Keresés a blogon

Mandulás, mazsolás piláf csirkével

Jan 21st, 2010 by Ízbolygó | 0

A karácsonyi nagy zabálások után igazán jól esik a gyomornak egy kis fellélegzés. A rizses ételek nagy barátjaként most egy ilyet dobnék be a köztudatba. Manapság minden magára valamit is adó gasztromókus rizottót készít szarvasgombával, azonban a világ keleti részén a népek piláfot esznek, ami legalább olyan jól variálható és finom, mint talján rokona. Talán még különlegesebb is a fűszerek és a gyümölcsök miatt. A piláf eredetileg egy zöldséges húsétel rizzsel, árpával vagy bulgurral, amit a belekevert gyümölcsök és fűszerek tesznek igazán feledhetetlenné.

Keleten többnyire birkahúsból készítik. Jó birkát nagyjából a székesfővárosban mindössze egyetlen helyen lehet kapni, azonban az jelenleg földrajzilag tőlem távol esik, ráadásul bkvsztrájkkal sújtott időket élünk, így maradt a csirke. A hétköznapi csirkét azonban remekül feldobta a mandula, paradicsom és a mazsola. Így történt, hogy a rizses húst ettünk, kicsit másként, mint azt idehaza megszoktuk.

Hozzávalók:
40 dkg csirkemellfilé
2 lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
3 sárgarépa
fél póréhagyma
negyed tk őrölt chili
2 tk őrölt fahéj
1 konzerv darabolt paradicsom (Mutti)
3 dl rozé
1 marék mazsola
1 marék hántolt, durvára vágott mandula
8 koktélparadicsom
30 dkg jázminrizs
natúr joghurt

A húst megmosom, felkockázom, majd kevés olívaolajon egy serpenyőben megpirítom. A lilahagymát hosszú csíkokra vágom és a húshoz adom. A fokhagymát ráreszelem. Előszedem a vaslábasomat és átpakolom a hagymás húst. Ráöntöm a paradicsompürét, a rozét, 3 dl vizet, rászórom a rizst. Sózom, borsozom, fahéjjal és chilivel megszórom. Lefedem és elkezdem főzni. Közben a sárgarépát csíkokra, a pórét karikákra vágom és a rizses húshoz adom. Amikor már a rizs, a hús és a répa is majdnem elkészült, hozzáadom a mazsolát, a mandulát és a vége előtt 5 perccel a koktélparadicsomot. Natúr joghurttal tálalom.
Másnap felmelegítve még finomabb.

Eredetileg a borsán

Francia briós

Jan 20th, 2010 by Ízbolygó | 0

Az ünnepek elszaladtak, kénytelen-kelletlen vissza kell zökkennünk a szürke, rideg-hideg hétköznapokba. Ismét a rohanásé a főszerep. Hétvégente azonban megjár egy kis kényeztetés. Egy későn kelős reggel, finom péksüti, vaj, lekvár, egy korty pezsgő… és máris Párizsban érezhetjük magunkat.

Osztrák szomszédainknál talán csak a franciák jobbak péksütikben. Kinek ne futna össze a nyál a szájában egy pihekönnyű, ropogós croissant láttán? A másik jellegzetes francia ínyencség a briós, ami igazán egyedi a tetején található kis dudorral, amit a habos tejeskávénkba mártogathatunk. Elkészítése nem egy nagy ördöngősség és ha előző este összeállítjuk a tésztát, reggel már a frissen sült briósainkra kenhetjük a vajat!

Hozzávalók
50 dkg liszt
25 g élesztő
2 dl langyos tej (vagy tejszín)
fél tk cukor
10 dkg vaj
2 tojás
fél tk só
1 tojás sárgája a kenéshez

A lisztet keverőtálba szitálom, majd a közepébe mélyedést készítek. Ebbe morzsolom az élesztőt, majd a lyukba öntök két ek langyos tejet, melyet fél tk cukorral elkevertem. Lefedem és 15 percet kelesztem. A vajat meglangyosítom (épphogy folyjon), majd a 2 tojással és a sóval együtt a tésztához adom és hólyagosra kidagasztom. Ez történhet kézzel, robotgéppel, kenyérsütő géppel is. 30 percig letakarva kelesztem. (ha előrelátóak vagyunk, itt kell előző este hűtőbe tenni a tésztát, aztán másnap reggel fél óra alatt szobahőmérsékletűre melegszik a tészta és már mehet is a sütőbe)
Cakkos szélű mini tortaformát, vagy szufléstálkát kivajazok. A megkelt tésztát 8 nagyobb és 8 kisebb golyóbisra osztom. A nagy golyóbis kerül a forma aljára, majd ennek tetejébe egy mélyedést készítek. Lekenem tojássárgájával. A kis golyókat a nagy golyó tetejére ültetem és ezt is bekenem tojással. Még 10 percet hagyom kelni, ezalatt a sütőt 200 fokra melegítem. A briósokat 15 perc alatt megsütöm.
Figyelem! Nem édes! Aki édesen szeretné, az a tésztájába tegyen 10 dkg cukrot.

