Ízbolygó

A hétfő még rohangálással telt. As ususal. Bank, ovi, terápia Pöttyömmel, NST, mindezt Solymár-XI ker.-Solymár-Biatorbágy-Budakeszi-Solymár geográfiai viszonylatokban előadva. Pöttyöm persze közben orrfolyós lett, így a hét további része meg is oldódott… Nincs többé rohangálás, itthon vagyunk ketten. Kedden elmentünk a patikába és ellenállhatatlan kényszert éreztem arra is, hogy a zöldségeshez betérjünk. Megraktam a kosarat rendesen. Alig bírtam elvonszolni a kocsiig. Az akciónak köszönhetően a délután folyamán egyrészt egyfolytában főztem, másrészt meg voltam győződve róla, hogy este irány a szülészet, olyan görcsölgetéshúzogatásokban volt részem.

Az éhínség, a három napos ünnep, a kitudjameddignemjövökhaza (még el sem mentem…), a mitiseszekmajdakórházban és a szegényitthonmaradtakneéhezzenek gondolatok a következő dolgokat műveltették velem:
– a fagyból előkerült egy tyúk, amiből lett vagy 15 l leves RENGETEG zöldséggel,
– készült kétféle főzelék viszonylag nagyobb mennyiségben,
– hétfőn Papival érkezett egy rakat füge különböző érési stádiumban, ebből lekvár készült (13 kis üveg),
– jött birs is, ezt némi fügével kombináltam és sajt lett belőle. Szárad. Elég jónak tűnik.

Azt hiszem, a főzőakció végére megnyugodtam. 10-kor meg elaludtam (na ilyenre már hosszú ideje nem volt példa) és reggelig húztam a lóbőrt. Azt hiszem jöhet, aminek jönnie kell!:-)

Ez a lekvár két okból is különleges. Egyrészt IMÁDOM a fügét és a kedd délutánt leszámítva még életemben soha nem sikerült annyit ennem belőle, hogy azt mondjam: elég. Másrészt a maradék még mindig elég sok volt, így jött a lekvár ötlete. Általában a fügelekvárt annyi vízzel teszik fel főni, hogy éppen ellepje a gyümölcsöt. Mivel a füge maga elég édes, gondoltam inkább nem vízzel, hanem szőlőlével főzöm össze.

Hozzávalók:
sok füge (sztem volt vagy 1,2-1,5 kg)
2 narancs facsart leve
2 citrom facsart leve
1 lime facsart leve
30 dkg oportó szőlő leve (leszemeztem, leturmixoltam, szűrőn átnyomtam)
1,5 dl Ballantine’s

A fügét, ahogy írtam a szőlő és a facsart citrusok levével feltettem főni. A whisky a vége felé borult bele, amikor már elég sűrűnek ítéltem az állagát. Sterilizált üvegekbe töltöttem, amiket fejre állítottam egy rövid időre.

Imádok olvasni. Nem is. IMÁDOK! De tényleg. Gyerekkorom óta. Amikor még kicsik voltunk és a Nagyiéknál töltöttük a nyarakat, Mami megtanított olvasni. Ennek igen profán oka volt. A szieszta idején nem hagytam békét neki, mert ilyenkor ők olvastak. Engem meg mindez nagyon érdekelt. A betűk, a betűk összekapaszkodásával létrejött szavak, mondatok. Aztán Mami kitalálta, hogy kis betűnégyzeteket készített és azokat tologattuk. Így a betűk, miután megismerkedtem velük, szépen összekapaszkodtak. És akkor lettek szavak, aztán meg mondatok. Aztán elkezdtem olvasni. Mindent. Az ottani könyvtár jócskán tartalmazott vadászkönyveket, mivel Papám és Nagynéném is vadászott. Úgyhogy a start Fekete István összes volt: Bogáncs, Kele, Vuk, Hu, Lutra, Tüskevár…. jöttek szépen sorban. Aztán Janikovszky Éva Aranyesője, amit rém felnőttes olvasmánynak gondoltam. Narancssárga kötet volt, emlékszem. Széchenyi Zsigmond Naharja szintén meghatározó voltak, utána komolyan tojtam a tigrisektől. Hónapokig:-)
Aztán jöttek a Vidám könyvek sorozatból a Gerald Durell könyvek, kedvenc lett a Családom és egyéb állatfajták. Olvasni egyébként azért szeretek, mert olyan, mintha filmet néznék. Színesben peregnek az események. Képes vagyok hangosan röhögni, de bőgni is egy-egy jeleneten.

