Keresés a blogon

Ricottás tzatziki hab paradicsommal és kapros vinaigrettel – VKF! XVII.

Jul 21st, 2008 by Ízbolygó | 0

Dolce Vita, a VKF! XVII. fordulójának háziasszonya, igazán remek témát eszelt ki az e havi fordulóra, aminek főszereplői a saláták lettek. A saláta nálam kétségkívül a szezon egyik sztárja – a fagyik és a turmixok mellett. Salátakészítés ügyében kétféle lehetőség merül fel esetemben:

1. ad hoc módszer: saláta megkíván – hűtő kinyit – tartalom felmér – mos/szeletel/összehajigál/leönt – hmmm, de jó lett! – elfogyaszt/kitunkol
2. körültekintő: együnk salátát holnap! felkiáltás – alapanyagok beszerzése – saláta elkészítése – hmm, jó lett! – elfogyaszt

Manapság az első lehetőség kezd (egyéb kaotikus tényezők mellett) mind inkább eluralkodni a konyhámban. Ennek nem örülök, de ez az időszak ilyen. Most is kissé ad hoc dolgoztam. Azért csak kicsit, mert abban biztos voltam, hogy uborkát, kaprot és paradicsomot szívesen tennék bele. Így született meg a ricottás tzatziki hab. Eredetileg a múltkori uborkás-burgonya salátát terveztem mellé, de úgy elnehezült volna ez a légies fogás, így maradtam a könnyed, kapros paradicsomsaláta mellett.

Hozzávalók:
2 kígyóuborka (nagyjából 45 dkg)

3 zselatinlap
25 dkg ricotta
15 dkg natúr bio joghurt
1 nagy gerezd fokhagyma
frissen őrölt tarkabors
5 szem paradicsom
Kapros öntet
1/2 csokor kapor
3 ek olivaolaj
1 ek aceto balsamico bianco
frissen őrölt bors, esetleg só is

Az uborkákat megmosom, hosszában félbevágom, ha nagyon magos, a magokat kivájom, majd a reszelő nagyobb lyukain lereszelem. Sózom és fél óráig állni hagyom. Közben a zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. Az uborkareszeléket kinyomkodom. A ricottát a joghurttal habosra keverem, majd hozzáadom az uborkát, belereszelem a fokhagymát. A zselatinlapokat kiemelem a vízből és hozzámerek 2 evőkanálnyi uborkás keveréket és addig melegítem, amíg a zselatin fel nem oldódik. Ekkor lehúzom a tűzről és belekeverek egy újabb evőkanálnyi hideg masszát, hogy hűljön a zselatinos keverék, majd az egészet összekeverem. Poharakba, kis tálkákba adagolom és hűtőben egy éjszakát hűtöm. Tálalás előtt meleg vizet engedek az oldalára, majd körbevágom és a paradicsomsalátára borítom.

Paradicsomsaláta kapros vinaigrettel

Az ecetet és az olajat összekeverem, majd beleaprítom a kaprot és a felszeletelt paradicsomra öntöm. A vinaigrettet nem nagyon sózom.

Egyéb saláták, amiket szeretünk:
Bazsalikomos epersaláta
Cézár salátája csirkével
Cukorborsó saláta
Fűszeres juhtúró sonkabatyuban salátával
Majonézes saláta kukoricával, gombával és füstölt sajttal
Nektarin saláta kecskesajt golyókkal
Pirított kelkáposzta dióval és málnás balzsamecettel
Rukkola saláta szarvasgombás olajjal és balzsamkrémmel
Uborkás burgonyasaláta
Tavaszi saláta cikóriával
Tejfölös uborkasaláta

Ötlet: essen und trinken 2008/7

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007