Keresés a blogon

Húsvét – receptek 2.
Sárga túró (sós)

Apr 7th, 2010 by Ízbolygó | 0

A sárga túró jellemzően a keleti országrészben ismert étel, aminek bérelt helye van a húsvéti asztalon. Húsvét vasárnap az asszonyok még a templomba is elviszik, hogy a pap megszentelje a többi finomsággal egyetemben. A sárga túró elkészítése nem igényel konyhai gyakorlatot, külön edényeket, viszont ízesíteni ezerféleképpen lehet, így a kezdő, rutintalan konyhatündérek is villantani tudnak vele a húsvéti traktánál. Alapvetően lehet édes és sós íz világú. A sósba kerülhetnek aprított zöldfűszerek, medvehagyma, snidling, az édesbe aszalt gyümölcsök, vanília. A sárga túrót sonkával és kaláccsal szokták fogyasztani.

Hozzávalók
ahány dl tej, annyi tojás = 5 dl tej, 5 tojás

frissen őrölt bors
2-3 evőkanál cukor
Ha édes, mehet bele: vanília, aszalt gyümölcs
Ha sós, mehet bele: petrezselyem, bazsalikom, tárkony, medvehagyma, snidling, sáfrány, egyebek

A tejet felmelegítem, a tojásokat kevés sóval és cukorral összekeverem. Ha a tej már forró, a lángot letakarékolom, majd a tojásos keveréket apránként belekeverem. Addig kavargatom, amíg a össze nem túrósodik. Ekkor egy szitába vászonkendőt/konyharuhát, nagyobb gézlapot terítek, ebbe merem a masszát. Összekötöm, mint egy batyut és egy tál felett hagyom kicsepegni a savót. Ha kicsepegett, hűtőbe teszem. Másnap már gyönyörűen szeletelhető.

Húsvét – receptek 1.
Sonkatekercs

Apr 6th, 2010 by Ízbolygó | 0

A pénteki ámokfutásban csak linkeltem a Borsára, most ím itt vannak a receptek is a képekkel. Meg pár szó a Húsvétról is esik. Mondjuk, most biztosan mindenki rosszul van a sonka-tojás-túró hármastól, de én meg szeretném, ha itt is szerepelnének, mert finomak voltak!:-)

A húsvét úgynevezett mozgó ünnep, mivel a mindenkori tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra esik – vagyis a március 22-től április 25-ig tartó időszakon belül minden évben változik. A húsvét előtti böjtidőszak 40 napig tart és már a 4. századtól általános volt ezzel készülni az ünnepre. A szó maga a hús nagyböjt utáni első fogyasztására utal. Húsvét vasárnapot megelőzően 7 napig tart az úgynevezett Nagyhét, amely a Virágvasárnappal kezdődik. Nagypénteken Jézus halálára emlékezünk, ilyenkor mindenhol kioltják a tüzeket.

Maga a tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. A piros/vörös tojásnak a pogányság idejében is már mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ezért festünk tojásokat a locsolóknak. A húsvéti szimbolikában a víznek, a báránynak, a tűznek mind-mind jelentése van.

Húsvéti klasszikusok új köntösben, ill. újdonságok:
Sonkatekercs-másként
Ki ne kóstolta volna már a vizes-nedves “gépsonkát” a belsejébe töltött tormahabbal? A sonkatekercs széles spektrumon mozog: vannak egészen kifinomult házi verziók, illetve a másik véglet: a bolti készételes pultban található tormás-aszpikba merevedett rémség.

És a csavarral:
Sonkatekercs (levegőn érlelt) tormás sajtkrémmel, friss spenóttal
Sonkatekercs zöldfűszeres cottage cheese-zel
Sonkatekercs hagymacsírás körözöttel

Tormás, sajtkrémes sonkatekercs friss spenóttal
Hozzávalók:
fél doboz sajtkrém (Phildelphia, Medve pl.)
1-2 evőkanál tejföl

frissen őrölt bors
1 teáskanál majonézes torma
1 marék friss spenótlevél
2×2 szelet prosciutto crudo vagy serrano sonka

A sajtkrémet a tejföllel lazítom, majd ízesítem (só-bors-torma). A spenótleveleket alaposan megmosom, és apróra vágom. Két szelet sonkát egymás mellé fektetek egy fóliára úgy, hogy 1 cm szélesen egymásra is lógjanak/átfedjék egymást.
A töltelék felét a sonkák egyik végére halmozom, majd rányomkodom a frissen vágott spenótleveleket, és mint a rétest, a fólia segítségével feltekerem, és hűtőbe teszem tálalásig. Tálaláskor éles késsel vékony szeleteket vágok a sonkából.

