Keresés a blogon

Fehércsokis őszilekvár karamelles cukorral

Aug 13th, 2010 by Ízbolygó | 0

Befőzés fronton, pontosabban befőzésről tájékoztatás fronton igencsak el vagyok úszva. Még sorakozik jó pár fantasztikus lekvár recept málnával, meggyel, sárgabarackkal, ami mostanság itthon már senkit sem érdekel, hiszen ezek leérettek. Mára pedig egészen mást terveztem megosztani veletek, de reggelire megkóstoltam a tegnap készített lekvárt egy kis brióssal és letettem a hajam! Olyan ízhatás, hogy azóta is egyfolytában azt enném… csak úgy üvegből, kanállal. Magában.

Korábban készítettem már karamellás barackot, az is finom volt, de a borral-fehér csokival ez így sokkal komplexebb. Ütős.

Hozzávalók:
3 kg őszibarack
1,5 dl Béres Magita
1 kg befőzőcukor
3 tasak Dzsemfix 3:1
10 dkg fehér csoki
3 cm Monin fehércsoki szirup
1 bögre puha karamellás cukor(csepp)

A barackot megmosom, kimagozom, kisebb kockákra vágom. Na semmi mértan! Ahogy sikerül! Hozzákeverem a cukrot, a dzsemfixet ill. a bort, majd felforralom. Ha rottyant 5 percet, hozzáadom a szirupot, a fehér csokit és a karamellás cukrot. Ekkor el is zárhatom a gázt, kész. Kifőzött üvegebe töltöm, 10 percre fejre állítom és mehet a kamrába.

Puliszka paradicsom lekvárral, zöldfűszeres gomolyahabbal

Aug 12th, 2010 by Ízbolygó | 0

Amikor leültünk Baranczó Attilával, az Oroszlános Borvendéglő séfjével összerakni a menüt, én ezt vittem, mint ötletet, vega kajának. Talán ez fogyott a legjobban! Elkészítése igazán nem bonyolult, de nagyon jól harmonizálnak az ízek, szóval jó szívvel ajánlom nem csak vegáknak, hanem húsevő társaimnak is. Beválik előételnek, de húshagyó napokon főételnek is. A grillezést kiválthatjuk serpenyőben pirítással is, de ez fontos mozzanata az elkészítésnek, hiszen ezáltal lesz a nedves puliszkából, roppanós külsejű, de belül lágy textúrájú finomság.

Hozzávalók:
Puliszka:
2 dl finom(!) kukoricadara
6 dl víz
3 dkg vaj

frissen őrölt bors

Bazsalikomos paradicsomlekvár:
6 db paradicsom
15 dkg fagyasztott hagyma vagy 1 nagy fej hagyma

szecsuáni bors
csipet fahéj
csipet cukor
2 tk balzsamecet
8 nagyobb bazsalikom levél

Zöldfűszeres gomolyahab:
gomolya (juh)
kevés tejföl
bazsalikom vagy petrezselyem vagy majoranna vagy kapor (!)
kevés olívaolaj

A kukoricadarát a forró, sós vízbe öntöm és sűrűre főzöm. Amikor már sűrűsödik, hozzákeverem a vajat is. Választok egy üvegtálat/tepsit, ami nagyságrendileg 10-15 cmx25 cm-es. Ha ennél nagyobba terítjük szét, akkor vékony lesz a puliszkánk, ha ennél kisebbre, akkor túl vastag. Az edényt/tepsit kivajazom, majd belesimítom a puliszkát és a tetejét is bekenem kevés olvasztott vajjal. Kihűtöm. (Akár előző este is elkészíthető!)
A paradicsomlekvárhoz és az egyéb krémes, mártásos cuccokhoz jobban szeretek fagyasztott hagymakockákat használni, mert a fagyasztást követően a sejtfala sérül, ergo sokkal krémesebbre, puhábbra lehet főzni. Ha nincs ilyen, akkor a hagymát finomra vágom és 3 ek olívaolajon üvegesre párolom. A paradicsomok “alját” bemetszem, forró vizet öntök rájuk, hogy le tudjam szedni a héját. Ha lehúztam róluk, félbevágom és a magját ill. a kocsányost részt kiszedem (remek fehér paradicsom levest lehet készíteni belőle!), majd a húsát a fonnyasztott hagymára dobom. Fűszerezem szecsuáni borssal, pici sóval és cukorral, fahéjjal és sűrűre főzöm. Kevés fahéjjal ízesítem, majd hozzáadom a bazsalikomot és krémesre turmixolom.
A gomolyához keverem a tejfölt ill. a finomra vágott zöldfűszer(eke)t és botmixerrel krémesítem, majd kevés olívaolajjal gazdagítom, tálalásig hűtőbe teszem.

