Keresés a blogon

Tojás kabátban

Apr 16th, 2009 by Ízbolygó | 0

Még húsvét előtt lapozgattam egy csajmagazint, nem tudom mi volt a neve, de a rókaarcú GZita volt a címlapján és sárga színe volt. Szóval ebben pillantottam meg a tojást. Nagyon megtetszett benne, hogy kabátja volt, de nem ám valamilyen zsemlemorzsás köpönyeg, hanem sárgarépa-újhagyma-kesudió köntöst adott rá a készítője.
Nyilván nálunk is maradt pár főtt tojás a húsvéti szombati lakomáról, úgyhogy gondoltam ezeket becsomagolom én is. Valahogy így:

Persze, a kesudiót aztán lecseréltem fenyőmagra és a kész tojásokra még sütőben grill fokozaton még rá is melegítettem. Így lett igazán klassz a végeredmény!

Hozzávalók:
4 főtt tojás
1 nagy sárgarépa
4 ujjnyi vastag újhagyma
vaj
1 citrom héja
garam masala, de lehet só-bors-zöldfűszer is
fenyőmag vagy kesudió

Vajat olvasztok és a vékonyra szeletelt újhagymát megfonnyasztom rajta, majd a répát ráreszelem. Sózom, borsozom vagy garam masalával és citromhéjjal ízesítem. A fenyőmagot vagy a felaprított kesudiót száraz serpenyőben megpirítom, majd a répás hagymához keverem. A tojásokra tapasztom a masszát. Ha szükséges, kevés zsemlemorzsával lehet segíteni a rögzülést. Hűtőbe teszem fél órára. A sütőt beizzítom 220 fokra grill fokozaton, majd a kabátos tojásokat pár percre beteszem. Friss zöldsalátával isteni!

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007