Keresés a blogon

Tzatziki, avagy a görög ubisalija

Sep 11th, 2008 by Ízbolygó | 0

Apukám nem ajánlgatja nonstop az uborkát, innen lehet tudni, lassan lecseng az uborkaszezon. Idén a kovászos uborka nem fogyott annyira, mint az ezt megelőző években, viszont sokkal többször készült belőle más. Már-már egy komplett menüt is össze tudnék dobni uborkából, valahogy így:
Hideg előételként ricottás tzatziki hab, majd hideg, kapros uborkaleves, köretként uborkás burgonyasaláta, salátának raita vagy a klasszik magyar uborkasaláta, desszertként pedig egy uborkás granita.

Mindeddig azonban az egyik kedvencünk megörökítésére nem került sor: ez a TZATZIKI. A tzatziki gyakorlatilag az indiai raita és a hazai uborkasaláta keresztezése is lehetne, hiszen uborka, natúr joghurt, fokhagyma alkotja. A görögök előételként fogyasztják, nálunk viszont a grillezés elmaradhatatlan kísérője.

Hozzávalók:
nagy rakat uborka
sok-sok görög joghurt

frissen őrölt bors
citrom leve és héja
fokhagyma ízlés szerint
olivaolaj

Az uborkát lereszelem, majd besózom és állni hagyom. A hihetetlen mennyiségű léről leszűröm az uborkát, majd jól kinyomkodom. Frissen őrölt borssal megszórom és összekeverem a joghurttal. Pici citromlé, zúzott fokhagyma, (reszelt citrom héj) és olivaolaj és már készen is van. Jól lehűtve tálalom.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007