Már kisiskolás voltam, amikor megkaptam Brunella Gasperini könyvét. Én és ők, Ő és Mi, Mi és ők, valamint az Egy nő és egyéb állatfajták. Egy bohém olasz család mindennapjairól ír, fergeteges humorral fűszerezve a történeteket.

Egy csipet Én és ők:
“… egy szűk és nyüzsgő lakás, három mozgalmas és zajos gyermek.. egy kerge kutya, egy sátáni macska, egy fergeteges televízió, néger lemezek és pelusok özöne, egy vézna és szilaj nő borzas hajzattal és szélvészfürgeségű ujjakkal, aki egyszerre kíván írni, telefonhoz menni, gyerekekre felügyelni, Rosa konyhaügyi katasztrófáit elhárítani, cselekedni, és gondolkodni, közben pedig porok, cigaretták, kávék, Úristen, de késő van, Tatti, ne zavarj meg percenként, Pop, végeztél a latinnal? Bruna, elég ebből a macskazenéből!, xxxx, helyedre, Bú, Mister John, gyere ki a kalapomból, egy kis csööööndet!!!,Rosa, a ház ég vagy csak a hús?, xxxx, Úristen, a fejem, halkítsátok le ezt a televíziót! ki kopog odalentről? ó, ez az átkozott lakás!, xxxx, kávék, cigaretták, porok..” … mintha a tulajdon életéből leste volna el az efféle életképeket – vagy talán az egész regényt? – Brunella Gasperini, írónő és többgyermekes családanya, szerzője a vidám trilógiának, melynek első kötetét “egy férj feljegyzései”-nek formájában írta meg. A könyvben szereplő zűrzavaros milánói család életének fél esztendejéről szól a krónika; mulatságos képet kapunk a szeleburdi, rendetlen, de a viszontagságokat hősiesen tűrő anyáról, a szentimentális férjről, a Nagy, a Középső és a Kicsi néven emlegetett gyerekekről, környezetükről, mindennapjaikról, és ünnepeikről – és a családnak arról a közös tulajdonságáról, hogy valósággal vonzzák őket a zűrzavarok – avagy talán ők maguk vonzzák a zűrzavart?…

Bianca Robecchi Gasperini (1919-1979) író volt, újságíró, anya és feleség. Egy női hetilapban évtizedekig vezette a levelezési rovatot, és rövid, humoros, csupa szív írásaiban az olasz nők generációi lelték örömüket, avagy találtak választ kérdéseikre, megoldást problémáikra. Regényei önéletrajzi ihletésűek, erre utal a bennük szereplő család vezetékneve, a Gamberini is.

Severyn Snape kritikája:
Gasperini műveiben a mindennapi élethez való viszonyulása nyűgöz le leginkább. Hogy képes meglátni a legegyszerűbb dolgokban is a szépet, a különlegeset, az egyszerit és a megismételhetetlent, azaz az értéket. Az emberben önkéntelenül is felmerül a vágy, hogy ő maga is így lássa saját életét, mint ahogy az írónő kalandozik velünk végig egy egészen hétköznapi, és hétköznapiságában mégis rendkívül különleges család gondjain, örömein, aprócseprő dolgain. A történeteknek nincs se eleje, se vége. Kiragadott epizódok, láncra fűzött ilyen-olyan gyöngyök sorából áll, gyakran egy szó is elég, hogy időben hirtelen évtizedeket ugorjon előre vagy hátra, és közben mégis azt érezzük, hogy minden a helyén van, minden szó, minden gondolat természetes következménye az előtte lévőnek, és magától értetődően adja a következőt. Gasperinit olvasni élvezet. Szeretettel, megnyugvással tölti el az embert, és ráébreszt arra, hogy az élet szép.