Tálalás: A puliszkát lehet négyzetesre vágni (így nincs veszteség) vagy pogácsaszaggatóval kiszúrni (dizájnosabb). Innentől két lehetőségünk van: vagy forró grillen megpirítjuk mindkét oldalát vagy ugyanezt tesszük csak serpenyőben. Erre kenjük a lekvárt ill. a tetejére a gomolyahabot.

BORAJÁNLAT: Béres Sárgamuskotály 2009

Főzünk együtt? Főzzünk együtt!

Aug 12th, 2010 by Ízbolygó | 0

A Csillagánizs Főzősuli meghirdette új órarendjét! Ha van kedved velem főzni a hónapban ezeken az alkalmakon találkozhatunk:

Nyárzáró brunch aug.18-án
Menü:
Eggs benedict saját készítésű bagellel
fetás sültpaprika-tekercs petrezselyemolajjal
szezámmagos tonhal dinnye relish-sel
tiramisu karamellizált őszibarackkal
bazsalikomos citrom granita
Különleges lekvárok a kamrapolcon szept. 1-én,
Finom, egészséges, változatos és dobozban lakik. Mi az? szept. 10-én,
Itt a szüret! Szőlő és bor a fazékban. szept. 22-én.

Várunk Benneteket nagy szeretettel!

Facebook játék

Aug 11th, 2010 by Ízbolygó | 0

Mától a Facebookon közös játékot hidettünk a Béres Szőlőbirtok és Pincészet – Béres Vineyards and Winery-vel!! A játék augusztus 11 és 20 között tart. A nyeremények száma a fan-ek számával együtt nő, tehát minél több ember – annál több ajándék kerül kisorsolásra! Az ajándékcsomag tartalmából nap mint nap megmutatunk egyet nektek.

Sorsolás augusztus 21-én! Ne feledd! A kalapba KIZÁRÓLAG azon fan-ek kerülhetnek majd, akik mind a két helyen (a Béres Szőlőirtok oldalán és az Ízbolygó oldalán) is szerepelnek, mint rajongók.

Még 11 nap. Gyerünk, regisztrálj, csatlakozz és játssz velünk a sok-sok Béres-ÍB csomag egyikéért!

Metélőhagymás cukkini-karalábé főzelék görög joghurttal és a tojás posírozás

Aug 10th, 2010 by Ízbolygó | 0

avagy a cipész cipője. Mi kerül a blogger(gyerek) tányérjára (9 hónaposan). Ez a poszt Miniről szól, ha nem érdekel, ugorj az aljára a főzelékhez és a posírozáshoz.:-)

A téma a kisgyerekes anyukák főzése. A “nincsidőmsemmire” szindróma. Ami különösen egy olyan csaj szájából hat minimum viccesen, aki egész álló nap otthon van a csemetével, aki néha még aludni is szokott. Kezdem azt gondolni, hogy a nemfőzés, egyfajta fásultsággal, igénytelenséggel egyenlő. De hogy is került a csizma az asztalra? Délelőtt jött egy telefon, hogy mit csinálok? Éppen sok mindent egyszerre, közben meg ebédet. Lemértem. 28 perc volt. Nem a telefon, hanem az ebéd elkészítése. Ezt még az ultratürelmetlen Mini is ki bírta várni. A vége felé mondjuk már kellett pár kölesgolyó és a fíling, hogy a székében ül és mindjárt ehet. De most tényleg ennyire lusták vagyunk vagy nincs fél óránk arra, hogy normális ételt készítsünk?!

