A CSODA
mely, reményeink szerint nem három napig tart majd.
Sokan nyomon követtétek Pöttyöm betegségének történetét, rengeteg ötletet adva, eddig soha nem hallott alternatív lehetőségek tárházát felsorakoztatva. És a lelki segítségről, a sok jó szóról is szeretnék megemlékezni, ami valóban sokat segített abban, hogy fel tudjam dolgozni a helyzetet, hogy felfogjam a felfoghatatlant.
Aki most kapcsolódik be, annak röviden összefoglalnám, mi is történt az elmúlt fél esztendőben. Egészen pontosan Pöttyöm márciusi, harmadik születésnapja óta.
Tündér (fotó: Nagy Hajni)
A születésnapján magas lázzal járó tüszős mandulagyulladása volt, majd pár héttel később bicegni, később sántikálni kezdett. A fájdalmak nagyrészt reggel jelentkeztek, aztán csillapodtak. 1-2 hét alatt eljutottunk oda, hogy már alig tudott járni az egyébként forgószélként közlekedő gyermekem. Laborok, ortopédia, majd a gyermekrheumatológia voltak az állomások, ahol végül krónikus gyermekkori sokízületi gyulladást állapítottak meg Pöttynél. Ez május 7-én volt. A két térde, két bokája és a bal csuklóját érintette a betegség. Nagydózisú szteroid kúrát kezdtünk, melyre Pötty remekül reagált, így a dózis fokozatosan feleződött. Itt kicsit el is bíztuk magunkat, mondván augusztusra meggyógyul Pöttyöm. Aztán augusztusban, amikor már csak 2 naponta kapott egy minimális adag szteroidot és elhagytuk volna, akkor bekapott ismét egy lázas-hasmenéses vírust, aminek következtében az állapota ismét visszaesett. Sőt. Az idő előrehaladtával (szeptember) egyre inkább az kristályosodott ki, hogy a szedett gyógyszerek az ő esetében nem bizonyulnak elég hatékonynak. Nem vitték le a gyulladást, bár fájdalmai Pöttynek nem voltak. Ő mindeközben élte a normális ovis életét. Tele kalanddal, nevetéssel, hatalmas esésekkel, stb… (Részletesen itt írtam erről az időszakról.)
Utolsó próbálkozásként kaptunk a gyógyszerarzenál mellé még egy gyulladásgátló tablettát. Októberben átesett Pötty egy MRI vizsgálaton is, ahol megállapítást nyert, hogy csak a korábban felsorolt ízületeket érinti a betegség. Mivel a gyulladásokat nem sikerült megszüntetnie a gyógyszereknek, Pöttyöm kezelőorvosa előkészítette a biológiai terápiát, mivel ezt engedélyeztetni is kell, merthogy Pötty még nincsen 4 éves.
Én –ahogy korábban is írtam– valamiért eleve ódzkodtam/om a biológiai terápiától. Nehéz megfogalmaznom, pontosan miért. Talán mert nehéz attól elvonatkoztatnom, hogy Pöttyömön nem látszik semmi. Az agyammal tudom, hogy mindez a szedett gyógyszerek miatt van, viszont ha ránézek és látom, ahogy szalad, játszik, beszél megállíthatatlanul…. nem vagyok képes felfogni, hogy beteg. És ez a csodafegyver, bármennyire is csodás, nem olyan régóta használják. És abban sem vagyok biztos, hogy egyátalán képes lennék-e hetente kétszer megbökni Pöttyöt és a testébe az injekcióval egy olyan speciális fehérjét juttatni, ami visszafogja a fehérvérsejtjet, hogy ne támadják a saját szervezetének szöveteit. Nem mellesleg, rettegek a mellékhatásaitól. Az elmúlt egy hónap alatt, amióta szóba került az engedélyeztetés ill. a biológiai terápia használata, esküszöm igyekeztem megbarátkozni a gondolatával, de nem igazán vette be az agyam…(Részletesen itt írtam erről az időszakról.)
A gyógyszeres kezelés mellett persze képbe került egy-két (három-négy…) alternatív módszer is. Mivel tényleg RENGETEG-féle alternatív lehetőség kínálkozik a gyógyulásra (?!), nagyon-nagyon nehéz kiszűrni melyik kókler dolog. Mi ez esetben egyetlen dolgot tartottunk szem előtt, hogy csakis olyanba vágunk bele, ahol nem úgy kezdik, hogy hajítsuk el a gyógyszereket messzire, hanem a gyógyszeres terápia MELLETT, mintegy kiegészítésként kezelik/gyógyítják Pöttyöt. Még a szülés előtti napokban is elhurcoltam Pöttyöt kezelésekre és közben bíztam, imádkoztam és bevallom, ha egyedül voltam, elengedtem magam és a könnyeket. Sokszor sírtam. Közben telt az idő, közeledett a tegnapi nap. Kontroll. Én ráadásul nem vállaltam be, hogy az alig egy hetes MiniPöttyel elkísérjük Pöttyöt és az apukáját. Így a tegnapi napnak ketten vágtak neki. Apa és pici lánya.
Egész délelőtt meredtem magam elé, vártam a telefont. Ami aztán megcsörrent. Remegve vettem fel. És Mr.ÍB a következőket mondta: “Az imáid meghallgatásra találtak. Ekkor elbőgtem magam, ő meg folytatta: Sem a térdeiben, sem a bokáiban nincs gyulladás. A bal csuklója minimálisan aktív. Nem lesz biológiai terápia. Majd hozzátette: egyelőre.”
A lépések: elhagyjuk a szteroidot és a gyulladásgátlót. “Csak” azt a gyógyszert (ez is igen durva) kell a jövőben hetente egyszer továbbra is szednie, ami gyulladásgátló hatású. Reményeim szerint, a szteroid teljes megvonásától nem fognak visszagyulladni az ízületek. Most ezért imádkozom.
Úgy érzem, CSODA történt. Hogy meghallgattatott. Hogy valami/valaki segített, hatott. Pöttyöm keresztanyja szerint, MiniPötty születése, ami szintén csoda, hozta magával mindezt. Nem kutatom, mi segített. Egyszerűen csak BOLDOG vagyok. És ismét erősnek érzem magam. Járunk tovább a megkezdett úton. Remélem, rövid időn belül újabb javulásról, újabb csodáról számolhatok be. Mert vannak még csodák!