Ez utóbbi kritikát azért citáltam ide, mert ennél jobban nem tudnám megfogalmazni, mit is jelentenek nekem a Gasperini könyvek. És pár hónappal ezelőtt, a jó ég tudja csak, hogy hogyan szörföztem el hozzá. És ott ragadtam. MERT MEGTALÁLTAM A MAGYAR BRUNELLA GASPERINIT!

Szintén három gyermek édesanyja, aki fergeteges stílusban ad hírt életük kisebb-nagyobb eseményeiről. Ő a Bakka és Pepe blog szerzője Daniella. Szinte nap, mint nap frissül, gondoskodva a napi humoradagról, vagy gondolkodnivalóról. (ez utóbbiból persze van elég amúgy is..)

Ajánlom Nektek tiszta szívből! Kukkantsatok be hozzá, olvassátok, nevessetek tiszta szívből sorain, ismerjetek magatokra, a saját életetetekre! Én nagyon szeretem! Jó szórakozást!!!

Egy kissé hanyagolt zöldséget mutatnék be, amit pedig könnyen termeszthető (volna) a hazai klimatikus viszonyok között is, azonban elvétve lehet találkozni vele. Ez pedig a mángold.

A mángold rendszertanilag a cékla legközelebbi rokona, pedig íze leginkább a spenótéra hajaz. Már az időszámításunk előtt is ismerték és fogyasztották a Földközi-tenger vidékén, Európában mégsem terjedt el. Alacsony kalóriatartalmú és levelei tele van mindenféle földi jóval: magas a K-, A-, C-, E-vitamin, magnézium, mangán, kálium, vas és étkezési rosttartalma. Jó réz-, kalcium, triptofan, B2- és B6-vitamin forrás, de akad benne protein is.
Jelentős mennyiségben tartalmaz még foszfort, cinket, folátot, B1-, B3-, B5-vitamint és biotint (H-vitamin).

Sajnos zöldségesnél még nem biztos, hogy hozzájutunk, de a piacokon mind gyakrabban lehet belefutni. Érdemes hazavinni egy nagyobb köteget és próbálkozni vele, hiszen mind leveléből, mind szárából is remek fogásokat varázsolhatunk! Jól fagyasztható.

Készülhet belőle főzelék, frittata, használhatjuk tésztaételeknél avagy most, hogy elérkezett az esős időszak, készülhet belőle akár egy remek krémleves.

Hozzávalók:
1 csokor újhagyma
2 nagyobb szem burgonya
50 dkg mángold levél
3 gerezd fokhagyma
2,5 dl tejszín vagy 1 doboz creme fraiche
só
frissen őrölt bors
4 ek olívaolaj
2 ek fehérborecet

Levesbetét:
Garabonciás kecske krémsajtgolyó snidlinges ízesítéssel

Az újhagymát felkarikázom, majd 2 ek olívaolajon megpárolom. Amikor ár majdnem puha, hozzáreszelek/nyomok 3 gerezd fokhagymát. A burgonyákat ez idő alatt megpucolom és felkockázom. Ha a hagyma puha, hozzákeverem a burgonyát, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Sózom, borsozom és a burgonyát majd teljesen puhára főzöm. Ekkor kerülnek bele a megmosott, laskára vágott mángold levelek. Nagyjából 10 perc alatt megpuhul a burgonyával egyetemben. A levest botmixerrel egyneműsítem, majd belekeverem a tejszínt, ízesítem az ecettel.

