“…Egy bizonyos idő elteltével, az Ember megtanulja észlelni a szubtilis különbséget, egy kéz támogatása és egy lélek megláncolása között, megtanulva azt, hogy a szeretet nem annyit jelent mint valakivel lefeküdni vagy, hogy van melletted valaki és nem azonos a biztonság állapotával, ily módon az ember elkezdi megtanulni, hogy a csókok nem kontaktusok és az ajándékok nem ígéretek….
Így hát az ember elkezdi elfogadni felemelt fejjel és tágra nyitott szemmel bukásait, megtanulva, hogy minden utjait a Most-ra alapozva kell felépítenie, mivel a holnap talaja túl bizonytalan a tervezéshez… és a jövőnek mindig számtalan változatai vannak, melyek azonban félúton megállnak…..
És egy idő után, az ember megtanulja azt is, hogy ami túl sok, legyen bár a Nap életet adó melege is, – éget és megszenesít. Ekkor elkezdi beültetni saját kertjét, önnön lelkét díszítve, ahelyett, hogy arra várakozna, hogy virágot hozzon neki valaki, és megtanulja azt, hogy rendelkezik az elviselés, tűrés erejével, mivel értékes ő ….. így hát az ember csak tanul, egyre tanul nap mint nap…..
Idővel megtanulod azt, hogy együtt lenni valakivel azért, mert fényes jövőt ígér számodra, annyit jelent, hogy előbb-utóbb vissza akarsz majd térni a múltba. Idővel meg fogod érteni majd azt is, hogy aki képes hibáiddal, gyengeségeiddel együtt szeretni téged, anélkül, hogy meg akarna változtatni, – meghozhat neked minden boldogságot, amire vágysz.
Idővel rájössz majd arra is, hogy ha csupán azért vagy e személy mellett, hogy társa legyél magányában, elkerülhetetlenül eljutsz addig, hogy nem akarod látni többé őt. Megérted majd azt, hogy az igazi barát nagyon kevés és aki nem harcol értük, előbb vagy utóbb hamis barátoktól körülvéve találja magát.
Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szavak, egy egész élet folyamán tartó sebet üthetnek a másikban.
Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.
Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága soha többé már nem lesz olyan erősségű.
Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog lehetsz barátaiddal, egy idő után siratni fogod azokat akiket hagytál elmenni.
Idővel rájössz arra, hogy egyetlen tapasztalat sem fog soha többé megismétlődni, amit valamelyik lény mellett töltöttél. Idővel rájössz majd arra, az aki megaláz vagy megvet egy emberi lényt, előbb vagy utóbb maga is ugyanazt a megvetést és megalázást fogja elszenvedni, de megsokszorozódva, négyzetre emelve.
Idővel megtanulod majd, hogy a dolgok siettetése vagy erőltetése végül azt hozza, hogy nem úgy történik amint remélted.
Idővel rájössz, hogy a valóságban nem a jövő a legjobb pillanat, hanem
pontosan az a pillanat a legjobb, amit most élsz meg.
Idővel látni fogod, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok akik tegnap még veled voltak és most már elmentek, nincsenek….
Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni, – egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen. Sajnos, ezeket idő teltével lehet megtanulni…”
Jorge Luis Borges
Hozzávalók:
30 dkg rebarbara
30 dkg eper
1,5 dl almalé
5 ek juharszirup
5 ek zabpehely
2 ek kakaóbabtöret
15 babapiskóta
2 tojásfehérje
3 ek cukor
A rebarbarát megmosom, szárvégeit levágom, majd 2 cm-es darabokra szelem. Az almalében a juharsziruppal 5-10 perc alatt megpárolom, majd a zabpehellyel besűrítem, a kakaóbabtöretet beleszórom. Az epreket négybe vágom és összeforgatom a zabpelyhes rebarbarával. A sütőt 180 fokra előmelegítem. Egy kerámia forma aljára összetördelem a babapiskótákat. A rebarbarás-epres krémet a babapiskótákra öntöm. A tojásfehérjéket kemény habbá verem a cukorral, majd a kemény fehérjehabot a krémen eloszlatom. A sütőben 10 percig sütöm, míg a fehérjehab meg nem barnul egy kicsit a tetején.
