Keresés a blogon

Camembert sütve szőlős salátával

Oct 14th, 2009 by Ízbolygó | 0

Jelentem: még 2in1. Jöhetnek a frontok, zuhanhat a hőmérséklet, csapkodhatja a szél és az eső a spalettákat, a Jövevény tudja a dolgát és nem kapkod. Hanem kapaszkodik. Most már a cél a 23-a.  A március 15-ös forradalmi gyermekünk mellé érkezne egy másik:-) És különben is, sajnos úgy alakult, hogy még ezen a héten sem a pocak simogatásával és alvással töltöm az időt. Ez persze abból a szempontból jó, hogy nincs idő túlagyalni a dolgokat, parázni, meg ilyenek. Csütörtökön az Elmű jóvoltából ráadásul még ovi sincs, úgyhogy aznap Pöttyel “csajos nap”-unk lesz. A csajos napokon nem kell oviba mennie, jövünk-megyünk együtt, délután együtt alszunk, meg ilyesmi. Imádja a csajos napokat, pedig eddig talán ha 3-4 volt. Most csütörtökön pedig barátnős-csajos nap lesz. Ez pedig már verhetetlen programnak számít. Barátnőkkel kiegészülve ütjük el a délelőttöt:-) Nem ronthatom el fáradtságra való hivatkozással vagy szüléssel…:-) Aztán meg ugye moziba is “kell” mennem még egyszer. Vasárnaptól azonban már jó vagyok.:-)
Addig is meg kaják. Camembert, alma és szőlő. Mindez sütve…. Ütős. A lehetőségek tárháza sajt-gyümölcs témában amúgy is igen bőséges és amíg szőlő is kapható, vétek volna nem megemlékezni erről a finomságról.

A camembert világszerte ismert, a legtöbbet koppintott sajt. Eredetileg Franciaországból származik és a fehérpenészes lágysajtok családjába tartozik. Eredetileg nyers tehéntejből készül, de manapság sok helyen pasztörizált tejből készítik. Zsírtartalma 45-50%, fehér nemespenész borítja kívülről.
A camembert remek sütve. Kevés olívaolaj, fehérbor, fűszerek és egy kis alufólia és nagyjából negyed óra múlva boldogan tunkolhatjuk kenyerünkkel a megsült, folyós sajtot. Ez a mostani verzió éppen csak egy kicsi bonyolultabb, azonban a szőlővel és a salátával komoly előétellé (fogyókúrázóknak főétel! És tunkolni sem ér!) avandzsál.

Hozzávalók (4 fő):
4 camembert
2 alma
1 nagy fürt rosso szőlő
1 nagy fürt fehér nagy szemű, magnélküli szőlő
madársaláta

frissen őrölt bors
vaj
olívaolaj
balzsamecet
pici méz
1 hosszú ág rozmaring

Az almák magházát magházkiszúróval kiszedem, vagy félbevágom az almákat, kiszedem a magházat és vékonyan felszeletelem. Kis szufléformákat kivajazok, majd mindegyikbe 3-3 almakarikát teszek. Mézzel picit megcsorgatom. 200 fokos sütőben grillezem az almákat. Ha a méz karamellizálódott az almán, mindegyikre teszek egy kis ág (3-4 cm hosszú) rozmaringot, majd sózom, borsozom és ráültetetem a sajtot. További 20 percig légkeverésen sütöm.

Közben összeállítom a salátát. A szőlőt megmosom, a szemeket félbevágom, ha szükséges kimagozom. 5 ek olívaolajat összekeverek 2 ek balzsamecettel, majd a madársalátát és a szőlőt az öntettel összekeverem, sózom, borsozom.
Az előételes tányérra borítom a megsült sajtokat, így rákerül az alma is, majd a szőlős salátát mellé halmozom.

Még egy kis kenyér és kész is a legjobb őszi előétel!

Julie & Julia, Coffeeshop és egy klassz este

Oct 9th, 2009 by Ízbolygó | 0

Szerencsésnek mondhatom magam. Sok-sok apró, ám igen jó dolog történik velem. Ezeket különösen manapság, igen nagyra tudom értékelni. Egy-egy jó beszélgetés, a gyönyörű őszi táj, a kisbabám mocorgása, Pöttyömtől egy “Szeretlek anya!” (még akkor is ha éppen hátsó szándékai vannak és éppen ezzel szeretne valamit elérni:-)), a múlt vasárnap a templomban, ahol esküdtünk és éppen csak benéztünk, mert arra vitt utunk és az Atya a párkapcsolatokról, a házasságról beszélt vagy éppen egy jó film szuper társasággal, szóval ezek most mind-mind nagyon sokat jelentenek nekem.