Mini táplálásában mostanában RADIKÁLIS változások álltak be. Alapvetően az egész eddigi 9 hónapja, nem volt mindennapi, de a kajálása nagyon komoly. Kezdetben igen jól evett (anyatej), aztán december végén Pöttytől benyalt egy betegséget, úgyhogy antibiotikumot kapott. Januárban megállt a súlygyarapodása, ami azért is volt ijesztő, mivel nagyon jó étvágya volt, de rettenetesen sokat bukott. Millie tanácsára tovább kapta a bélregenáló akármit és aztán egyik napról a másikra, az átlagfogyasztás/étkezés felugrott 250-300 ml anyatej (!!!)-re, amit nem tudtam már előteremteni, csodabogyók ide vagy oda. Megpótoltuk tápszerrel. Mini persze rém okos, nagyjából 3 nap után rájött, hogy esze ágában sincs tovább kínlódni az anyatej kinyerésével, a cumisüveg kiütéssel győzött. A fejés meg egyenes út volt az elapadáshoz. A szoptatás, az anyatej szerintem igen fontos, így lelkileg meg is viselt a tény, hogy míg Pötty 13 hónapos koráig igényelte, Mini ilyen korán lecserélt. 4 hónapig anyatejen élt, aztán meg tápszeren és 5,5 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást. Persze ez sem úgy zajlott, mint anno… Az alma, körte helyből azt eredményezte, hogy még jobban bukott, viszont a krumpli, répa rögtön nagy kedvenc lett. A gyümölcsök most már jól csúsznak, de a favorit a DARABOS KAJA! 9 hónaposan foga egy szál sem, de mindent nyomat befelé. Tényleg jöhet BÁRMI. Oké, allergén dolgokat nem adok neki (tej, csonthéjas, méz, stb, még tiltólistán). Ebédre rendszerint főzelék a menü, husival (abszolút favorit!), tojás sárgájával, sajttal. A főzelékeket eleinte pürésítettem és a (krumpli kivételével) elég sokszor ki is fagyasztottam jégkockatartóban, mivel ez a rohangálós életünkhöz igen praktikus, nem beszélve arról, hogy kis mennyiségekkel nem szoktam bajlódni.:-) A zöldségek alatti párolólé egyébként remek zöldségalaplének, szintén fagyasztható! Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag a mi kajánkat eszi, hiszen nyaranta rengeteg főzelék készül nálunk. Kedvencek a ratatouille kölessel vagy rizzsel ill. a bármilyenfőzelék. Hogy ne legyen unalmas, egyfolytában variálom az alapanyag zöldségeket. Persze ebben néha a készletek adják a kereteket. Ma éppen cukkini-karalábé lépett a feldolgozandók listájának tetejére, úgyhogy ebből készült az ebédünk. Én posírozott tojással, ő tojássárgájával és egy kevés főtt krumplival.

Amúgy Mini szépen fejlődik, 9,5 kg, rengeteget mosolyog és mindenhol feláll. Csudapofa! Szeretjük!

Még valami: tojást posírozni végtelenül egyszerű!

Metélőhagymás cukkini-karalábé főzelék görög joghurttal és posírozott és főtt tojással
Hozzávalók 1 baba és egy anya részére:
1 csokor újhagyma
3 salátacukkini
2 karalábé
25 dkg görög joghurt (megfelel a sima natúr is, csak jól kell csepegtetni!)

frissen őröl bors
1/2 citrom leve
metélőhagyma
2 tojás
babának: 1 krumpli főzve (elhagyható, de tegnapról maradt)

A hagymát felkarikázom és kevés olívaolajon megpárolom. A cukkinit és a megpucolt karalébét a nagylyukú reszelőn lereszelem. A hagymára dobom először a karalábét és a cukkini 2/3ad részét. Kicsit megsózom és lefedve párolom. Botmixerrel néhányszor beleturmixolok, így meg is van a sűrítés, a krémes állag. Belekeverem a maradék cukkinit, hogy legyen benne harapható rész is. Így textúra keveredik: a leturmixolt, a párolt puha és a harapható. Görög joghurttal tovább krémesítem, citromlével savanyítom, az apróra vágott metélőhagymát belekeverem. Közben egy edényben keményre főzöm az egyik tojást.

Posírozás: 1 vizet alacsony lángon melegíteni kezdek 1 tk ecettel. Éppen addig kell melegíteni, míg apró buborékok kezdenek az edény alján fejlődni. Nagyjából 75-80 fok körül legyen a víz. Egyszer érdemes kimérni egy maghőmérővel, megjegyezni, milyen állapotban van akkor a víz. Ekkor egy kanállal örvényt keverek a vízbe és beleengedem a tojást (profik egyszerre 4et is készíthetnek). Ahogy megáll a tojás, szépen utoléri és bevonja a fehérje. Akkor jó a tojásunk, ha kicsit megmozgatjuk a vizet és az úszni kezd, Ekkor a fehérje összeáll, a sárgája pedig klassz, folyós. Egy szedőkanállal kihalászom a tojást. Ha csak később használom fel, akkor jeges vízbe engedem. Használat előtt pedig forró, sós vízbe mártom és már tálalható is.
Füstölt Maldon sóval szórtam meg a tetejét. Imádom!

A Facebookon extra képpel!

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007