Ízbolygó

Sajátságos, hogy a szőlő és a bor nem fedi egymást.
A finom szőlőből nem minidg a legjobb bor készül.
Hamvas Béla

Fűszeres Esztertől kaptam a kérdést, amit egyébként igazán elgondolkodtatónak tartok… Töprengtem is rajta az elmúlt három napban sokat! Olyan sokat, hogy a másik két válaszra kért blogger kollégám már meg is nyilatkozott ezügyben:-)

Ellentétben Eszterrel, Horasszal és loriennel én nem csupán a fajtát határoznám meg, hiszen a fajtajegyeken kívül az adott bor mindg magán viseli készítőjének a kézjegyét is, ami legalább olyan meghatározó, mint nálunk embereknél az arcvonások.

De hogy is kerültem kapcsolatba a borral, mik az előzmények?
Hogy pontosan mikor, hol és hogyan kezdtem el bort fogyasztani, nem emlékszem, de azon a vidéken, ahol nevelkedtem (a tolnai dombság lankáin) szinte mindenki foglalkozik valamilyen szinten a szőlővel, a borkészítéssel. Így az én Nagyapám is. Most már az Apukám is csatlakozott ahhoz a klikkhez, akinek saját bora a MENNYEI, a jelenlévő másiké ELMEGY, na de a szomszédé… az már ihatatlan lőré:-) Szóval készítenek bort, gondolom, kisgyerekként ihattam először. Akkor még azokban a vastag metszett poharakban kortyolták Nagyapámék a hegy levét. A középiskolát a családi háztól távol végeztem, így a szülői rámhatás gyengébb volt. Az alkohollal/borral való kapcsolatom leginkább a VBK (=vörösboroskóla)-ban teljesedett ki. Az egyetem alatt ez még a sörrel is kiegészült, de igazán nem voltunk válogatósak. Határozottan emlékszem egy élményre, amikor is meggybortól voltunk másnaposak:-) Az egyetemi évek alatti agysejtpusztító támadásainkat e helyen nem részletezném, legyen elég annyi, hogy mikor Pötty apjának meg akartam mutatni az egyetemet (a diploma megszerzés után 4 évvel), úgy éreztem úgy fair, ha először arra a helyre viszem el, ahol a legtöbb időt töltöttem. Így az egyetemhez közeli kocsmát vettük irányba. Nyár volt, tanítási szünet és hétvége. Besétáltunk az egységbe, ahol a tulaj kitörő örömmel üdvözölt név szerint… Pedig évente sok száz egyetemista koptatta nála a székeket, de a mi csapatunkra ill. a csapat lánytagjára emlékezett:-))) (vagy:-(((?!)

Aztán jött a fordulat, ami Pötty apja személyében érkezett. Mondhatnám, nem csak az életemet, hanem az alkoholfogyasztási szokásaimat is felforgatta!
Anno mikor megismerkedtünk a kedvenc italom a campari-juice és az édes pezsgő volt. (Gondolom, itt többen feladják az olvasást!!!) De ez az igazság! Nem vagyok büszke rá, de ez van. Szóval Pötty apja, aki ugye komoly boros háttérrel rendelkezik (maguk is bort készítenek ill. HZ unokaöccse, valamint a Rohály-Mészáros féle Borkalauznál kóstolt akkoriban), nem kis munkával, de átszoktatott. Az édes pezsgő és a Campari hipp-hopp a múlt ködébe veszett és ezzel megnyílt előttem a (száraz) borok titokzatos világa. Az első impulzusokat így kaptam, aztán elvégeztem két bortanfolyamot. Az úton sokan segítettek, de sokat köszönhetek (a férjem mellett) Heimannéknak, SZKLnek, Szentesi Józsefnek (Maligán tulajdonos), az akkor még a Maligánban dolgozó két sommeliernek Köles Andrásnak és Pongrácz Tamásnak, akik azóta a Centrálban dolgoznak.
Ennek a saját “borutamnak” még közel sem járok a végén, sok tervem van még a borral!

Így el is jutottam a jelenhez. Úgy gondolom, az átlaghoz képest sok bort kóstolunk, mindig vannak kedvencek, nagy felfedezések!

És, most arról, milyen bor is lennék?
Arra jutottam, hogy alapvetően mindenki azt a bort jelöli meg, mikor egy ilyen kérdésre válaszol, ami leginkább kedves neki, amit legszívesebben fogyaszt. Eszter valószínűsítette, hogy én egy Heimann borral azonosítom magam és lehet, hogy ezzel csalódást okozok neki, de még a borvidékhez sem leszek hű… Bár az ő boraikat is nagy kedvvel fogyasztom.

Számomra egyértelmű: vörösbor vagyok. Ez már az olasz származásom miatt is így van. De itt élek és ezért magyar bort választok, nem toszkánt, pedig azokat is nagyon szeretem! Manapság van egy nagy felfedezésem, kedvencem: LUKA ENIKŐ SOPRONBÓL. Én leginkább az ő bora lennék. Legszíveseben a 2004-es Zweigeltje. A bor olyannyira magán viseli a NŐI kéz hűvös érintését, finomságát, hogy az hihetetlen! Szinte érezhető, ahogy megszelidíti a savakat, lekerekíti, összesimítja a zamatokat. Egyébként is szeretem a nem túl savhangsúlyos, tanninoktól nem robosztus borokat, inkább azok a kedvencek, amik gömbölyűek ahogy a szájban körbejárnak. Olyan nőiesek. Ez a Zweigelt egyébként igazán gyümölcsös, finoman elegáns bor. Sajnos, már nem kapható… Luka Enikő Madárlátta Merloja is igazán szép bor, aminek nagy előnye, hogy meg is vásárolható!
Enikő maga is így ajánlja borait:
“S mire számíthat aki Luka bort kóstol? Férfias karakter és női könnyedség érdekes kettősségére.
Hiszem, hogy boraink nem csupán kellemes nedűk, hanem palackba zárt könyvek, amelyek mesélnek és mesélnek… a városunkról, az emberről és a sorsunkról.”

Hogy a kép teljes legyen (vagy éppenséggel még árnyaltabb,de lehet, hogy zavarosabb), megkérdeztem a fentebb felsorolt, borhoz komolyan értő barátomat/rokonaimat, hogy szerintük, milyen bor is volnék én?
Íme a válaszok:

A Férjem szerint:
“Heimann Cervaes 2004
A hétköznapok csúcsbora. Mindennap innék belőle, nagyon szép bor.”

Heimann Zoltán szerint:
“Te Somlói Furmint vagy:
Külsőségeiben: Kemény, karcos, férfias, ugyanakkor
Belül: Árnyalt, mély, tartalmas…

SZKL szerint:
“Szerintem te egy Lupicaia vagy (évjáratot nem tudnék mondani). Az első palackot ebből 1995-ben vagy 96-ban vásároltam az egyik toszkán kalandozáson Bolgheri legjobb vinotékájában. A tulaj ajánlotta, hogy ez az új csillag Toszkána egén. Méltányos ára volt, megvettem,
megkóstoltuk, és nagyon tetszett. Mire feleszméltem, addigra világszerte befutott, és olyan drága lett, hogy utána már csak ritkán jutottam hozzá. Bővebben itt:
http://www.terriccio.it/english/lupicaia.htm

Remélem, így már jobban megismertetek…. Legalább, mint bort!

Kérdezném a szülinapos Ágit és Gabojszát, ők milyen bornak látják magukat?

Fotó: Corbis