És ha már a film: nagyon vártam, hogy itthon is a mozikba kerüljön a Julie&Julia – Két nő, egy recept c. film, sőt! Picit el is keseredtem egy kicsit, amikor kiderült, hogy okt.15-ével kezdik “csak” vetíteni. Az már mégiscsak a 40. hetem… Bár nem is lenne annál stílszerűbb, mint egy ilyen film után kórházba vonulni és életet adni a kis trónörökösnek.:-))))

De nem kellett sokáig lógatnom az orrom. A múlt héten mailt kaptam az Intercomtól: premier előtti vetítésre hívtak! (ezúton is örök hála!) Madarat lehetett fogatni velem. De tényleg. Mint egy kisgyerek úgy örültem neki! És azt is elárulom, ha jövő szombaton, a szülinapomon még egyben vagyok, biz Isten megnézem még egyszer:-) (Mr.ÍB eljössz velem?:-))))

Hogy az öröm még teljesebb legyen, nem egyedül, hanem néhány blogger barátnőmmel vettem részt a kedd esti mozizáson. Mind a film előtti csevely, mind pedig a film remek volt! De csak sorjában….

Mindeddig nem vitt az utam az Arena Plazaba. De még a közelébe sem. Ahogy a dugóban ültem a Hungárián, el is átkoztam, hogy ilyen messze telepítették. De aztán odaértem és jól megnéztem magamnak. Valóban monumentális. És durván nagy a parkolója:-) (még sohasem írtam fel parkolóházban, hogy pontosan hol is vagyok:-)) A legjobb az egészben, hogy van benne Coffeeshop. Oké, tudom, van ilyen a Kálvin téren is, de az manapság megközelíthetetlen, ill. a Váci utcában sem korzózom gyakran. Már készítettem magam egy Dark moccaccinora, csokis tejszínhabbal… Igazi kalóriabomba. Könnyen csúszott!

Egy ilyen jellegű “gasztroeseményre” pedig készül az ember. Leginkább rágcsálnivalóval. Hiszen az mégsem járja, hogy a VIPes popcornnal meg kólával tömjük a fejünket! Sajna, nekem aznap ez már nem fér be az időmbe, így tobzódtam és “élősködtem” a többiek által hozottakban:-) A garam masala a mozi estéjén kiütéssel győzött: Zsuzsa isteni garam masalás pattogatott kukoricája, valamint Eszter rágcsamixe, ami szintén garam masalás volt, nos mindkettőt szabadalmaztatni kellene, annyira finomak! Desszertként pedig Grenadine csokiba mártott diós puszedlijét nyomtuk, míg a filmben boeuf bourguignon, csokitorta és egyéb nyálcsorgató finomságok készült. Ja igen! Éhesen el ne kezdjük nézni! Az öngyilkossággal ér fel!

A film
Régebben RENGETEGET jártunk moziba, ez Pöttyöm születésével RENGETEG dévédézésbe ment át. Manapság ezt a sportot már csak Mr.ÍB űzi. Az elmúlt évek silány felhozatala miatt, érdeklődésem megkopott. Ciki vagy nem, alapvetően vonzódom azokhoz a filmekhez, amiket Mr.ÍB (jobb esetben) nyálasnak, túl romantikusnak titulál. Ő persze az ölőslövősekért rajong. És vállaltan szeretem a szerelmes-főzős filmeket. Még a sokak által leszólt Ízlések és pofonok is tetszett… Jó oké…. Aaron Eckharttal nekem nehéz filmet NEM eladni:-)))


Előzetes

Már amikor először láttam a trailert beleszerettem ebbe is. Miért? Jó a zenéje, szépen fotózták, nagyon-nagyon sokat lehet rajta nevetni és rólunk nőkről szól. Szerelmeinkről, elbizonytalanodásainkról, a főzésről, a kitartásról, szorgalomról és nem utolsó sorban az ételek szeretetéről.:-) Hogy milyen jó érzés sürögni-forogni a konyhában, aztán együtt (l)enni, azokkal, akiket szeretünk. Nekik főzni.

