Keresés a blogon

Brokkolis-tonhalas spagetti

May 31st, 2011 by Ízbolygó | 0

Hipp-hopp tészta gyerekeknek. És egy beszélgetés a Kismama magazin júniusi számában. A téma az ovi ill. az étkeztetés az óvodában. Továbbá még két recept is a kisebb korosztálynak. Fogadjátok szeretettel!

Hozzávalók:
1 cs újhagyma
1 tonhalkonzerv
1 kisebb fej brokkoli
Fél (bio)citrom héja és leve
5 ek tejszín
1 marék spagetti tészta
Olívaolaj

Frissen őrölt bors
Parmezán sajt

A vizet kevés sóval feltesszük forrni a tésztának és a brokkolinak két fazékban. A hagymát megmossuk, vékony karikákra szeljük, olívaolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a tonhalkonzervet. Átforgatjuk, citrom héját ráreszeljük, levét ráfacsarjuk, tejszínnel felengedjük. Frissen őrölt borssal, esetleg sóval ízesítjük. A brokkolit kisebb rózsákra szedjük és a felforrt sós vízben 3 percig főzzük, hogy roppanós maradjon, majd jéghideg vízzel leöblítjük. A tésztát a megadott ideig főzzük, így harapható (=al dente) marad, nem fő szét. A kifőtt tésztát a szósszal összeforgatjuk, brokkolirózsákat keverünk bele, ill. parmezánszeleteket faragunk rá.

Ez már nyár! Zöld spárga és bok-choy citromos pankoval, kaprigyümölccsel és parmezánnal

May 27th, 2011 by Ízbolygó | 0

Ezek már IGAZI nyári ízek!!! A zöld spárga vad, kicsit füves ízéhez remekül passzol a bok-choy. De mi is ez? A bok choi/choy vagy pak soi éppen merre járunk Kínában. Vastag, világos szára és zöld levelei vannak, íze a kelkáposztáéra emlékeztet, de sokkal lágyabb, finomabb. Szárával együtt készítjük el, párolva, majd kevés vajon átforgatva. Nyersen mehet salátába is! Lelőhelyek: Ázsia a Csarnokban, jobb zöldségesek, Culinaris.

Hozzávalók:
1 cs zöld spárga
2 bok choy
15 dkg panko morzsa *
1 (bio) citrom leve és reszelt héja
frissen őrölt tarka bors
1 marék kaprigyümölcs
5 dkg parmezán
5 dkg vaj

A spárgák oldaláról körben leszedem a vadleveleket/hajtásokat. A bok choyt megmosom, félbe vágom. Egy lábasban vizet forralok és ebbe mártom a zöldségeket 3 percre, majd jeges vízbe. A vajat megolvasztom és a pankot megpirítom rajta. A citrom héját belereszelem, borsozom, majd a zöldségekre szórom. A kaprigyümölcsöket mérettől függően félbe-negyedbe vágom. A citrom levét a zöldségekre locsolom és a vajas-pankoval és a kaprigyümölccsel összeforgatom őket. Parmezánt forgácsolok rá.

Elkészítés: 10 perc, élvezetek: 100%

* Panko morzsa: Ez a japán morzsa klassz ropogós bundát kölcsönöz a husinknak. Érdemes próbálkozni vele. Bekerülése sem egy horror, az ismert delikátokban kapható. Egyébként maga a morzsa jellegzetesen szúrós, szilánkos szerkezetű, így a bepanírozott felület sem lesz egyöntetű, ne is gyúrjunk rá!

Hagymavirág

May 25th, 2011 by Ízbolygó | 0

Habos eper parfé

May 23rd, 2011 by Ízbolygó | 0

Hogy ez pontosan sherbet-e avagy parfé nem merném meghatározni, viszont megaegyszerűen összeállítható és szuperfinom! Itt a hőség, lehet tolni a klímát, fagyit ész nélkül, meg is van az eredménye, mára pl. egyáltalán nincs hangom, amit überviccesnek tart Mini, aki egyfolytában rosszalkodik és még rákiáltani sem tudok, csak suttogva emelem fel a hangomat, rárecsegek… ő meg gurul a röhögéstől.

Hozzávalók:
40 dkg eper
1 lime
5 dkg porcukor
25 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín

Az epreket megmosom, kicsumázom, majd a lime levével és a porcukorral leturmixolom. Félreteszek 4 eknyit. A tejszínt kemény habbá verem. A mascarponét 2 ek porcukorral kikeverem, majd hozzáadom az epres turmixot és végül a tejszínt. Tálba merem, fél órát fagyasztom, majd a tetejére csorgatom és spirálszerűen belekeverem a félretett epres turmixot. Ismét fagyasztás. Aztán kanalazás.

Régebben MENTÁS EPERFAGYI készült.

Ötlet: Lecker

Teljes kiőrlésű tönkölylinzer málnaszósszal

May 19th, 2011 by Ízbolygó | 0

A teljes kiőrlésű cuccokról mindenfélét lehet olvasni, megy a huhogás, jujjogás, fuzáriumriadó. Mivel sajnos búzamezőink sincsenek, így kénytelenek vagyunk beérni a boltban vásárolttal. Amúgy nem vagyok elvakult bio, meg teljes kiőrlés párti, DE linzerben határozottan finom. Ad hozzá valami plusz diós ízt, ami nekem nagyon bejön. A linzer meg tuti bejövős a gyerekeknek, szóval ez deal a javából.

Arról ment itthon az eszmecsere, hogy vajon hogyan is van az, hogy ennyit főzök össze-vissza, ide meg ilyen ritkásan csúsznak fel a posztok? Nos elárulom, hogy a posztok nem írják meg magukat és irtóra soksok más is van, de azért a Facebookon vagyok, meg ott most van is játék szuperes ajándékokkal, szóval gyertek-gyertek oda is!

ÉS! Árukapcsolás! Az oviban lesznek nyári táborok! Manókonyha, OVILIMPIA és egyéb klassz programok.

Hozzávalók:
30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
fél teáskanál sütőpor
25 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja

A lisztet összekeverem a sütőporral. A vajat almareszelőn lereszelem és összemorzsolom a liszttel. Hozzáadom a porcukrot, a tojássárgáját, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat. Összegyúrom a tésztát és fóliába csomagolva fél órára irány a hűtő.
Ezt követően meglisztezett deszkán fél cm vastagra kinyújtom és tetszőleges formával kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre ültetem őket egymástól tisztes távolságra, nehogy összenőjenek. 200 fokon aranyszínűre sütöm őket. Majd, ha kihűltek a málnaszósszal ragasztjuk össze őket.

Málnaszósz:
45 dkg fagyasztott málna
5 ek méz

A málnát a mézzel sűrűre beforraljuk.

A recept a márciusi Nők Lapja Konyhában jelent meg.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007