Tálaláskor egy-egy kanál olívaolajjal meglocsolom és pár Garabonciás krémsajtgolyóval alakítom tovább az ízeket.
Aki ódzkodik a kecskesajttól, az próbálja ki citromos-tejszínes-kakukkfüves csirkemellkockákkal.
(Ez utóbbi elkészítése: a csirkemellet apróra kockázom, majd serpenyőben körbepirítom, majd tejszínben készre főzöm. Sózom, borsozom, ízesítem citromlével és kakukkfűvel.)

“A krisztusi kor után az ember már kicsit higgadtabb, nézi s éli az életét, élvezve, nem kiélezve, nem csak néz, de lát is szépet és jót, nem csak fejéből kibámul bamba együgyűséggel, bölcsen s megfontolva néz körül, távol már a butaság bátorságától.”

Vagy a krisztusi kor fogalmát csak a pasikra értik?! Mindegy is… Ismét születésnap. 33 éve éve láttam meg a napvilágot és most már csak napok kérdése, hogy én is világra hozzam a második gyermekünket. Konkrétan a doki a mai napot számította ki, de hát mint már írtam, mi a 23-át:-) Mit ne mondjak, azért fura az érzés…
Már egy hete mindenféle gondolat kavarászik a fejemben. A családomról, hármunkról és hogy már mindjárt 4-en vagyunk. Meg úgy külön-külön rólunk és a szüleinkről, rokonainkról, barátainkról. Helyemről, feladatomról a világban.

Az elmúlt pár évben MINDIG sz..r volt a szülinapom. Valahogy aznap sohasem jöttek úgy össze a dolgok úgy, ahogy kellett volna. Vagyis úgy ahogy szerettem/terveztük volna. Van egy barátnőm C, aki szintén ezen a napon született és neki is MINDIG sz..r a szülinapja. Tavaly már megbeszéltük, hogy hagyjuk a Férjeket másra, menjünk el együtt ünnepelni magunkat. Aztán meg jól nem mentünk, csak dohogtunk otthon a szülinapunkon:-((( És én csendben kezdtem nem szeretni ezt a napot. De idén más lesz, gondoltam. És nem vártam arra, hogy szerveződjenek, alakuljanak a programok, nem vártam a meglepetéseket. Csak akartam egy JÓ napot és kész. És JÓ lett. NAGYON JÓ lett!

Kezdődött úgy, hogy pénteken barátnőmmel Nnel belehasítottunk az éjszakába, hogy aztán jól kibeszélgessük magunkat. Mindenféle csudaszép ajándékot is kaptam tőle, úgyhogy hajnali fél 1kor sikerült hazakeveregnem. Pöttyöm persze hajnali 4 körül áttette székhelyét a mi ágyunka. Középre. Aludni onnantól kezdve mondjuk nem nagyon tudtam, de remekül szórakoztam azon, ahogy ufónyelven beszélget álmában. Meg emlegetett valami CSEREPET is. Aztán 7 körül nem bírtam tovább kisurrantam mosdóba. Ahogy visszaérek, a gyerek kiapattan az ágyból és kócos fejjel, rám és a köszönésemre mit sem hederítve elmasírozik mellettem, majd ahogy kiér a szobánkból még futóra is veszi a figurát. Állok bambán, aztán inkább visszamászok az ágyamba, a finom melegbe. Kisvártatva visszatér az elsőszülött, kezében egy rózsaszín rózsabimbó, megsímogatja az arcomat vele és halkan mondja: Anyuci! Bódog születésnapot kívánok! Szétpusziltam….