Főbb szerepekben pedig nagy kedvenceim, zseniális színészek játszanak:
Meryl Streep nagyszabású nő, én személy szerint imádom. Stanley Tucci is hatalmas figura és ők ketten már az Ördög Prádát visel c. filmben is fergetegesen jó párost alkottak:-) Maga a film pedig elragadó volt…

A cselekmény párhuzamosan fut. Egyrészt Julia Child életét és a főzéssel kialakuló szoros kötődését ill. szakácskönyvének születését mutatja be, másrészt Julie Powell, napjaink hősnőjének tiszta unalmas, kudarcos életét, ami meglepő fordulatot vesz azáltal, hogy elhatározza, én/gasztroblogot indít és végigfőz 365 nap alatt 524 receptet Julia Child szakácskönyvéből. Julie a blog indításával rálép egy ösvényre, amin mi magunk is járunk. Átéljük, milyen jó érzés is az (függetlenül az indíttatástól, miért is írjuk blogjainkat), hogy olvassák sorainkat, hogy kommentelnek az olvasók, hogy a blogolás milyen könnyen és gyorsan életünk részévé válik. És sok esetben milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt… Hogy nem szabad elfelejteni azt, mik is az életben a valódi hangsúlyok, prioritások, a blogolás, a saját önkifejezés és adott esetben a család, a családi harmónia között. És milyen “sanyarú” sorsa is van egy gasztroblogger házastársának, aki egy idő után gyomorsavlekötőkön él:-)))))

Tetszettek a párhuzamok Julia Child letűnt kora és napjaink felgyorsult világa, az informatikai társadalom között. Pedig nem is volt olyan régen, amikor még tiniként remegve vártam a koliban a postást, vajon hoz-e levelet az otthoniaktól, vagy a barátnőmtől? Hogy sorba kellett állni és rengeteg apróval felszerelkezni a pénzbedobós telefonnál. Kapkodva búcsúzkodni, amikor elkezdett kattogni, jelezve, a pénz lejárt… És elhozta azt az érzést is, hogy jó lenne a két világ között valahogyan hidat verni, kicsit lelassulni és megtalálni valamiféle átmenetet… Jól látszik azonban: a finom, szeretettel elkészített finom étel minden korban sikert arat!

Bármennyire is limonádé külsőbe burkolt a történet, megmutatta azt is, hogy milyen kitartóak, szorgalmasak tudunk lenni mi nők. De minden esetben szükségünk van támaszra, aki otthon meghallgatja, elviseli kiborulásainkat, hisztijeinket. És még valami nagyon tetszett benne: jó volt látni, hogy ha az ember teszi a dolgát, azt amiben hisz, nap nap után, az előbb-utóbb beérik, beteljesedést, megelégedettséget hoz. Ami a munkában a legfontosabb. Hit nélkül azonban mit sem ér. Úgyhogy higgyünk abban, amit csinálunk!

Közben pedig remek szórakozást is jelent a film, nevetni a poénokon és nézni Meryl Streep fantasztikus játékát, ahogy a vásznon megjeleníti a magas, nem túl nőies Julia Child figuráját! A vége nem lett túl kidolgozott, de kárpótol érte minket a végét megelőző 1,5 óra.  (összesen 123 perc, nem rövid:-))

Bon Appétit kedveseim! Irány a francia konyhaművészet, a rengeteg vaj, a jó borok birodalma! És ahogy korábban írtam is: éhesen semmiképpen se induljunk el a moziba!

Köszönet a lehetőségért a kapott köténykéért az Intercomnak!

Brutál csokis…

Oct 7th, 2009 by Ízbolygó | 0

Ez nem vicc. Tényleg. Veszélyesen az.

Hozzávalók:
20 + 10 dkg puha vaj
45 g holland kakaópor
12 dkg cukor
3 tojás
20 dkg liszt
3 csapott ek sütőpor
3 nektarin cikkekre szelve
10 dkg 70%os étcsoki
2 ek tejszín
crème fraîche

Egy 30 cm hosszú téglatest alakú sütőformát kivajazok. A kakaóport 8 ek vízzel elkeverem. A cukrot 20 dkg puha vajjal robotgéppel habosra verem, majd hozzáadom a lisztet, a tojásokat és a sütőport és a vízzel kikevert kakaóport is. A masszát a formába öntöm, belenyomkodom a nektarin cikkelyeket és 180 fokon 35 percig sütöm. Közben az étcsokit 10 dkg vajjal és 2 ek tejszínnel összeolvasztom. Ebből lesz az öntet.
Ha kisült a süti (akkor jó, ha belül ragacsos) a tetejére ráöntöm a csokiöntet felét és hagyom kihűlni. Ha kihűlt kanállal porciózom, öntettel meglocsolom és crème fraîche-t kanalazok mellé. Ahogy írtam, brutál. Esti fogyasztását követően farkasokkal táncolás, medvék elől menekülés garantált:-)

