remélem, idén ismét lesz lehetőségük bizonyítani!

Az Év Étterme 2011-ben az ONYX lett. Őszintén szólva az elmúlt években sokszor elcsodálkoztam rajta, ők miért nem kapták meg ezt az elismerést, hiszen hosszú ideje magas színvonalon tevékenykednek a magyar gasztronómiában. De jobb később, mint soha, az első Michelin csillag után a DG díj is megérkezett!:-) Gratulálunk a lelkes csapatnak!

A múlt csütörtökön pedig újra nyitotta kapuját a Kistücsök Balatonszemesen. Konkrétan egy új hely nyílt. Kívül-belül megújult. Nekem nagyon bejön az új dizájn, letisztult, meleg, bensőséges hangulatú. A tapéta 10 pontos, bézs alapon fehér (ehető) állatok nyomata látható. Ez állati!

A nyitást követő első 4 napon a La Subida étterem fogásait is meg lehetett kóstolni, ill. a nyitó vacsorát ők adták. Az étterem olasz, 1 Michelin csillaggal rendelkezik. A megnyitó fogásairól képes beszámolót itt találhattok, egyébként pedig menjetek el Balatonszemesre, egyetek-igyatok és gyönyörködjetek az új Tücsökben!

És hogy ne csak a szám járjon, hoztam receptet is! Ez a sütőtökös crème brûlée az elmúlt időszak egyik legnagyobb durranása, többször is elkészült, mert annyira jó! Magában is ütős, de a korábbi posztban említett sós mogyorós Szt.Jakab kagylóval meg egyenesen MENNYEI!!!

Hozzávalók:
Sütőtökös crème brûlée
30 dkg sütőtök
20 g friss gyömbér
20 g vaj
100 ml narancslé

frissen őrölt bors
frissen reszelt szerecsendió
20 dkg creme fraiche
200 ml tejszín
5 tojássárgája
1-2 ek tökmagolaj
4 ek cukor

Szt.Jakab kagyló
elkészítése itt olvasható!

A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, lereszeljük az almareszelővel, a gyömbért a finom reszelővel. A gyömbért és a sütőtököt a vajon erős tűzön pároljuk, majd hozzáadjuk a narancslét és 10 percig tovább főzzük. A tojássárgákat a creme fraiche-sel, a tejszínnel, a tökmagolajjal összekeverjük. A gyömbéres sütőtököt hozzáadjuk, majd leturmixoljuk, majd átszűrjük. Szuflétálkákba adagoljuk, majd a tálkákat egy tepsibe ültetjük. A tálkák nyakáig töltjük forró vízzel, majd 170 fokos sütőben 40 percig pároljuk. Ha kész, kihűtjük.

Tálalás: egy ek cukorral megszórjuk és karamellizáló pisztollyal rákaramellizáljuk. A kagylóval vagy anélkül tálaljuk.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007