Lekvárral, jófajta vajjal, libamájpástétommal vagy csak egy bögre tejes kávéval mennyei reggeli.

Eredetileg a borsán

Gesztenyetekercs

Jan 19th, 2010 by Ízbolygó | 0

Karácsonyi záróposzt.:-))) Kicsit sajnálom, hogy vége. Már a karácsonyi időszaknak, de lesz majd idén is!

Azt vettem észre, manapság vonzódom az olyan kajákhoz, amiket réges-régen ettem. A hétvégi disznóvágás kapcsán lecsúszott egy kis véreshurka, töltött káposzta, amiket korábban jellemzően nem sűrűn fogyasztottam. Aztán itt van ez a gesztenyetekercs. Magára a gesztenyepürére is rá vagyok kattanva, de ezt a tekercset is imádtam. Pedig nem sokban különbözik a már-már retronak számító kókusztekercstől. (na most ezt is megkívántam…)

Hozzávalók:
45 dkg darált háztartási keksz
4 ek kakaópor
2 ek kókuszreszelék
15 dkg porcukor
1 dl rum
1 espresso
8 dkg puha vaj
Krém
2 cs gesztenyepüré
15 dkg vaj
10 dkg porcukor
pici rum
1 cs kandírozott cseresznye vagy fagyasztott meggy (felengedve)

Nagyjából ezek a mennyiségek. Azért nagyjából, mert nagyban függ a gesztenyepüré és a keksz állagától. A lényeg, hogy puha, könnyen formázható legyen a tészta, a krém pedig lágyabb, könnyen kenhető. A a vajat a porcukorral habosra keverem, majd hozzáadom a kekszet, kakaóport, rumot és a kávét összedolgozom. Fóliát kiterítek, majd eloszlatom rajta a masszát, tenyeremmel kiegyengetem, aztán újabb fóliaréteget terítek rá és sodrófával egy téglalapot alakítok ki belőle. A krémet is összeállítom, majd a “tésztára” kenem (előtte vegyük le a felső réteg fóliát!!!) Az egyik szélére ültetem a cseresznyéket és mint a rétest feltekerem. Hűtőbe teszem, majd másnap szeletelem.

Tipp: Ha fagyasztott meggyel dolgozunk, a leve mehet a “tésztába” kávé helyett!

Tejszínes gyűrűk

Jan 19th, 2010 by Ízbolygó | 0

Nekem ez volt a kedvencem a karácsonyi aprósüti felhozatalból. Langyosan egy egész tepsivel fel bírtam volna falni belőle.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
30 dkg (!!!) tejszín
30 dkg vaj (hideg)
2 tojás sárgája
szórócukor

Elöljáróban: Ez elég nagy mennyiség, sztem fele is elég egy 4 tagú családnak. Viszont jól elvan fémdobozban és 1 hét múlva még simán élvezhető!

A lisztet egy tálba szitálom, a közepébe lyukat készítek, majd ebbe öntöm a tejszínt. A vajat lereszelem, vagy késsel kicsire darabolom és a lisztes-tejszínhez adom és összeállítom a tésztát. Fóliába csomagolva 1 órát hűtőben hűtöm. Fél cm vastagra kinyújtom, majd 4 cm átmérőjű pohárral kiszaggatom és a közepét az almamagház eltávolítóval kiszúrom. Megkenem a 2 tojássárgája+2 ek víz keverékével és szórócukorral meghintem. 180 fokon pirosodásig sütöm. Nagyjából 18-20 perc.

Lecker 2009/12

Florentine 3.

Jan 18th, 2010 by Ízbolygó | 0

Készült már talppal sütinek ill. talp nélkül is. Most ismét talp nélkül, azonban ez egy más recept. A végeredmény finom, a legkapósabb volt!

Hozzávalók:
20 dkg vaj
2 ek méz
15 dkg barna nádcukor (Demerara)
3 dl tejszín
5 dkg kandírozott narancshéj
5 dkg kandírozott citromhéj
20 dkg szeletelt mandula
5 dkg liszt
10 dkg kandírozott cseresznye
étcsoki olvasztva

A vajat a mézzel, a tejszínnel és a cukorral összeolvasztom-felforralom és 5 percig rotyogtatom, majd hozzákeverem a kandírozott cuccokat és a mandulaszeleteket. Ezekkel is rotyogtatom 2 percet, majd belekeverem a lisztet. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre simítom a masszát és 200 fokon 15 percig sütöm, amíg aranybarna nem lesz. HA kihűlt, egy tálcára fordítom, majd lehúzom róla a sütőpapírt és megkenem olvasztott csokival. Ha a csoki megdermedt, visszafordítom és forró vízbe mártott késsel könnyedén szeletelem.

Backvergnügen wie noch nie

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007