Ötlet: Lecker 2009/10

Szőlős-narancsos muffin

Oct 6th, 2009 by Ízbolygó | 0

Nem vagyok egy nagy muffin-gyártó. Édes muffinból pedig talán éppen még egy sem került fel az 553 recept közé. Pedig a formával nincsen bajom, de (sajnos) jobban szeretem a linzereket vagy a krémes dolgokat. Reggelire azonban egy nagy bögre meleg kakaóval (tejhabbal szigorúan!) nincs is jobb valamilyen gyümölcsös sütinél:-) Főleg, hogy a reggelek már csípősek, de tiszták, napsütöttek. Gyönyörű a vénasszonyok nyara. Imádom.:-)
Pöttyömmel meg különösen jó reggelizni. Akkora szövegeket nyom már kora reggel, hogy behalok tőle. Csipog folyamatosan, mint egy kismadár. Aztán ha még van idő, rajzolgat. Utána meg futás Apával az oviba, ahol tovább lehet az észt osztani…

Hozzávalók:
30 dkg liszt (lehet 25 sima és 5 teljes kiőrlésű is!)
10 dkg barna cukor
1 tk sütőpor
1 narancs reszelt héja és fél narancs leve
2,5 dl tejszín
2 tojás
10 dkg vaj
10 dkg szőlő magozva

Muffinsütés alapszabálya: nedveset a nedvessel, szárazat a szárazzal keverjük össze!
Ez alapján: a száraz alapanyagokat (liszt+cukor+sütőpor) egy tálban összekeverem. A nedves alapanyagokat (tejszín, narancslé+héj+olvasztott vaj+tojások) is összekeverem egy másik tálban. A két tál tartalmát óvatosan vegyítem.  A kimagozott szőlődarabokat is hozzákeverem. A muffinsütőt kivajazom, vagy papírkapszlikat ültetek bele és a masszát elosztom benne. 200 fokon nagyjából 20 perc alatt sül meg.

Sült paprika tekercsek juhsajttal és sok-sok petrezselyemmel

Oct 5th, 2009 by Ízbolygó | 0

Jó pap holtig tanul. Hát még a fakanálforgató papné!
Barátainknál (C&R-nél) vacsoráztunk és ott kóstoltam ezt az isteni előételt. Nagyon szeretem azokat a kajákat, amik csupán egy-két alapanyagból állnak, mégis az összhatás, ahogy a szánkban az ízek egybeolvadnak, az zseniális.

Alapanyagok közül manapság a sajt és zöldség/gyümölcs nagyon fut nálunk, így nem meglepő, hogy a paprika és a juhsajt* kombináció sok-sok petrezselyemmel is bejött nekünk.

A fogás előállítása igazából nem igényel magas szintű konyhai felkészültséget, azonban amolyan „villantós” kaja lesz belőle.

Hozzávalók:
4 kápia paprika
15 dkg juhsajt (nem kell túl markáns!)
nagy csokor petrezselyem
olívaolaj

A paprikákat, ha gáztűzhelyünk van, akkor a gázrózsa felett körbegrillezzük. Ennek hiányában a sütőben grillezzük meg a paprikákat. Ehhez alufóliát terítek a sütőlemezre, ráfektetem a megmosott paprikákat, majd körbesütögetem. Ha készen vannak, egy kerámiatálba teszem őket és lefolpackozom a tál tetejét. A gőzben a paprika sült héja felpuhul, egészben le lehet húzni róla. A szárukat kiszedem, ill. kimagozom őket. A kész paprikahúst hosszában négybe vágom. Itt két lehetőség áll előttem:
1.
egy tál aljába fektetem a paprikákat és erre morzsolom a juhsajtot, meglocsolom olívaolajjal és megszórom apróra vágott petrezselyemzölddel,
2.
a paprikákat szintén negyedelem, majd egy-egy darab juhsajtot teszek bele, amit előtte összemorzsolok/keverek az apróra vágott petrezselyem zöldjével és feltekerem. Fogpiszkálóval megtűzöm. Kevés olívaolajjal meglocsolom.

Friss bagettel tunkolni kötelező!

(gy.k.: A juhsajt természetesen juhtejből készül és általában erőteljes, markáns, telt ízű, jellegzetes illatú sajt. Rengeteg fajtája létezik. Legismertebb az olasz Pecorino vagy a spanyol Manchego, de létezik juhtejből készült ricotta is.)

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007