Keresés a blogon

Itt a vége, fuss el véle – Sok kicsi sokadszor

Nov 30th, 2009 by Ízbolygó | 0

Ismét egy remek kezdeményezés, amiben legnagyobb örömömre én is részt vállalhatok. Nemis, Chili és Fakanál kigondoltak valami igazán klassz dolgot. 15 gasztroblogger és 15 cég felajánlást tett (hogy ki-mit, az oldalon olvasható). Ezekre a felajánlásokra lehet december 1 és 14. között 1000 Ft-os sorsjegyeket venni, megjelölve, melyik felajánlás is érdekli a jelentkezőt. Aztán 18-án következik a mindent eldöntő sorsolás. A befolyt összeggel a Gyerkemétkeztetési Alapítványt támogatjuk, hogy a nehezebb sorsú csöppségek tányérjára is kerüljön étel.

Sereghajtóként pedig megismertetném az Ízbolygó&Co. felajánlását. Tehát:

Borkedvelők, borisszák figyelem!
A blogon eddig is libling volt a bor, így a bor, most is a program (sav)gerincét adja.
A jövő év elején, egy előre egyeztetett napon szívesen látunk két főt Budapest melletti hajlékunkban egy vacsorára, ahol megtapasztalhatják a vendégek, hogy télen is lehet grillezni (nem is akárhogy!). Mindezt egybekötjük két borkóstolóval, amit Heimann Zoltán és Sz.Kis László tartanak, bemutatva a Heimann és a Kerkaborum borokat, néhány újdonsággal kiegészítve.
Mindezt megfejeljük pár gasztroajándékkal az Ízbolygóról ill. egy-egy borösszeállítással az említett borászatoktól.
Gyermekkergetéssel, fürdetéssel, büfiztetéssel tudjuk színesíteni még a programot.:-)

Kattints a sokkicsire, vegyél sorsjegyet és ha a Fortuna melléd áll egy remek eszemiszomon vehetsz részt jó (borász)társaság és finom borok kíséretében!

Karácsonyi ujjgyakorlat 2:
Havas csokihegyek

Nov 27th, 2009 by Ízbolygó | 0

Bemelegítés…

Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg barna nádcukor
4 dkg holland kakaópor
csipet só
1 tojás
4 dkg mogyorónugát
10 dkg vaj
8 dkg fehér csoki

A fehér csokin kívül az alapanyagokat összedolgozom. Diónyi darabokat csípek belőle, a tetejét megcsípem, hogy hegycsúcs legyen belőle. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre ültetem, majd 180 fokon 14 perc alatt megsütöm. A fehér csokit felolvasztom (vigyázz! gyorsan odakap!) és a hegycsúcsok tetejére folyatom, mint havat.

Forrás: 1 tészta-50 keksz

Kakukkfüves gombakrémleves sonkás grissinivel

Nov 27th, 2009 by Ízbolygó | 0

Zsúfolt lett az évvége. Leadások, az oviban Mikulás és karácsonyi műsor megszervezése, ajándékok beszerzése a családnak és az ovisoknak és a lassan 5 hetes MiniPötty ellátása. A nagyovis lányom napközben általában oviban van, kivéve amikor nem. Olyankor már-már úgy érzem polippá kellene váljak és karokat növesszek. Mert büfiztetni és közben “ollózni egy koronát”, ehhez bizony kevés a kettő.:-) Jövő héttől pedig már Advent! Azt tervezem, hogy az oviban újraindítom a Manókonyhát, amikor is adventi finomságokat készítenénk a lelkes kiskuktáimmal. Terv megannyi, csak az idő tengelyen kell jól egyensúlyoznom… Közben meg csak gyarapodnak a nem posztolt finomságok. Ez a gombakrémleves is két héttel ezelőtt született. A krémlevesek esetében bírom, ha csak 1, max. 1 fajta zöldségből készül (hagymán kívül). Így adja ki leginkább az ízeket ill. a fűszerezéssel lehet variálni, meg a hozzá kínált kísérővel. Az alaplével manapság úgy vagyok, hogy krémlevesnél hanyagolom. Húsalaplét azért nem, mert a hússal nem vagyok mostanában barátságban, a zöldségalaplét meg az előbb leírtak miatt. Azt az ízt akarom CSAK érezni, amiből készült. Nem mást. Most répát is tettem a gombához, ill. egy szem krumplit, előbbitől kissé édeskésebb, utóbbitól krémes, sűrű lett.
A sonkás grissini pedig remekül harmonizált a levessel.

Hozzávalók:
fél kg csiperke gomba
egy maréknyi erdei gomba, szárítva
1 nagyobb sárgarépa
1 fej hagyma
1 szem burgonya
1/2 dl tejszín
1 dl tejföl

frissen őrölt bors
8 ág kakukkfű
fél citrom leve

A szárított gombát folyó vízben átmostam, majd annyi meleg vízbe, ami ellepte, beáztattam még reggel. Két órával később a hagymát, gombát, sárgarépát és a burgonyát megpucoltam, és felkarikáztam/kockáztam. Olívaolajon a hagymát megfonnyasztottam, a gombát, a répát és a burgonyát rádobtam és kicsit együtt pároltam őket, majd felöntöttem az erdei gombával és az áztatólevével, valamint kevés vízzel pótoltam még. Só, bors, kakukkfű ízesítette. Amikor a zöldségek megfőttek, botmixerrel homogenizáltam. A tejszínnel és a tejföllel gazdagítottam, ill. fél citrom levével savanyítottam rajta.