Aztán beindul a szája, elmeséli, hogy rejtették el a virágot apával a CSERÉPBEN, hogy ne meg ne lássam. És a CSERÉPBEN víz is van, mert a virágnak kell a víz stb. Aztán áthurcolja a cserepet is, ami egy vizespohár. Meséli az apja, hogy olyan szinten volt este felajzva a virág-projekten, alig bírt elaludni. Ezért emlegethette álmában is a cserepet:-)

Később jártunk az orvosomnál, aki megerősítette, hogy Pötty tesója várhatóan nem születésnapi ajándékként tervez megérkezni, majd frissen nagycsaládos barátainknál töltöttük a délelőttöt, ahol két 1,5 hónapos ikerfiút abajgatottunk, a gyönyörűséges 2 évesről már nem is beszélve. Utána beugrottunk a Daubnerbe tortáért, mert kedvem nem volt magamnak sütni és már oly régen ettünk onnan tortát (bezzeg amikor arrafelé laktunk!:-)). Megállapítottuk, hogy a Daubner még mindig kulthely. Kulthely ide vagy oda, a saját tortámért nem vagyok hajlandó fél órát sorban állni, így ezt ejtettük. Míg Pöttyöm aludt, megérkezett a Tesóm ill. barátnőm B is beugrott fület húzni. Aztán 5-kor felkerekedtünk és megnéztük a FILMET. A WestEndben játszották a nekünk megfelelő időben, így oda vettük be magunkat. De szó szerint, mivel annyi-de annyi ember volt, mint égen a csillag! Karácsony előtt szokott ekkora tömeg lenni emlékeim szerint. Méghogy válság van… Hol? Kérdem én. HOL???

A mozi után betértünk Faustohoz. A régi helyre, még a Dohány utcai étterembe gyakorlatilag megismerkedésünk óta jártunk. Évekig minden fontos ünnepünket ott tartottuk. Születésnapok egymás után, karácsonyi elővacsorák (amikor még nem együtt töltöttük az ünnepet), de gyűrű is ott került az ujjamra és Pöttyöm születése előtt is tiszteletünket tettük, hiszen akkor már tudtuk, átalakulnak. Szerettük azt a fajta nagypolgári miliőt. A Dohány utcaiból Osteria lett, de nem kockásterítős, hanem kicst elegáns, kicsit trendi, de semmiképpen nem annyira, mint a Székely M. utcai. Ez amolyan puccos-trendi lett. Már maga a dizájn is azookra a tyúkokra emlékeztet, akiken minden iszonyat drága, mégis a végeredmény, az összhatás stílustalan. Útkereső. Nem áll össze. Nem is vonz annyira már. Talán ezért is csábulunk el más-más helyekre, ha nagy ritkán elszakadunk otthonról.
De nézzük, miket is ettünk:
Melegen tálalt sügér carpaccio cukkíni lekvárral és sárgadinnye szósszal
Ez egy olyan kaja, hogy ha nem tudtam volna a nevét, akkor tuti máshogyan hívnám. Egyébként meg egyáltalán nem is volt a cukkini lekvár, hanem inkább szószos püré és a sárgadinnye szósz meg inkább hab.

Borjú ragus tagliolini cabernet szósszal, sajtkosárban tálalva
Na ez 10 pontos volt! Persze ez MR.ÍB ette… Bár színre a cabernet miatt kissé bizarr látványt nyújtott.  Azonban íz és textúra alapján is remek tésztaétel.

Bélszin szeletek olivás paradicsomos avocádo raguval és csipős szósszal
Ebből csak egy villányit kértem, mert a kacsám teljesen lekötött. Abból ítélve ill. amilyen sebesen eltűntette a tányérról a vacsorapartnerem, finom darab volt.

Bazsalikomos kacsamell szeletek kávéval izesitett szósszal
Ez is 10 pontos ízre. Tálalásban még lehetne alakítani rajta. Egy kis halmot kaptam, amit kívülről vékony kacsamell szeletek, melyeket korábban kakukkfüves kávés pácban érleltek. Belül tejszínes burgonya. A kacsa remek volt, mind állagát, mind ízét tekintve. A kávé meg tök jó ötlet, használni fogom!