Sonkatekercs zöldfűszeres cottage cheese-zel
Hozzávalók:
1 doboz cottage cheese
friss zöldfűszerek (bazsalikom/petrezselyem)

frissen őrölt bors
2×2 szelet prosciutto crudo vagy serrano sonka

A zöldfűszereket felaprítom, és a sajthoz keverem, sóval, borssal ízesítem. A fent leírt módon a sonkákat kiterítem, majd a zöldfűszeres sajtot az egyik végébe halmozom, és feltekerem. Tálalásig hűtőbe teszem, majd éles késsel vékony szeleteket vágok a sonkából.

Sonkatekercs hagymacsírás körözöttel
Hozzávalók:
15 dkg túró (vagy túró és juhtúró keveréke)

frissen őrölt bors
1-2 evőkanál tejföl
1 teáskanál édesnemes piros paprika por
1 gerezd fokhagyma
hagymacsíra
2×2 szelet prosciutto crudo vagy serrano sonka

Elkészítem a körözöttet. A túrót (vagy a túrót és juhtúrót) a tejföllel összekeverem, majd hozzáadom a paprikát, sózom, borsozom, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát. Belekeverem a hagymacsírát is. A sonka töltése, mint az első receptnél.

mert nem lehet zavarba hozni:-)

Apr 5th, 2010 by Ízbolygó | 0

ÍB: Kit rajzoltál le?
Pötty: Téged, anyu.
ÍB: Nem rajzoltad meg a kezeimet. (és nyújtom a rajzot, hogy rárajzolja)
Pötty rám néz, a gyönyörűséges kék szemei értetlenül csillognak:
A hátad mögött van! Azért nem látszik!

Anyám… és még csak 4 éves….:-))))

Másik.
Húsvét hétfő. Az egész család pizsiben. Mindenki kócos, kivéve Minit, mert neki még mindig alig van haja. Mi felnőttek kávéval (nekem még egy Mini is lóg) a kézben kódorgunk, próbáljuk felvenni a fonalat. Pötty persze pörög. Majd az apjához szól:
Mikor locsolsz már meg minket?
MrÍB: Mert?
Pötty: Mert-mert… Mert Te vagy a fiú!

Húsvét-csavarral, Segítsüti és kontroll

Apr 2nd, 2010 by Ízbolygó | 0

Húsvéti ételekkel kis csavarral. A Borsán ezzel játszottunk az egy hétben. Jó dolgok születtek. A kesus-medvehagymás tojás egyenesen frenetik.

Medvehagymás-kesus töltött tojás
Sárgatúró
Sonkatejkercsek másként

A Segítsütin a Nők Lapja Konyhája 100.00 Ft-ot licitált a sütimre. Mivel ezt nehéz megugrani, így a második két vigaszágasnak is megsütöm. Ma éjfélig lehet licitálni! Hajrá-hajrá!!!

És most elviszem Pöttyömet kontrollra. MINDENKI SZORÍTSON!!!!

Medvehagyma-burgonya krémleves leveles véres hurkával

Apr 1st, 2010 by Ízbolygó | 0

A hétvégén Apukám jóvoltából tobzódtunk a medvehagymában. Komplett menüket nyomtunk medvehagymából. A medvehagyma évek óta fogságában tart. Ez jelenti a tavasz beköszöntöttét. Lássuk a menü leves részét.
A leveshez (a savanyúkáposzta leveshez hasonlóan) remekül passzolt a véres hurka, most kabátba burkolva.

Hozzávalók:
5 nagy szem burgonya
2 fej hagyma

frissen őrölt bors
kakukkfű
majoranna
1 dl tejszín
1 nagy csokor medvehagyma
2 ek almaecet
1 citrom héja és leve
véreshurka
leveles tészta

A hagymákat finomra vágom és kevés olívaolajon megfonnyasztom. A burgonyát meghámozom, felkockázom, majd a hagymához adom. Annyi vízzel öntöm fel, hogy a burgonyát ellepje+5 cm. Sózom, borsozom, hozzáteszem a zöldfűszereket összekötözve. A burgonyát puhára főzöm, majd a zöldfűszereket kiveszem és a levest összeturmixolom. Tejszínnel selymesítem, citrom levével és héjával, valamint az almaecettel teszem pikánnsá. A medvehagymát vékony csíkokra vágom, kevés olívaolajjal kikeverem és tálaláskor a levesre halmozom.

Közben a véreshurkát egy tepsiben a sütőben elősütöm, ropogjon a héja. Amikor nagyjából lehűlt, leveles tésztába burkolom, tojás sárgája és tejföl elegyével megkenem és 200 fokon pirosra sütöm.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007