Sonkás grissni
A grissiniket betekertem prosciutto crudoba és 180 fokon sütőpapírral bélelt sütőlapon 5-8 perc alatt megpirosítottam őket.

Folyós csoki, körte, gesztenye: mindez egy tortában

Nov 26th, 2009 by Ízbolygó | 0

Egyszer régebben már vallottam ezeken a hasábokon arról, hogy milyen “szigorú” szülők is vagyunk. Édességek tekintetében is.  Hogy szegény gyerekünk nem eszik csokit, cukorkákat. Ill. eszik, de akkor valami jó fajtát, magas kakaótartalommal. Az édesség leginkább süti formájában kerül Pöttyöm elé. Az viszont készül minden szombaton és vasárnap. Komoly hőbölgés volt múltkoriban, amikor nem lett kész ebédre a süti.  (Anya! HOGYHOGY NINCS SÜTI??? Süti MINDIG van! Hétvége van!) Szombaton a leginkább rohanós a dolog, hiszen aznap de. alapanyagbeszerzés zajlik, ergo 1-1,5 óra áll nagyjából a rendelkezésre, hogy főétel és desszert is készüljön. Ilyenkor segít a kész linzer vagy leveles tészta. De ebből is lehet hamarjában isteni dolgokat varázsolni. Ilyet mondjuk:

Hozzávalók:
1 cs Tante Fanny linzer tészta
2 körte
70%os Lindt csoki
1 cs gesztenyemassza
12 dkg őrölt mandula
2 ek citromlé
18 dkg puha vaj
10 dkg barna nádcukor
8 dkg liszt
csipet só
fél tk sütőpor
2 tojás
negyed tk vanília kivonat vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai

Mivel a tészta készen van, ezért csak a tölteléket kell összerakni. A tésztát elő lehet sütni 10 perc alatt, de elősütés nélkül is működik. Elősütéssel ropogósabb a tészta.
A vajat habosra keverem a cukorral. Hozzákeverem a lisztet, a mandulát, a sót, a tojásokat, a sütőport, a vaníliát és a gesztenyemasszát. A tésztára simítom. A körtét megmosom, a magházát kiemelem, négybe vágom, citromlével meglocsolom és köralakban a masszába nyomkodom. A csokiból kockákat török és a körték közé nyomkodom. 180 fokon 45 percig sütöttem. A csoki folyós, a töltelék finoman körtés. Langyosan a legfinomabb.

Klasszikus, nem klasszikusan
Paradicsomleves betűtésztával

Nov 25th, 2009 by Ízbolygó | 0

Van egy barátnőm. Nem egy nagy konyhatündér, de nem is ezért szeretem. Egyszer valamilyen rakott dolgot csinált (talán kelt?) és olyan fura íze volt. Kérdezem tőle, miket tett bele, mert hogy ugye az íze…fura. Sorolja. A fahéjnál felhördültem.:-) Talán sokan lesznek így, pedig a paradicsomlevesnek meg kifejezetten jól áll a fahéj. Nem sok persze, épp csak egy csipetnyi.

A paradicsomlevessel sokáig nem ápoltam szoros baráti viszonyt. Talán ezt is a menzán utáltatták meg velem, pontosan már nem emlékszem. Amikor már főzőcskéztem, akkor sem készítettem évekig, mondván utálom. Nyáron azonban megtört a jég. A gazpachoval kezdődött, aztán a meleg paradicsomlevessel folytatódott. És mint az oviban az egyik okos kisfiútól, Ától megtudtam: “A paradicsomleves nem jó rizzsel! Betűtészta kell bele, akkor finom. Csak akkor.” Na, akkor kikisérleteztem azt a sűrű-kicsit édes paradicsomlevest, amit viszont imádok. Literszám lapátolom magamba. Ha őszinte vagyok, betűtészta nélkül is:-)

Hozzávalók:
7 dl paradicsomlé
1 doboz Mutti polpa paradicsom
3 sárgarépa
2 fej hagyma
vaj

frissen őrölt bors
1-2 ek barna nádcukor
1 tk fahéj
kevés tejszín
kevés balzsamecet (citromlével is nagyon finom!)
opcionálisan: betűtészta, rizs…

A hagymákat megpucolom, felkockázom, vajon szinte karamellizálom. Erre dobom a felkarikázott répákat, kicsit átforgatom, majd felöntöm a paradicsomlével és a paradicsompürével. Egy-két bögre vizet is adok hozzá. Sózom, borsozom és megfőzöm a répákat. Ha puhák, leturmixolom. Ezután finomhangolom a levest: fahéj, barna cukor, kevés tejszín, balzsamecet.

Megj: bazsalikommal és/vagy kakukkfűvel is imádom. Akkor nyilván nem teszek bele fahéjat, de a cukor, tejszín, balzsamecet akkor is szereplő.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007