Kókusztejes panna cotta epres-balzsam szósszal
Ezt Fausto küldte nekünk, nem mi választottuk, de hát a vacsora fénypontja lett! Sűrű kókusztejes íz és szinte méz sűrűségű epres balzsamecetes szósz. Fenséges!!!

Összességében jó élmény volt ott lenni, bár az az érzésem volt mindvégig, hogy a felszolgálás nem a maga nyugodt ritmusában zajlik, hanem kicsit kapkodósan, elbizonytalanítóan… Amikor az odafigyelés már-már terhessé válik néha. És csak úgy vibráltak a fiúk, lányok. Vajon miért?

De amiért a nap másik fénypontja lett az éttermi tartózkodásunk:
A megérkezésünk után negyed óra sem telt el, az egyik felszolgáló hölgy egy csokor virágot hozott, amire egy icipici borítékot csíptetett valaki és egy ajándékcsomag is rákötve fityegett. Értetlenül néztem, bár a borítékon a felirat, ahogy a nevemet olvastam, már árulkodott a küldő kilétét illetően. De ezt akkor, a meglepetés okozta sokkban, az agyam nem is dolgozta fel, csak mintegy halvány sejtésként átsuhant… És akkor előlépett a függöny mögül barátnőm M, aki egyébként Pöttyöm keresztanyja és hát volt nagy öröm meg könnyezés! Igazi MEGLEPETÉSBEN volt részem! És hát NAGYON-NAGYON KÖSZÖNÖM innen is még egyszer Neki/Nekik!!!!!

Lett ám tortám is. Anyukámtól kapott feketeerdő, recept itt.

illetve egy torta Emiéktől (fúúú, édes és brutálcsokis, amolyan fél szeletes, mert annyi csúszik le anélkül, hogy csömör lenne.)

Végül ilyen szép és emlékezetes nap lett ez évben az október 17-e.

Szeretek felfigyelni arra, ha a család (szélesebb körben) valamely tagja ízlésformálódáson (fejlődésen) megy keresztül. Mostanában azon kapom magam, hogy a 8 együtt töltött év után, a család feje, alakul. Mindenféle erre utaló jelek vannak… Először is kezdi megkedvelni a kaprot. A tökfőzeléket (amit korábban messze elkerült) már saját maga kéri. Vagy itt vannak a krémlevesek. Azokra is rákapott. Még nem tudom eldönteni, hogy csak azért, mert rájött, esélye sincs másra vagy valóban ízlenek neki. De azért titkon remélem, inkább az utóbbi.

Még a hétvégén készült ez a krémleves, üdvözölve a hideget és az esőt. Ahogy elnézem, lassan a frissen beköszöntött tél első levese is lehet. Ma ugyanis HÓ hullott. Az ősz meg megint elmaradt… Nem hinném, hogy az érdeklődés hiányában.:-(

Hozzávalók:
5 nagyobb szem burgonya
1 csokor újhagyma
1 csokor petrezselyem
25 dkg csiperke
vaj
olívaolaj
só
frissen őrölt bors
1 citrom leve
1 doboz creme fraiche

A burgonyákat megpucolom, felkockázom. A hagymát felkarikázom és kevés olívaolajon megfonnyasztom. A burgonyakockákkal összeforgatom, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Sózom, borsozom és a burgonyát puhára főzöm benne. A gombákat nem túl vékony szeletekre vágom. 10 dkg vajat felolvasztok, hozzálöttyintek nagyjából 3-4 eknyi olívaolajat, majd néha megkeverve pirosasra párolom/sütöm. A végén gazdagon megszórom petrezselyemmel. A burgonya ha megfőtt, botmixerrel homogenizálom, majd mehet bele a creme fraiche, a citrom leve ill. ha szükséges még sózom, borsozom. A krémlevest tálkákba szedem, a közepére halmozom a petrezselymes gombát és megcsodálom. Aztán meg jól összekeverem és megeszem.